top of page

Vukics Ferenc: Ismétlődik az öt évvel ezelőtti forgatókönyv – megint „Gut gegen Böse” helyzet van



Megint „Gut gegen Böse” helyzet van a német-magyar mérkőzés előtt


„Virág elvtárs: Gogolák elvtársnő, egy pillanatra! Ez egy új szoknya magán, igaz? Gogolák elvtársnő: Új, Virág elvtárs. Virág elvtárs: Kurta. Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!”


Nemrégiben Angela Merkel elkezdett aggódni azzal kapcsolatban, hogy „egyes országokban” telt házas mérkőzéseket tartanak. Éreztem, hogy a kancellár Asszony megszólalása után érdemes lesz majd az apró történésekre figyelni. A magyar–portugál mérkőzés után az Európai Labdarúgó Szövetségben is felvetődött az ötlet, hogy az Euro 2020 elődöntőit és döntőjét – a Wembley helyett – Budapesten rendezik meg. Már az is érthetetlen, hogy az UEFA eddig az ötletig eljuthatott, de biztos voltam benne, hogy azonnal érkeznek majd a jelentések a Puskás Arénából, amelyek megállapítják, hogy rasszisták és homofóbok a magyar szurkolói csoportok, és azonnal meg kell büntetni a magyarokat, a hazai VB selejtezőkre el kell rendelni a zártkapus mérkőzéseket. Annyira megszoktuk már!

A mérkőzésre kilátogató barátaim közül ketten is felhívtak, hogy a DK-hoz és a Momentumhoz köthető fotósok (hármat név szerint is ismertek) csoportjait a FARE (Futball a Rasszizmus ellen Európában szervezet) kitűzőit viselő személyekkel együtt látták a portugálok elleni mérkőzés szünetében. A telefonhívásban arra hívták fel a figyelmemet, hogy „ezek most azért jöttek, hogy elintézzék a zártkapus meccseket. Most megkeresik vagy legyártják a megrendelői igényeknek megfelelő képeket”. Az ügy nem hagyta őket nyugton, ezért észrevételüket jelezték a biztonsági szolgálat közelben lévő tagjainak is.

Néhány órával a mérkőzés előtt a Parlament elfogadta a pedofilellenes törvényjavaslatot és várható volt, hogy az ellenzék nem az ellentüntetést, hanem az éppen zajló nagy nemzetközi sporteseményt tartja leginkább alkalmasnak arra, hogy a nagyvilág elé tárja elköteleződését.

A mérkőzést követően Európai Labdarúgó-szövetséghez be is érkezett hivatalos jelentés szerint a keddi Magyarország–Portugália Európa-bajnoki találkozón a magyar szurkolók homofób megnyilvánulásokat tettek. A FARE ellenőre szerint a Puskás Arénában több olyan molinó is látható volt, amely az LMBTQ-közösséget szidalmazta valamilyen formában. A FARE ügyvezetője így fogalmazott a The Athletic hasábjain:


A magyarországi helyzet aggasztó, nekünk pedig az a feladatunk, hogy az ilyen kaliberű rendezvényeken mindenki tiszteletben tartsa az alapvető emberi jogokat. A múlt héten az MLSZ bejelentette, hogy a magyar válogatott nem fog letérdelni a mérkőzések előtt, ráadásul az írek elleni barátságos mérkőzésen kifütyülték az ír játékosokat, akik viszont ezt megtették. Egy héttel később pedig homofób feliratokat láttunk a következő meccsükön. Ezek olyan politikai megnyilvánulások, amelyek pontosan tükrözik a magyar kormány álláspontját. Az ilyen események nem mutatnak jól, amikor a Magyarországon rendezett nemzetközi eseményekről beszélünk.”


Aztán jött a franciák elleni bravúr. A holland napilap, a De Telegraaf máris közölte, hogy az országunk olyan siralmas állapotban van, hogy még egy foci EB-n is képesek a magyar szurkolók rasszista rigmusokat zengeni. "A budapesti stadion több sarkából is érték rasszista rigmusok a franciák két sztárját, Kylian Mbappét és Karim Benzemát."

