Vukics Ferenc: Részletek egy lengyel háborús elemzésből
–
A rendszerváltozás után a függetlenség megszerzésekor Lengyelország rögtön kijelentette, hogy a létező határok megváltozhatatlanok, ami egyértelműen azt jelentette, hogy lemondott mindenféle területi követelésről – többek között Ukrajna irányába is. Amikor pedig lehetősége lett, elismerte keleti szomszédjai függetlenségét, Ukrajna esetében a világon elsőként. A rendszerváltozás első éveiben a lengyel kormányok ukránpolitikájának két fontos iránya volt: a politikai kapcsolatok fenntartása Moszkvával, másrészről pedig jó viszony kialakítása az új, függetlenedő állammal.
Lengyelország egyre inkább Ukrajna ügyvédjeként jelent meg az EU-val való kapcsolattartás során. Számos kísérletet tett arra, hogy a NATO és Ukrajna viszonyát külön dokumentum tárgyalja. Az orosz-ukrán konfliktusban Ukrajna legfontosabb szövetségese továbbra is Lengyelország maradt. A lengyelek teljes mellszéllességgel álltak ki az ukránok mellett ebben a háborúban, de teljesen más véleményeket fogalmaznak meg a politikai nyilvánosság előtt és másokat a szakértői elemzésekben. Ez viszonylag megnyugtató hír. Ezek szerint a lengyelek sokkal jobban bíznak a saját felderítési adataikban, mint a háborús szomszéd adatszolgáltatásában.
Az elemzés elején felsorolják azokat az adatokat, amelyeket az ukrán hadvezetéstől kaptak. Ezek egy része valós információ, egy része kiszínezett, felnagyított adat, egy része pedig valótlanság. Az anyag érdekessége, hogy először közölnek „ukrán veszteségekről” orosz adatokat.
Külön kiemelik azt, hogy az oroszok kerülik az ukrán személyi veszteségekről szóló híreket, és csak a technikai eszközökre összpontosítanak.
„Az orosz adatok szerint eddig az ukránok 123 repülőgépét, 74 helikopterét, 311 UAV-ját, 1738 harckocsiját és egyéb páncélozott katonai járművét, 181 rakétavetőjét, 728 [tábori] ágyúját és aknavetőjét, illetve 1592 személygépjárművét semmisítették meg.”
Ezek a számok azt jelentik, hogy az ukrán erők elvesztették a harceszközeik harmadát, felét, kétharmadát a különböző eszközcsoportokban. Nem véletlenül kérleli a világot elkeseredetten Zelenszkij, hogy fegyvereket és fegyverrendszereket szállítsanak Ukrajnába. Megsemmisített eszközök kezelőszemélyzetének, deszantszemélyzetének veszteségeire vannak történelmi számítások és következtetni lehet belőle a személyi veszteségekre is.
E becslések szerint az ukránok a teljes Magyar Honvédség létszámát meghaladó személyi állományt veszthettek eddig.
Tegnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy elbocsátott két tábornokot, és „hazaárulónak” nevezte őket, miközben az Oroszországgal folytatott konfliktus 37. napjához érkezett. „Ma újabb döntés született, már ami az antihősöket illeti. Most nincs időm az összes árulóval foglalkozni. De fokozatosan mindannyian meg lesznek büntetve” – mondta Zelenszkij pénteken elmondott beszédének átiratában. Zelenszkij nem árulta el, miért váltották le őket, és miért gondolja úgy, hogy áruló cselekményeket követtek el, és az sem világos, hogy együttműködtek-e Oroszországgal.
„Ezért az Ukrán Biztonsági Szolgálat Belső Biztonsági Főosztályának volt főnöke, Andrij Olehovics Naumov és az Ukrán Biztonsági Szolgálat Kherson régióbeli hivatalának volt vezetője, Krivoruchko Szerhij Olekszandrovics többé már nem tábornok”.
Nemcsak a tábornokok „fáradhattak” bele az értelmetlen vérontásba. Zelenkij egyre gyakrabban említi az árulókat. A mostani ukrán jelentés először vallja be, hogy a hadrafogható férfiak egy része elmenekül az országból. A jelentés viszonylag kis számokat vall csak be, de a valóságban százszor többen jutottak ki naponta az országból a határon lévő korrupciónak köszönhetően, és több mint kétezer katona átállásáról is vannak adatok.
„Az Ukrán Állami Nyomozóiroda adatai szerint több mint 1700, a mobilizálás hatálya alá tartozó személy akarta illegálisan elhagyni az országot. A férfiak a határon át történő kihozatalát lehetővé tevő csatornák létét megerősítették, s a Vinnicjai, Csernyivci, Odesszai és Lembergi megyékben az ilyen akciók szervezőit őrizetbe vették. Az iroda adatai szerint március 28-ig több mint 340 büntetőeljárást kezdeményeztek. Ezekből körülbelül 100 esetben hazaárulás és kollaboráció a vád – tíz esetben volt arra példa, hogy a megszálló erők oldalára vám- és egyéb rendvédelmi szerv munkatársa állt át.”
A lengyel elemzés legfontosabb része az összegzés, amely pontos képet fest arról, hogy mit is látnak valójában a lengyelek ebből a háborúból:
„A hivatalos ukrán és orosz katonai kommünikék az információs háború eszközei maradnak, az ebben foglaltakat gyakran nem sikerül verifikálni. Mindennapi gyakorlat olyan információk közzététele, melyek célja az ellenség szavahihetőségének aláásása, illetve a saját veszteségek tudatos csökkentésébe vetett hit megszilárdítása. Az ukrán fél ezt a lépést pszichológiai fegyverként is kihasználja annak érdekében, hogy az oroszokban a saját hadserege vezetésével szemben bizonytalanságot gerjesszen.”
„Az ukrán fél először adott tájékoztatást a katonai szolgálat, illetve a mobilizáció alóli kibújás eseteiről, melyeket az ország nyugati és déli határain keresztül kíséreltek meg. Habár a szökevények száma nem magas, ez az első jeleket mutatja a háborúba történő belefáradásnak, illetve annak: nő a félelem a konfliktusban fegyverrel a kézben történő szerepvállalással szemben. A defetista érzéseket azok a csempészek használják ki, akik a határon át történő embercsempészésért magas árat kérnek.”
„Zelenszkij az ukrán társadalomhoz szóló felhívása azt sugallja, hogy a hatóságok egyre inkább a harccselekmények hosszútávú elhúzódásával számolnak, ezen belül az ellenfél további offenzívájának veszélyével és a kollaborációs cselekmények számának további növekedésével – ez utóbbiba gyakran a[z oroszok által] tudatosan [okozott] humanitárius krízishelyzet kényszeríti [az embereket]. Ilyen körülmények között Kijev megpróbálja hűteni az elmúlt hónapban felépített, sikerről szóló retorikát, mely fenntartotta az állampolgárok morálját, azonban táplálta az oroszok gyors legyőzésének reményét is. A kormányon lévők válaszaikban megtalálható az a növekvő frusztráció, mely a Nyugatról érkező nem elégséges katonai segítségnyújtással függ össze, s az a tudatosság is, mely a társadalmat tudatosan hosszútávú áldozatok vállalására akarja felkészíteni.”
Forrás:
