Október 6. – Arad – és hatása a magyar nemzet sorsára
Okkal felmerült gondolat, hogy az 1849. október 6-ai – brutális és megalázó – megtorló kivégzések indították el azt a folyamatot, amelynek egyenes következménye lett a további két évszázados magyar történelem során a magyar nemzet bedarálása, az ország tönkremenetele. Sokan látják mindezek mögött a zsidóság pénzhatalmi technikáját felbukkanni, a pénzhatalom már akkor is érvényesülő világbirodalmi szándékainak megtervezett lépéseit állni. Átgondolva az eseményeket, elemezve a lehetséges okokat, az események mozgatásában, történésében résztvevő személyek, csoportok, erők szerepét, meg kellett állapítanom, hogy nem tudok egységes vonalat, egyvonalú kapcsolatot teremteni a megadott események és ilyen mozgatójuk között.
Mindenekelőtt azért nem, mert amit korábbi tanulmányaimban már többször is hangsúlyoztam, a zsidóság nem egységes tömb ekkoriban sem, nem valami cselekvő erő, és akiket itt elő lehet venni a magyar nemzeti hanyatlással kapcsolatban, azokra sokkal inkább a pénzügyi világban betöltött szerepük és istentelen hitetlenségük a jellemző, nem pedig az, ami a zsidóságot vallásilag, szellemileg esetlegesen vezérli. Ateizmus, de felsőbbrendű tudattal – és ez utóbbi nemcsak azokat jellemzi, hanem bizonyos mértékig és kiterjedésben az egész arisztokrata elitet.
A másik, a komolyabb gond: a magyar értelmiség és ’nemzet’ maga.
Amíg a háborús erőszakot kéz-a-kézben fegyverrel lehetett kivédeni, a honvédelmet megvalósítani, addig a személyes hősiességnek és a rátermett vezérnek, parancsnoknak komoly szerepe volt. Ami még erősebb támadókat is fel tudott tartóztatni – és addig a nemzeti közösség – magyar, német, horvát, bosnyák, kun, stb. tagjaiban – a saját veszélyérzetében összefogva védhette, és sikerrel védte is önmagát, közös országát.
Ez a közösségi és hősies magatartás azonban a lőporos lőfegyverek megjelenésével egyre inkább elveszett, mert e fegyverek még inkább elősegítették a zsoldoshadseregek megjelenését, hiszen a tüzérségi előkészítés miatt sokkal kevéssé lettek kockázatosak a harci cselekmények, gyalogos és lovasrohamok, várostromok. Így a zsoldoskatona nem hivatás, hanem foglalkozás lett, s mindennek hatékonysága, a katonák száma és az ágyúk tűz ereje pedig csupán pénzkérdéssé vált, ami magyarázza a bankszektor jelentőségének megnövekedését, és hogy a hősies honvédelem a XX. századra gyakorlatilag felszívódott. Vele együtt pedig a magyarok ’szent cél’ érdekében vett összefogása is.
Ellentéteben a középkori magyar királysági védelmi intézményrendszerrel, amely hatékonyan használta fel a gazdasági erőt és emberségesen bánt az emberi erőforrással, a magyar nemzet elitje és népe, Mária Terézia megosztó politikája következtében – a főnemességet Bécsbe csábítva elidegenítette a magyarságától – nem feltétlen azonos kultúrát művelvén, nem feltétlen érez egységesen és fog össze egymással egymásért azóta. (Bár éppen a köznemesség ifjait nem sikerült a Thereseanumban császárhű testőrökké faragni, és kibontakozott a testőrírók felvilágosodási mozgalma.) Ezt szokás újabban, az újkori történelemhamisítás szerint lekicsinyelve a Habsburg királyaink előtti történelmünket, a keresztény állam megteremtésétől datálni.
Mert ha a mellérendelő magyar népi felfogás szelleme ugyan a keresztényi szellemmel nagyon sok szinten harmonizál is, nincs azzal ellentétben, ellenben a katolicizmus hierarchiájával, a papok atyaiságával igen.
(...)
