Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból ‒ Hogyan érhet véget az ukrajnai háború? Négy fő forgatókönyv (285)
Strana elemzés:
Hogyan érhet véget az ukrajnai háború? Négy fő forgatókönyv
Miután Alekszandr Goncsarenko parlamenti képviselő nagy visszhangot kiváltó „béketervét” publikálta, amelyben kompromisszumokat javasolt Oroszországgal és beleegyezést egy sor, a háború befejezését célzó feltételbe (semlegesség, nyelv, egyház), heves bírálatok zúdultak rá, amelyek fő tézise a következő volt: „bármilyen engedmény Oroszságnak kapitulációt jelent, a háborút végig kell vívni”.
Ugyanakkor a kritikusok általában elhallgatják a konkrétumokat – milyen végig? Pontosan milyen háborús kimenetelre számítanak, amiért érdemes harcolni anélkül, hogy bármilyen engedményt tennének? Leggyakrabban meglehetősen elvont dolgokat hirdetnek.
Például, ahogy Volodimir Vjatrovics parlamenti képviselő írta: „Olyan erőssé kell tenni Ukrajnát, hogy Oroszország háborúval ne tudja elérni céljait”. De hogy pontosan hogyan lehet ezt elérni, és mit jelent az, hogy „olyan erőssé”, azt nem magyarázza el.
Vessünk egy pillantást arra, hogy elvileg milyen lehetőségek vannak a háború befejezésére.
1. Vereség és kapituláció
A háború mindkét felének legkívánatosabb kimenetele az ellenség teljes veresége és kapitulációja.
A háború eddigi alakulása azonban nem utal erre. Egyik fél sem képes megtörni a másik ellenállását. Az egyik fél által elért technológiai áttöréseket az ellenség rövid időn belül „beéri”.
Oroszország teljes veresége csak belső zavargások kitörése esetén lehetséges. Ukrajna teljes veresége szintén lehetséges belső zavargások vagy a külső finanszírozás elzárása esetén. Természetesen egyik tényezőt sem lehet 100%-osan kizárni. És éppen ebből táplálkoznak mindkét harcoló fél reményei a „döntő győzelemre”.
Eddig azonban sehol sem látszanak egyértelmű jelek az összeomlás közeledtére.
Ráadásul Oroszország esetében ennek a forgatókönyvnek a megvalósulását gátolja a világ legnagyobb nukleáris fegyverarzenálja,
amely az Orosz Föderáció birtokában van, és amelyet – nem csekély valószínűséggel – Moszkva bevetne, ha a helyzet a fronton vagy a hátországban valóban fenyegetővé válna számára.
Érdemes még megjegyezni, hogy ha az összeomlás és a kapituláció forgatókönyve valósul meg, akkor a vesztes országnak nem lesz kegyelem. A szenvedett áldozatokra tekintettel, az ókori római „jaj a legyőzötteknek” elvnek megfelelően mindenki ki akar majd szedni belőle mindent.
És már önmagában is ez a fenyegetés – a józan logika szerint – arra kell ösztönöznie mindkét háborúzó országot, hogy megpróbálják befejezni a háborút, anélkül, hogy államiságuk fennmaradását kockáztatnák maximalista és nem feltétlenül elérhető célok érdekében.
A történelem azonban azt mutatja, hogy a háborúban a logika nagyon gyakran alulmarad az érzelmekkel szemben.
2. Békés rendezés
A háború befejezésének második lehetősége a békés rendezésről szóló megállapodások elérése, olyan garanciákkal, amelyek kizárják a háború jövőbeli újrakezdődését. Hivatalosan mindkét fél éppen erről a lehetőségről beszél.
Mind Kijev, mind Moszkva folyamatosan kijelenti, hogy tartós, „generációkra kiterjedő” békére van szükségük (ahogyan ma az orosz elnök sajtótitkára, Dmitrij Peszkov fogalmazott).
A probléma azonban az, hogy a két ország elképzelése erről a „garantált békéről” alapvetően ellentétes.
Az ukrán hatóságok a „tartós békét” nem az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálásaként látják, hanem úgy, hogy biztonsági garanciák formájában „vasfüggönnyel” elszigetelik magukat Oroszországtól, akár a NATO-ba való belépés, akár európai haderőknek az ország területén való állomásoztatása révén.
Kijev egyúttal azt is jelzi, hogy a háború után is folytatni fogja Moszkva „utolérését” – kártérítés kifizetését követeli, nemzetközi bíróságok előtt pereskedik, és háborús bűnökkel kapcsolatos eljárásokat indít.