Felemlegették, hogy hazánkban már nem ez az első eset, mivel a múltban már többször is büntették a futballhatóságok a magyar szövetséget a szurkolók rasszizmusa miatt. Az újság szerint felmerült a gyanúja, hogy a közönség diszkriminatív dolgokat skandált, vagy cselekedett a találkozók alatt. Az nem derült ki, hogy pontosan mi történt, vagy hangzott el. A fegyelmi bizottság pedig teszi a dolgát, és megvizsgálja a magyar–portugál és a magyar–francia mérkőzéseken elhangzottakat.

Azért az mindenképpen figyelemre méltó a történetben, hogy Lucas Digne, Paul Pogba és N’Golo Kanté ezeket az állítólagos bekiabálásokat nem észlelte és ennek hangot is adott.

Lucas Digne nem felejtette el kiemelni, milyen remek hangulatot varázsoltak a Puskás Arénába a drukkerek, akiknek ezért inkább hálás volt, semmint hogy elítélőleg nyilatkozott volna róluk. Aztán jött a müncheni önkormányzat állásfoglalása. A városatyák korábban arra szólították fel az Allianz Arénát, hogy a magyarok elleni a meccs napján mindenképpen szivárványszínben kell kivilágítani a stadiont. Mindezt azért, mert a magyar parlament június 15-én elfogadta a pedofilellenes törvényt.


Dániel Zoltán: Az ember úgy is lehet bűnös, hogy nem is tud róla.”

Volt már ilyen. Öt évvel ezelőtt az osztrák-magyar mérkőzés előtt egyes osztrák újságok igazi „Kulturkampf-ként” állították be a mérkőzést. "Gut gegen Böse" – „A Jó a Gonosz ellen”. Akkor a migrációhoz való hozzáállásunk tett bennünket a Gonosz megtestesülésévé.

Az UEFA végül megtiltotta, hogy a müncheni Allianz Aréna szivárványszínben világítson szerda este a Németország–Magyarország labdarúgó Eb-mérkőzésen. Az UEFA szerint az Európa-bajnokság alatt csakis nemzeti színekben világíthatnak a stadionok, ezért semmilyen körülmények között nem engedélyezi azt, hogy a létesítményt szivárványszínekben világítsák ki. A hírről elsőként a Bild című lap számolt be hétfőn este azzal a felhívással, hogy ha az UEFA nem engedélyezi a szivárványos kivilágítást, akkor a német játékosoknak és a szurkolóknak kell elhelyezni ezt a jelképet a stadionon belül.

A Bild, persze, mindent megtett annak érdekében, hogy erre ösztökélje a városatyákat, mert azok nem a magyar törvény szövegéből tájékozódtak, hanem a napilap egy korábbi cikkéből, ahol nemes egyszerűséggel azt állították, hogy Magyarországon „kriminalizálták a homoszexualitást”. Az átlag német újságolvasó tehát úgy tudja, hogy az új magyarországi törvény szerint hazánkban bűncselekményt követ el, aki leszbikus vagy meleg.



„Virág elvtárs: Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs!
Pelikán: Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!
Virág elvtárs: Ejnye, az álmatlan éjszakák...”

A hangulatkeltés az UEFA-nak szólt. Nem az a lényeg, hogy volt-e vagy sem rasszista rigmus. Hiszen Magyarországon lennie kellett ilyennek! A nyugati progressziót a tények nem érdeklik. Ők csak ítéleteket fogalmaznak meg. Legalább Virág elvtárs adott a formaságokra. Az ellenzéki média és a világsajtó megírta, ami az átlag nyugati olvasó szerint azt jelenti, hogy megtörtént. Az, hogy több pályán lévő francia játékos hogy emlékezik vissza a mérkőzésre, az lényegtelen a jakubinus véleményterror állításaival szemben.

A magyar csapatnak várhatóan legalább 2-5 hazai mérkőzését zárt kapuk előtt kell játszania. Persze, ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor az újabb hullám miatt ez majd minden válogatottat érint majd.

A FIFA nemrégiben keményen megbüntette a Mexikói Labdarúgó Szövetséget, mert a válogatott szurkolói két márciusi mérkőzésen, a Dominikai Köztársaság és az Egyesült Államok elleni találkozókon "homofób dalokat" énekeltek. A drukkerek homofób megnyilvánulása egyébként abban merül ki, hogy a mérkőzéseken az ellenfél kapuskirúgásait óriási "puto" kiáltással kísérték. A döntés értelmében a mexikói válogatott következő két hazai világbajnoki selejtezőjén, a szeptember 2-ai, Jamaika elleni, valamint az október 7-ei, Kanada elleni meccseken zárt kapuk mögött kénytelenek pályára lépni, valamint a szövetségnek 47 ezer fontos büntetést kell fizetnie. A mexikói szövetség vezetői szerint erre rámehet a VB szereplésük is. Talán Magyarország esetében is ez a szándék.


Rendőr: Jelentem, nem értem. Ez egy komoly névtelen feljelentés volt... géppel írva.”

Most, hogy a csapat és a szurkolók egymásra találtak (a 0-3 után is ünnepelték a fiúkat a nézők), valahogy fel kellene számolni ezt az egymásra-találást. Egyesek szerint fanyalogni, sírni és egymást marni kellene, nem pedig egységbe szerveződni. Szinte hihetetlen, de a magyar szurkolók elfordultak az évtizedek óta mételyező irreális álmoktól, és már az is elegendő nekik, hogy a csapatuk kiteszi a szívét a pályára. Nekik és nekünk ennyi elég. A fanyalgóknak már ez is túl sok.

Nemcsak mi nem térdelünk a mérkőzések előtt. Luka Modric, a horvát válogatott aranylabdás csapatkapitánya nyilatkozta nemrégiben, hogy a délszláv válogatott játékosai nem fognak térdelni a mérkőzéseket megelőzően. A világbajnoki döntőt megelőzően akkor őket is sokan kritizálták a ”bántó egyszínűségük” miatt, és a mérkőzés után a magyar ellenzéki sajtó a sokszínűség diadalát látta a franciák győzelmében (nem a pénz és tömeg erejét). Déli szomszédunk négy millió ember között keresi a tehetségeket (meglepően eredményesen), a franciák 67 millió honfitársuk mellett további 70 millió franciául beszélő afrikaiból is válogatnak.

Mégiscsak el lehetett érni, hogy ne Budapesten legyen az EB döntő.

A The Times értesülései szerint az Euro 2020 elődöntőiben és döntőjében, a Wembley-ben a korábbiakkal ellentétben mégis 65 000 néző lehet jelen, az UEFA és a birt kormány közötti egyezség szerint. Az Európa-bajnokság utolsó három meccsére mintegy 65 000 nézőt engedhetnek be a 90000 férőhelyes Wembley-be – szemben a korábbi 45 000-es tervvel – a kontinenstorna döntőjére és elődöntőibe. Ehhez a második oltás megléte és annak igazolása, vagy negatív koronavírus teszt szükséges.

Az UEFA azért gondolkodott a budapesti rendezésben, mert nehezményezte a 2500 VIP-vendég számára előírt karanténkötelezettséget. Ez utóbbira is keresik a megoldást, az egyik ilyen a létszámcsökkentés, a másik pedig, hogy a VIP-vendégek 24 órával a meccsek előtt már az Egyesült Királyság területén vannak, és vállalják, hogy a buborékban töltik idejüket.

Az ellenzék véleménye szerint mindez Orbán évtizedes uszításának eredménye. Szerintük itt olyan állapotok vannak, hogy rengetegen egy meccset sem bírnak ki gyűlölködés nélkül. Az ellenzéki pártok a sorsolás után kialakult „halálcsoportnak” kifejezetten örültek, mert úgy gondolták, hogy a nagyarányú vereségek majd újabb és újabb szeget ütnek az Orbán-rendszer koporsójába. Ebbe piszkított bele a válogatott és a szurkolók egymásra találása.

A srácoknak viszont nagyon nehéz dolguk lesz Münchenben, mert amellett, hogy az ellenfél kiváló játékosokból áll és nekik nélkülözniük kell a „12. játékos” hozzájárulását, egyesek csak arra várnak, hogy egy nagyarányú német győzelemmel a hazaiak mutassák meg a sokszínűség és az új európai értékek erejét a mucsai magyarokkal szemben. Az, hogy kik is vagyunk valójában? Vajh… kit érdekel?


Pelikán: Virág elvtárs megmondta: az osztályharc egyre fokozódik. Akinek pedig valami vaj van a fején, hadd szarjon be egy kicsit a Szocialista Szellem Vasútján!”



 

Források:

103 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page