top of page

Gaudi-Nagy Tamás: nagy a különbség a 2006-os és a mostani zavargások között (+ video)


Az ország destabilizációjára nem lehet alapjogokat felhasználni, az MTVA székházába bejutó országgyűlési képviselők azonban ezt tették – jelentette ki az ügyvéd egy tévéinterjúban. A 2006-os zavargások és az idei Kossuth téri események között az önkény az egyetlen átkötő elem – hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője felidézte: a mai ellenzékiek akkoriban állami oldalról tudták gyakorolni az önkényt, hiszen mögöttük volt a karhatalom, most pedig a hatalom megszerzése érdekében szintén önkényt alkalmaznak, csak már nincs mögöttük az állam, de az eszközeik ugyanazok.Nagy különbség az is a két esemény között, hogy 2006-ban nemzeti, hazafias célú akció volt, hiszen a baloldali kormány akkoriban olyan mértékben szolgáltatta ki hazánkat az EU-nak, hogy annak is fennállt a veszélye, hogy gyarmati létbe szorulunk.Ma viszont alapvető kormányzati cél a nemzeti önrendelkezés megőrzése, ezzel szemben az ellenzékiek nyíltan zászlójukra tűzték az uniós ügyészséghez való csatlakozás programját – hangsúlyozta.

 

4 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page