Oroszország viszont pontosan ellenkezőleg képzeli el a békés rendezést: olyan garanciák alapján, amelyek biztosítják, hogy Kijev többé nem fogja „utolérni” Oroszországot, és összességében nem ellenséges külpolitikát fog folytatni, míg belpolitikájában kielégíti Oroszország nyelvi és egyházi követeléseit, és esetleg feloldja az Oroszországhoz lojális politikai erők tevékenységére vonatkozó tilalmat.
Ideális esetben Moszkva azt szeretné, ha az ukrán hatóságok hivatalosan elismernék a területi veszteségeket, és módosítanák az alkotmányt.
Ami a területeket illeti, az Orosz Föderáció – ahogyan Vlagyimir Putyin orosz elnök 2024 júniusában kijelentette – az ukrán csapatok teljes kivonását követeli a Donyecki, a Zaporizzsjai és a Herszoni megyék teljes területéről.
Ami a nyugati csapatok állomásozását és a NATO-ba való belépést illeti, a Kreml folyamatosan kijelenti, hogy ez számára elfogadhatatlan. Azt szeretné, ha Ukrajna kikiáltaná semlegességét, a külföldi csapatok állomásozását pedig Oroszország elleni hadüzenettel egyenértékűnek nevezi.
Az egész időszak alatt csupán egy komoly kísérlet történt a két fél álláspontjának közelítésére egy átfogó megállapodás megkötése érdekében.
Itt az úgynevezett „alaszkai” megállapodásokról és az azok alapján 2025 novemberében kidolgozott „Donald Trump amerikai elnök béketervéről” van szó. A nyilvánosságra hozott pontok alapján Ukrajnának csak a Luhanszki és a Donyecki megyékből kellett volna kivonnia csapatait (nem pedig a négy régióból, ahogyan azt korábban Moszkva követelte), cserébe viszont biztonsági garanciákat kapott volna az Egyesült Államoktól.
Oroszországnak fizetendő háborús kártérítést nem írtak elő, viszont az Orosz Föderáció Európában befagyasztott vagyonát részben egy amerikaiakkal közös alapon keresztül Ukrajna újjáépítésébe, részben pedig közös orosz–amerikai projektekbe fektették volna be.
Ukrajnának hivatalosan nem kellett volna elismernie az új határokat, de ezt az amerikaiak tették volna meg.
Ezenkívül Kijevnek és Moszkvának alá kellett volna írnia egy megállapodást arról, hogy a háború befejezése után nem támasztanak egymással szemben követeléseket.
Emellett – bár meglehetősen általános vonalakban – rögzítették a belső humanitárius politika változásait a nyelv és az egyház tekintetében.
Nem garantálták volna Ukrajna NATO-ba való belépését, az ukrán hadsereg létszáma viszont magas szinten maradt volna – 600–800 ezer fő, ami több, mint bármelyik európai hadseregé.
A Kreml nyilatkozataiból ítélve készen állt volna – bár bizonyos fenntartásokkal – egy ilyen tervre.
Ukrajna azonban ellenezte ezt, és Európa támogatásával kategorikusan elutasította a csapatok kivonását a Donbaszból. Moszkva arra számított, hogy Trump gyakorlati nyomásgyakorlási intézkedéseket fog alkalmazni Kijev ellen annak érdekében, hogy rákényszerítse az Anchorage-i feltételek teljesítésére, de ezt nem tette meg. Ezzel a tárgyalási folyamat megakadt.
Ugyanakkor – ismételjük meg – az anchorage-i megállapodások jelenleg az egyetlen javasolt átfogó békemegoldási lehetőséget jelentik (amely magában foglalja az orosz–nyugati kapcsolatok normalizálását is), amelyhez hozzájárult az a fél, akit a legnehezebb bármire is rávenni (vagyis Oroszország).
Ugyanakkor a Donyec-medence kérdése kétségtelenül továbbra is megoldhatatlan ellentmondás marad. Elméletileg Oroszország visszavonhatná ezt a követelést, ha Európától és Kijevtől valami mást kapna cserébe. Például a háború befejezése utáni teljes kapcsolatnormalizálást és garanciákat arra, hogy „nem fogják utolérni”. De ilyen feltételeket senki sem kínál Moszkvának.
És elvileg nem is világos, hogy Washington továbbra is ragaszkodni fog-e az „Anchorage-i álláspontokhoz”, különösen, ha Trump pártja elveszíti a választásokat az amerikai Kongresszusban.
3. Fegyverszünet rendezés nélkül
A háború leállításának harmadik lehetősége – egyszerűen a tűzszünet a frontvonal mentén, bármiféle előzetes megállapodás és feltétel nélkül. Pontosan ezt a lehetőséget javasolja jelenleg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Oroszország azonban elutasítja.
A helyzet paradoxona abban rejlik, hogy egy ilyen forgatókönyv potenciálisan sokkal veszélyesebb Ukrajnára nézve, mint Oroszországra. Erről részletesen írtunk egy külön cikkben.
Röviden összefoglalva: a frontvonal mentén kötött, átfogó rendezés nélküli fegyverszünet után Kijev továbbra is befagyott háborús állapotban marad legnagyobb szomszédjával, az Orosz Föderációval, amely nukleáris nagyhatalom.
A háború bármely pillanatban újrakezdődhet, akár nyílt, akár hibrid formában (mint amilyen a 2015–2021-es években a Donbaszban zajlott). Ez azt jelenti, hogy Ukrajnába nem fog beáramlani semmilyen beruházás, biztosan nem fognak komoly biztonsági garanciákat adni (ezek csak az Orosz Föderációval való kapcsolatok átfogó rendezése esetén lehetségesek, amit az anchorage-i megállapodások is előirányoztak), nem is beszélve a külföldi csapatok bevetéséről vagy Ukrajna NATO-ba való belépéséről.
Senki sem fog kockáztatni egy esetleges háborút Oroszországgal.
Ráadásul Ukrajna EU-ba való belépése is nagy kérdés maradna egy ilyen bizonytalan helyzetben. Körülbelül 10 év ilyen rendszerben való létezés romboló következményekkel járhat az állam számára.
Oroszország számára a Kijevvel fennálló rendezetlen konfliktus szintén bizonyos problémákat jelent majd, de a sokkal nagyobb területi kiterjedés miatt ezek hatása Oroszországra sokkal kisebb lesz, mint Ukrajnára. Nem is beszélve arról, hogy formálisan egy ilyen háborúbefejezési változat Oroszország számára győzelmet jelentene – rögzülne a szomszédos ország területének csaknem 20%-ának elfoglalása.
Szinte kizárt az a forgatókönyv is, amelyben az ukrán hadsereg katonai úton döntene a megszállt területek visszaszerzése mellett, és elsőként indítana támadást (ilyen esetben Oroszország „agresszióval” vádolná Kijevet, és akár nukleáris fegyvereket is bevethetne).
Hibrid háború lehetséges, de ahhoz Oroszországnak sokkal kevesebb erőforrásra és erőre lenne szüksége, mint amennyit jelenleg egy teljes körű háborúra fordít.
Ezen okok miatt népszerű az a verzió, miszerint Kijev csupán információs és politikai célokból (hogy bemutassa béketeremtő álláspontját) javasol Moszkvának tűzszünetet a frontvonal mentén, abban a biztos tudatban, hogy a Kreml el fogja utasítani. Ráadásul olyan formában javasolja, hogy az elutasítás valószínűsége közel 100% legyen.
És a Kreml egyelőre valóban elutasít minden, a frontvonal mentén történő tűzszünetről szóló tárgyalást. De ha hirtelen megváltoztatná az álláspontját, akkor az ukrán hatóságoknak már nagyon nehéz lenne „visszakozni” és elutasítani a fegyverszünetet.
Lehetséges-e az Orosz Föderáció beleegyezése? Elméletileg ez három esetben lehetséges.
Az első: ha a Kreml arra a következtetésre jut, hogy a háború folytatása a potenciális haszonhoz képest túl költségessé válik.
A második: ha a Kreml rendezi a kapcsolatait a Nyugattal, és a megállapodások részeként véget vet a frontvonal mentén folyó háborúnak.
A harmadik: ha az orosz hadsereg új területeket foglal el, amelyeket a Kreml elegendő trófeának tart ahhoz, hogy leállítsa a tűzszünetet.
A fent leírtak közül egyelőre semmi sem látszik.
De potenciálisan a „megállapodás nélküli fegyverszünet” továbbra is az egyik lehetséges változat a háború befejezésére, pontosabban – befagyasztására.
4. Örök háború a „halálzónáig”
Van azonban egy tehetetlenségi forgatókönyv is: minden úgy folyik, ahogy eddig. Vagyis senki sem hajlandó kompromisszumra, de a csatatéren sem szerez senki döntő előnyt, ezért mindkét fél egyszerűen évről-évre folytatja a harcot.
Ez a forgatókönyv valójában teljesen valószínű és katasztrofális lesz az ukránok számára, annak a veszélyével, hogy Ukrajna olyan országgá válik, mint az amerikai „Halálzóna” című filmben, amely egy évvel a teljes körű invázió kezdete előtt jelent meg.
A cselekmény 2036-ban játszódik Ukrajnában – egy teljesen lerombolt és kiszipolyozott államban, amely káoszban és szétesésben van (miközben az ország területének egy részét Oroszország elfoglalta). Az a légitámadási műveletsor, amelyet az Orosz Föderáció jelenleg az ukrán gazdaság „tönkretételére” folytat, azt mutatja, hogy egy ilyen forgatókönyv nem is annyira fantasztikus.
Hogy mennyi időre lesz szükség a megvalósításához – egy, két, három vagy tíz évre –, azt nem tudni. De az nyilvánvaló, hogy a háború, a veszteségek és a pusztítás negatív hatásai egyre halmozódni fognak.
Igen, lehetséges, hogy Oroszország is nagyon nagy veszteségeket fog szenvedni. Hatalmas gazdasági kárt fog szenvedni, a lakosságnak szűkítenie kell a nadrágszíjat, a politikai rendszer pedig a lehető legszigorúbbá válik. De méretei és nagy népessége miatt hosszú ideig képes lesz kimerítő háborút folytatni.
Egészen addig, amíg Ukrajnát teljesen ki nem vérzik, és gazdaságát és infrastruktúráját tönkre nem teszik, ami egy bizonyos ponton végzetes lehet mind a hadsereg háborúfolytatási képessége, mind az ország egész állami rendszere számára. Ugyanakkor a háború robotizálása és a mesterséges intelligencia által irányított autonóm harci rendszerek bevezetése csak felgyorsíthatja ezt a folyamatot.
Az „autonóm” drónok egész városokat és régiókat fognak elpusztítani, ami a területek méretének összehasonlíthatatlansága miatt Ukrajna számára sokkal fájdalmasabb lesz, mint az Orosz Föderáció számára.
Lehet, hogy éppen ez áll Putyin stratégiai tervének középpontjában, amely nem csupán a mostani télre (ahogyan azt Kijevben és Nyugaton gyakran állítják), hanem az elkövetkező évekre is kiterjed. És ez Ukrajnának semmi jót sem hoz.
Arról, hogy ez a kilátás mind katonai-műszaki, mind demográfiai, mind gazdasági, mind pedig számos más szempontból is reális, az utóbbi időben egyre gyakrabban beszélnek Ukrajnában.
Többek között Goncsarenko is hangsúlyozta az Ukrajnát fenyegető „örök háború” potenciális veszélyét, és azt javasolta, hogy a háború mielőbbi befejezése érdekében kössenek kompromisszumokat az Orosz Föderációval.
Valójában éppen ezért sorolják őt és más, hasonlóan nyilatkozó politikusokat és szakértőket a „kapitulánsok” közé. Ez azonban nem szünteti meg a legfontosabb kérdéseket: milyen reális tervük van a „nem kapitulánsoknak” a háború befejezésére?
Hogyan lehet rávenni egy atomhatalmat, hogy beleegyezzen a harci cselekmények beszüntetésébe anélkül, hogy bármiféle kompromisszumot kötne?
Az Ukrajna érdekeit szolgálja-e az Orosz Föderációval folytatott „örök háború” (akár a jelenlegi heves formájában, akár hibrid formában, ha a frontvonal mentén fegyverszünet lépne életbe átfogó rendezés nélkül), amely az ország fokozatos kiszipolyozásával és elpusztításával jár, vagy éppen annak kiterjesztésével Európa területére, azzal a kilátással, hogy a konfliktus nukleáris szakaszba lép?
Vagy továbbra is, mint korábban, az oroszországi zűrzavarban kell reménykedni? De ha ez a belátható jövőben nem következik be, akkor mire számíthatunk?
A hatóságok nem adnak egyértelmű válaszokat ezekre a kérdésekre, csupán arra szólítanak fel, hogy „növeljük a nyomást Oroszországra, hogy kényszerítsük őket komoly tárgyalásokra”.
De a kérdések, mint látjuk, egyre gyakrabban merülnek fel. És egyre nehezebb lesz elkerülni a rájuk adandó válaszokat ‒ írja a Strana elemzése.
--
