VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Vukics Ferenc: Itt az új Soros-csapat – a Sunrise Movement



A republikánusok által csak „szélsőbaloldali Mágusnak” nevezett Soros György legújabb üdvöskéi hétfőn eltorlaszolták a Fehér Ház minden kijáratát. A milliárdos által finanszírozott csoport aktivistái hétfőn a Fehér Házhoz vonultak, hogy rákényszerítsék a Biden-adminisztrációt, hogy fogadja el az ő éghajlat-változással kapcsolatos kezdeményezéseiket, különös tekintettel az éppen folyamatban lévő infrastrukturális tárgyalások kapcsán. A jelentések szerint a tüntetők elzárták a Fehér Ház minden bejáratát, követelve, hogy Biden vegye figyelembe a Green New Deal programját.

Jamaal Bowman (D-NY) képviselő azon radikális baloldali törvényhozók közé tartozik, akik a Fehér Házon kívül csatlakoztak az aktivistákhoz, akik azt követelték a Biden-kormánytól, hogy „ne féljen nagyot és merészet lépni, amikor hazánk, jövőnk és bolygónk a tét”. Alexandria Ocasio-Cortez (D-NY) és Cori Bush (D-MO) képviselők is megjelentek a demonstráción, mire a mozgalom aktivistái lelkes éljenzésbe kezdtek.

"Amit itt mondunk nekik, az az, hogy a korábban megtett ígéreteket már nem lehet megszegni " – mondta Ocasio-Cortez a felpezsdült tömegnek. "Olyan világot akarnak létrehozni, amelyben nem lehet élni. A végsőkig fogunk harcolni ez ellen. Fáradságos munkád eredményeként vannak embereink a Szenátusban, van képviseletünk a Fehér Házban.”

A tiltakozás egybeesik az amúgy is feszült infrastrukturális vitával, mivel a demokraták választmányának szélsőbaloldali tagjai nemcsak infrastrukturális megállapodást követelnek.

Nancy Pelosi (D-CA) házelnök megjegyzései ("Csak akkor lesz megállapodás, ha a Green New Deal program megvalósításra kerül") valóságos lázadásra késztették a demokraták mérsékelt szárnyát. A szenátus republikánus képviselői pedig arra figyelmeztettek, hogy mind a Pelosi, mind a Biden elnök által elfogadott szélsőbaloldali követelések szétrobbanthatják a nagy nehezen összehozott kétpárti tárgyalásokat.

Steve Scalise republikánus szenátor a Breitbart Newsnak a következőt nyilatkozta:

Megpróbálják az infrastrukturális törvényjavaslatot felhasználni arra, hogy több szélsőséges társadalmi programot és Green New Deal kezdeményezést terjesszenek elő. Ezek az elképzelések munkahelyeket szüntetnének meg. Azt gondolom, hogy a nyilvánosság fellázad majd az efféle hatalommal való visszaélés ellen. Remélhetőleg a közvélemény továbbra is figyelemmel követi a történéseket, és kapunk valamit, ami inkább a józan észben gyökerezik, mint a radikális szocialista elképzelésekben."

A Green New Deal egy kongresszusi határozat, amely alapján a következő 10 évben az USA eléri azt, hogy energiaszükségletét 100%-ban tiszta és megújuló energiából biztosítja. A határozat részét képezi még az alanyi jogon adható megélhetési és bérköltség is.

A Sunrise Movement (a Napkelte Mozgalom) decentralizált módon, központokba szerveződik, amelyek az Egyesült Államok nagyvárosaiban működnek. A Nemzeti Szervezet a mozgalom legfőbb közéleti képviselője. Jelenleg 50 államban több mint 400 központ található, amelyek akár saját cselekvési terv alapján is dolgozhatnak. A központok általában a Nemzeti Szervezet által meghatározott kampányokat követik, de önállóan dönthetnek saját struktúrájukról és intézkedéseikről is.

Források:


MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek