A hun Edikon és a székely „gy” (Egy) rovásjel (Varga Géza tanulmánya)

szilajcsiko
2 órával ezelőtt
12 perc olvasás

Bevezető

A magyar írástörténet korai szakaszait kutatván kénytelen vagyok nyelvész végzettség nélkül is beleártani magamat a nyelvészek dolgába. Ez elkerülhetetlen, hiszen a dolgok összefüggenek. Amikor a székely írás kettős kereszt alakú "gy" betűjének (a magyar hieroglif írás Egy szójelének) az eredetét próbálom tisztázni, akkor szükségszerűen képet kell alkotnom a jelnévről és annak változásairól is.

1. ábra. Balról jobbra: A sumer "herceg" és a kínai "uralkodó" szójel, a kubánvidéki hun diadém(?) kettős keresztje, a Gizella-kincs avar eredetű turulos fibulájának részlete kettős kereszttel és hármas halommal, az Árpád házi királyok zászlaja

Másrészt, bár ez a nyelvészek dolga lenne, nekik nem nagyon akar sikerülni a dolog. Például Róna-Tas András professzor úr az MTA dísztermében legutóbb tartott előadásában nem volt hajlandó szót ejteni a székely szójelekről. Akkor ugyanis el kellene ismernie, hogy a székely írás sémi írásoknak nem a leszármazottja, hanem az őse, ám ez ellenkezhet a prekoncepcióival. Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója is arról tájékoztatott, hogy a magyar hieroglifikus szövegekkel nem tud és nem is akar foglalkozni (1). Így aztán maradt egy rés az akadémikus álláspontok falán, ahol a magamfajta kívülálló kényszerül egy tényekre épülő magyarázat kidolgozására. Ez olvasható e cikkben a kettős kereszt alakú Egy hieroglifánkról.

2. ábra. A 15 000 éves Mas d' Azil-i jeles kavicsok egyikén a kettős kereszt szerepel, a pécsi székesegyház altemplomában pedig az eget tartó, kettős kereszt alakú fával találkozhatunk

3. ábra. Az Árpád kori bronzkereszt Krisztusának arcára tették a kettős keresztet tartalmazó Egy ten (mai magyarsággal: Egy isten) mondatjelet — 3. ábra. Az Árpád kori bronzkereszt Krisztusának arcára tették a kettős keresztet tartalmazó *Egy ten* (mai magyarsággal: *Egy isten*) mondatjele t

A kettős kereszt alakú jel

A székely írásban kettőskereszttel jelölt "gy" hangról elmondta a professzor úr, hogy az a "d"-ből alakult ki a XIV. században, annak jésített változata. (Amikor tehát az egy szavunk korai előfordulását kutatjuk, akkor edi, vagy edj alakra számíthatunk a korai latinbetűs szövegekben – VG). Sajnos a professzor úr azt is hozzátette: egészen biztosan mondhatjuk, hogy ez a kettős kereszt alakú "gy" írásjel korábban nem létezett.

4/a. ábra. Az énlakai írásemlék többféleképpen (diakon, diák, Dakó alakban) elolvasott utolsó szavának első betűje a "d" és a "j", vagy a "d" és az "i" ligatúrája — 4/a. ábra. Az énlakai írásemlék többféleképpen (*diakon, diák, Dakó* alakban) elolvasott utolsó szavának első betűje a "d" és a "j", vagy a "d" és az "i" ligatúrája

4/b. ábra. A székely írás "d", "j" és "i" betűi, a 4/a. ábrán látható énlakai "dj" (esetleg "di") ligatúra az itt felsorakozott jelekből állhat

Ez azonban nem igaz, mert kétségkívül volt kettős kereszt alakú írásjel már a kőkorban is, majd a hunoknál, az avaroknál, a honfoglaló magyaroknál és más népeknél is (2). Egy "dj", vagy "di" ligatúra is előfordul a jóval későbbi énlakai rovásszövegben (a szabályos kettős kereszt alakú Egy szójelek mellett), mert ebben az írásemlékben meg akarták különböztetni a "di" szótagot és az ismert Egy szót (4. és 7. ábra).

A hun és avar, meg a többi jelkészletben számos kettős kereszt alakú jelet találunk s a Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján ugyanarról a jelről (vagy egymással genetikus kapcsolatban lévő jelekről) van szó. Fontos jel volt ez a kettős kereszt. A hun-magyar történet során (tehát vagy négyezer éven át) az uralkodót, a királyi hatalmat, illetve az államot jelképezte és azt jelképezi mindmáig, lévén ma is a magyar címer része. A kettős kereszt alakú jel tehát hosszú időn át, nagy területen folyamatosan létezett és a jelentését is meg lehet közelíteni a jelpárhuzamok, ábrázolások és az alkalmazás alapján (3).

A kettős kereszt egyes példányainak levele és virága van, néha madarak is ülnek rajta. Megjelenik a keresztény mandorlában (ami a Tejút hasadékában kelő napistenre utal) és Jézus Krisztus arcán is. Ezekből következően a kettős kereszt az Istennel azonos égig érő fa jelképe (4). Uralmi jelkép volta is ebből fakadt. Mivel eleink a királyságot isteni eredetűnek gondolták, kézenfekvően jelezték ezt a kettős kereszt felmutatásával.

E fontos jelünknek a hangalakja is tisztázott. A hieroglifikus szövegekben (például az énlakai Egy isten mondatjelben) világosan az egy szót rögzíti. Honfoglalás kori, vagy korábbi szövegekben is az Egy szójele (ám, mivel a szójelek nem rögzítik a szó pontos alakját, nem tudjuk, hogy az Edi-nek hangzott-e, vagy Egy-nek). Erről az Egy szóról a professzor úr által mondottak alapján azt kellene hinnünk, hogy a hun korban edi, vagy edj lehetett a hangalakja. Erre lenne is egy okunk, ugyanis a latin írással rögzített hun kori változatokban is edi szerepel például Edikon nevében. Kérdés azonban, hogy ez csupán a latin írás hibája-é (amelynek nincs "gy" betűje, ezért kénytelen valami mást írni helyette), vagy a magyar nyelvészeknek lenne igaza és a XIV. szd. előtt még nem volt "gy" hangunk? Az eddigiek alapján (ha a nyelvészet nem hajlandó beszélni sem a szójeleinkről), akkor alapos okunk van a kétkedésre (5). Lehetséges, hogy a hun egy szót latin betűkkel csak edi-ként tudták rögzíteni. Ez a latin edi aztán kifejtette névrontó hatását a latin írást használó nyugati népeknél és náluk a hibás lejegyzés hatására az ed és edi olvasat alakult ki (amiképpen a Géza név is egy eredeti Gyeücsa rontott alakja, hibás olvasata).

A hun korról beszámoló szövegekben megtaláljuk az edi szót a hun Edikon "Egy hun" nevében. Az Edikon névnek seregnyi rokona van, mint amilyen az Ed, Edömén, Edelény, Edling, Edward stb. Horváth Lajos és Somos Zsuzsa egy sor személy-, méltóság- és településnevet sorol fel, amelyek e körbe vonhatók. E szavak töve a magyar egy szó hun kori alakjával azonos, vagy annak rokona.

5. ábra. A Sérrétudvari Poroshalom lelőhelyen előkerült vereten szerepel a kettős kereszt a Lyukó az Egy Isten mondatban — 5. ábra. A Sérrétudvari Poroshalom lelőhelyen előkerült vereten szerepel a kettős kereszt a *Lyukó az Egy Isten* mondatban

Ed és Edömén személynevek

A krónikáinkban ez a két név megkettőződve szerepel. Egyrészt Csaba királyfi gyermekeiként a hun korban, másrészt (Anonymus krónikájában) Csaba kun vezér fiaiként a honfoglalás idején. Árpád a Mátra alján adott nekik földet. Unokájuk volt Pata, akinek leszármazottja Aba Sámuel király /1042-1044/. A látszólagos megkettőződés magyarázata az, hogy (a Csaba névvel egyetemben) nem személynevekről, hanem népcsoportok vezetőinek méltóságnevéről van szó, amely változatlanul tovább élt a hun kortól a honfoglalás koráig (6).

Az Ed és Edümen nevek jelentéséről Pais Dezső 1975-ben úgy vélte, hogy az utóbbi az előző török továbbképzése. Az Ed tő jellegére nézve nem nyilatkozott, ám közölte, hogy az Edum névalak kapcsolatba hozható a bibliai Edommal, ami egy tartomány Palesztinában a Kr. e. a XIII-VI. században.

Benkő Lóránd 1993-ban leszögezte, hogy az Edumen és Ed nevek török eredetében nem lehet kételkedni. Ugyanakkor; ezzel együtt Ed "nagy magyar családjáról" írt. Hivatkozik Clausonra, aki a "-men" képzőt perzsa előzményre vezeti vissza.

Az Anonymusnál szereplő Ed "kun" vezér neve Kiss Lajos szerint összefügg a török ädgü szóval, amelynek jelentése "jó, jámbor, szent." Hozzátehetjük, hogy az egy szónak pl. az egyház szavunkban szintén "szent" jelentése van s a hieroglifikus szövegeinkben is az Isten neve, vagy jelzője (5. és 6. ábra).

6. ábra. Hegyen álló, kettős kereszt alakú, Egy sar (mai magyarsággal Egy úr) olvasatú égig érő fa a honfoglalás kori anarcsi hajfonatkorongon — 6. ábra. Hegyen álló, kettős kereszt alakú, *Egy sar* (mai magyarsággal *Egy úr*) olvasatú égig érő fa a honfoglalás kori anarcsi hajfonatkorongon

Helynevek

Edve Sopron megyei település 1264-ben leírt névalakja Edw (ejtsd: Edü és Edő!). Az Ed tövön gyakori magyar becéző képző látszik, amelyik a Bedő, Dezső, Ernő, Benő stb. személyneveinken ma is megtalálható.

Edelény Borsod megyei település neve Kiss Lajos szerint puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv vagy német eredetű. Hivatkozik egy délszláv Odoljen és egy cseh Odolen személynévre, mint amelyekből származik a magyar Edelény személynév, illetve településnév. Nála fel sem merül, hogy a szlávok nem átadók, hanem átvevők a magyarból.

Edumeresti településnév (Moldova) szintén e körbe vonható.

7. ábra. Az énlakai rovásírásos mennyezetkazettán betűzve szerepel az Egy az Isten (balra lent) és szójelekből alkotott mondatjellel az Egy Isten mondat (jobbra fent), mindkét szövegben Egy-nek kell olvasni a kettős keresztet — 7. ábra. Az énlakai rovásírásos mennyezetkazettán betűzve szerepel az *Egy az Isten* (balra lent) és szójelekből alkotott mondatjellel az *Egy Isten* mondat (jobbra fent), mindkét szövegben *Egy*-nek kell olvasni a kettős keresztet

A szlovén edlingek

Tudomásunk szerint – írja Horváth Lajos – legelőször Primus Lessiak szlovén történész vetette fel 1913-ban megjelent munkájában a karintiai avar néprész továbbélésének kérdését. Ezt a minőséget a szlovén nemesség edling elnevezésű csoportjában jelölte meg. A szó jelentése Lessiak szerint "nemes ivadék." Az edlingek a szlovén társadalom nemesi csoportját képezték, a régebbi időkben valamiféle népvezéri, kenézi funkciót töltöttek be. Bizonyítja ezt a karintiai hercegek rendi alkotmányában betöltött fontos szerepük.

8. ábra. Veleméri rajzos sindü a virággá változott Egy Isten mondatjellel — 8. ábra. Veleméri rajzos sindü a virággá változott *Egy Isten* mondatjellel

Angolszász ethelingek

Somos Zsuzsa tartott egy igen érdekes előadást Hunok a brit trónon címmel legutóbb Budapesten. E szerint a szászok 450 táján (Attila halálát követően) keltek át a brit szigetekre, amelyet fokozatosan elfoglaltak. Dinasztiájukban a koronahercegeket az etheling jelzővel illették. Ebből az ethel "nemes" jelentésű, az ing pedig az "abból való". Mi magyarok az Ethel nevet Attila hun uralkodó nevének tekintjük, ami azt jelenti, hogy a nagy hun uralkodó ivadékai adták az angolszász uralkodók sorát. E dinasztia uralkodónevei közül 17-nek ethel-lel, 24-nek pedig ed-del kezdődik a neve (pl. Ede, Edward).

A szó boncolgatása

Az Edling, edling szlovén helynevek és társadalmi csoportnév ling képzője emberek ivadékait, leszármazottait jelöli. Ugyanezt találjuk az angolszász etheling esetében is. Hasonló szerkezet a turciling "turk származék", Edekon nemzetségének a neve. Az utóbbi szó tövében szereplő turk azonban nem jelenti Edikon türk voltát, hiszen a honfoglaló magyarokat is turk-nak nevezték. Edekon népi hovatartozását az határozza meg, hogy Attila a hódoltatott népek vezetésével –- természetesen – hunokat bízott meg, valamint az Edekon név második szótagja is a hun népnév változata.

9. ábra. A koronázó palást képszerkezetének gerince a hieroglifikus Egy Isten mondatjel — 9. ábra. A koronázó palást képszerkezetének gerince a hieroglifikus *Egy Isten* mondatjel

Az "Ed/Edi" (Egy) szójelet rögzítette-e a hun kettős kereszt?

A fentiek alapján belátható, hogy a hunoknak volt kettős kereszt alakú írásjelük és jelvényük, ami az isteni eredetű királyi hatalom jelzésére szolgált. Azt is láttuk, hogy a hun nyelvben létezett egy latin betűkkel "Ed/Edi" alakban rögzített Egy hangalakú szó, ami a királyi vérből (végső soron Istentől) származó uralkodókat, nemeseket, trónörökösöket illette meg. Tudjuk, hogy az Attilától eredő Árpád ház híven megőrízte a hun őseitől örökölt jeleket (erre találunk példákat az 531 táján a mervi oázisban a szabírhunok számára készített Szent Koronán, a koronázó paláston és a jogaron). Ezek alapján joggal gondoljuk azt, hogy a kettős kereszt alakú Egy szójel is folyamatos használatban maradt a hun-magyar dinasztia gyakorlatában. Sejtjük, hogy a kettős kereszt a latin írásban az Ed/Edi lejegyzésű, eredetileg azonban Egy hangalakú hun szót jelölte, mégis joggal merül fel a kérdés, hogy milyen további bizonyítékkal, vagy megfontolással rendelkezünk ezek összetartozására?

Nos, a szó és a kettős kereszt összetartozásának felmérésére alkalmas egy hun-magyar névadási szokás felidézése. Úgy tűnik ugyanis, volt egy hun-magyar névadási szokás, miszerint az uralkodókat olyan nevekkel kell ellátni, amelyek azonosak az Isten neveivel és jelzőivel s amelyeknek szójele van a magyar hieroglif írásban. E szavak egyike a most tárgyalt Egy "szent, Isten" szó, amit megtalálunk Edikon szkír uralkodó nevében. Attila nevéhez az atya szójelét, Balambér "Bél ember" nevéhez meg a Bél szójelet társíthatjuk stb. A szokás fennmaradt a honfoglalás koráig, mert pl. Enedubelianus nevéhez az anya, a Du/Dana és a Bél szójeleket, Ügyek nevéhez pedig az ügy hieroglifát társíthatjuk. Mivel ennek taglalása szétfeszítené a cikk kereteit, erről egy következő cikkben számolok be. Számunkra ebből most az a fontos, hogy ha a névadási rendszer kimutatható a hunoknál is, meg a magyaroknál is, akkor a rendszer mindkét helyen ismert eleme, az egy szó és szójele is létezett a hunoknál.

A szó honfoglalás előtti, sőt hun kori. A maival egyező Egy hangalakját kellőképpen bizonyítja az, hogy a kazahsztáni magyar (6) törzs 558 óta (a heftalita Hun Birodalom bukásakor történt elválásunk óta) mindmáig magyar alakban ejti ki a saját törzsnevét. Ez az adat a tudomány előtt is ismert (Benkő István és Benkő Mihály híradásából tudjuk), ám a "tudományos konszenzus" bajnokai nem kapkodnak utána.

A fenti adatok és megfontolások kellőképpen igazolják, hogy Róna-Tas András professzor úr álláspontja vitatható, mert a saját hieroglifikus jelhagyományunkat és a kazasztáni magyar törzsnévből kínálkozó tanulságokat nem hasznosította.

Dula lányai Gyula lányai voltak

Szunomár Attilától kaptam meg Váralljai Csocsán Jenő (Oxford) ’Lehel kürtje’ jelentősége c. cikkét, annak A kürt ünneplése c. fejezetében olvasható az alábbi, a témánkhoz illő gondolat. Ez arra int, hogy a krónikáinkból ismert Dula fejedelem neve Gyulának hangozhatott. Egyúttal arra is magyarázatot ad, hogy a Dula alakváltozat tulajdonképpen olvasási hiba lehet. A rovásbetűs szöveg kiolvasója (feltehetően a latin írásba való átültetés során) figyelmen kívül hagyhatta a székely írás hangzóugrató jellegét és "d"-t tett át a latinba a jobb híján alkalmas "di" helyett. Amiből persze az is következik, hogy ezek a történetek (a magyar krónikák sztyeppi előzményei), amelyekben Dula szerepel, eredetileg rovásbetűkkel és hangzóugratással lehettek leírva.

10. ábra. Részlet Váralljai Csocsán Jenő dolgozatából

Jegyzetek

Az akadémikus "tudomány" egyes képviselőit már a hun-magyar kapcsolatok emlegetése is jelzőosztogatásra készteti. Sándor Klára a székely írás hun eredeztetését, Szentgyörgyi Rudolf pedig a hun-magyar etnokulturális azonosság ideáját tekinti tudománytalannak. Teszik ezt úgy, hogy az alapvető tárgyi tudással sem rendelkeznek és sohasem végeztek alapos kutatásokat a tárgyban. Helyette elfogadták azokat a politikai alapozású téveszméket, amelyek oktatását az egyetemeken a haynauista-hunfalvista "tudományos konszenzus" engedélyezi.
Az akadémikus "tudomány" berkeiben kialakult "tudományos konszenzus" szerint a kettős keresztet Bizáncból vettük át. Ez az alátámasztást nélkülöző állítás egy finnugrista gyakorlatnak köszönheti a megszületését, ugyanis a "szabályok" szerint egyrészt majd minden kultúrjavunkat idegenből kellett eredeztetni, másrészt tagadni illett a hun-magyar azonosságot. A téveszme kijavítását nehezítette az előző átkosokban gyakorolt terror légköre. Kumorovitz Bernát premontrei szerzetestanár például, e nézet egyik fő kialakítója és képviselője a háború utáni vallásüldözések idején a véletlennek köszönhette, hogy megmenekült a rákosista razziától és talán a börtöntől is. Állásaitól és akadémiai tagságától is megfosztották. Évekig négerként dolgozott (mások nevében írt tudományos dolgozatokat), hogy megéljen. Ezzel a kiszolgáltatott helyzetével is összefügghet, hogy nagyjából semmi sem igaz (semmit sem javított ki) abból, amit a magyar címer elemeinek eredetéről korábban írt. Hozzájárulhatott ehhez az is, hogy a hun és avar régészeti anyag, valamint a székely írás és a magyar hieroglifikus szövegek kutatása és hasznosítása akkor sem volt megfelelő szintű. Kumorovitz Bernátban és társaiban talán fel sem merült, hogy a magyar címer kettős keresztjének köze lehet a székely írás hasonló alakú "gy" (Egy) jeléhez s azzal együtt a sztyeppi hun örökség része.
Az Árpád házi trónörökösök a dinasztia sávos címerét használták. Trónra lépésük után azonban felcserélték azt a hármas halmos – kettős keresztes címerrel. Ez utóbbi a sumér "herceg" és a kínai "uralkodó" jellel egyetemben (ez utóbbi párhuzamosságát az első kínai dinasztia, a hun Xia léte magyarázza meg) több évezredes folyamatos használatot bizonyít.
Népmeséink alapján Berze Nagy János állapította meg, hogy a magyar néphit szerint az égig érő fa (a Tejút) azonos az Istennel. Ebből következik, hogy esetenként a hegyen álló, Nap és Hold közé nyúló kettős keresztnek levele és virága van, valamint madarak is ülnek rajta.
Tudtuk, hogy az egyetemeink a magyar őskultúra ellenségképzőjeként működnek. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban letéti szerződéssel elhelyezett budapesti hun jelvényt barbár módon lereszelték és 10 év alatt nem akadt senki a portástól a miniszterig, aki hajlandó lett volna a hiba kijavítására. Ebből következően a nyakunkba szabadított "szakemberek" állításainak jobbára csak az ellenkezője igaz. Ha ebből indulunk ki – s minden okunk meg van rá –, akkor azt az állításukat is ellenőriznünk kell, hogy a XIV. század előtt nem volt "gy" hangunk. Kínálkozik is erre egy példa, a kazahsztáni "madiar" törzsnév esete. Ez a magyar népcsoport a később a Kárpát-medencébe induló törzsmagyarságtól még 558 táján (a heftalita Hun Birodalom felbomlásakor) elszakadván, a sztyeppén maradt, északra húzódott és részt vett a kazah törzsszövetség megalakításában és történetében. Azóta – Juliánus látogatásán kívül – nem érintkezett az anyaországi magyarsággal, sőt a nyelvét is kazahra cserélte. Megőrizte azonban a törzsnevét, amit ma is magyarnak ejtenek, pontosan ugyanúgy, ahogyan azt mi is tesszük, itt a Duna völgyében. Ez az adat megsemmisíti a Róna-Tas András professzor úr által is képviselt finnugrista agyszüleményt arról, hogy a XIV. század előtt nem volt "gy" hangunk. A nyelvészeink ballib és polkorrekt húzású vonulata persze elkezdte ezt kazah törzsnevet madiarnak írni, amire semmi oka nem volt, hiszen a latin betűs magyar írás képes a magyar népnév hangzásának pontos rögzítésére. E példa alapján minden okunk meg van arra, hogy a hun kori szövegekben latin betűkkel írt hun szavakban az edi alakot Egy-nek olvassuk. A korabeli latin írás nem volt képes a "gy" hangunk lehegyzésére, ezért kézenfekvően írt helyette "di"-t. Nem gondolom, hogy erre a latin helyesírási hibára lehet komolyan vehető nyelvtörténetet alapozni. Tény ezzel szemben, hogy már a hun korban is létezett a kettőskereszt alakú Egy szójelünk és az ellenkező bizonyításáig némi okunk van azt gondolni, hogy a jelnév (az Egy szó) ejtése sem állt távol a mostani ejtésétől. Ha a latin betűs antik szövegeket ma is ki tudjuk olvasni a jelenkori tudásunk alapján, akkor a magyar hieroglif írás esetében is járhatunk el hasonlóképpen. Természetesen feltételezzük, hogy a nyelv időközben változott, azonban ezt csak a bizonyított esetekben lehet készpénznek venni. A "XIV. század előtt nem létezett "gy" hangunk" finnugrista tétele azonban nem a bizonyítottak, hanem a leleplezettek közé tartozik.
A Csaba név az Attila halálától Baján fellépéséig önálló szabír dinasztia perszonifikálódott neve. A szabírok Jordanes szerint az igazi hunok, akik egyszer már jártak a Kárpát-medencében, a Bíborbanszületett szerint pedig azonosak a magyarokkal. A Kárpát-medencébe eltérő időpontban visszatérő két szabír csoportnak lehetett a vezetője (a vezető méltóságneve) Ed és Edömén. Az első csoport Baján, a második Kuber alatt települt be. Az Árpád vezette honfoglalókhoz is csatlakozott egy kun-nak nevezett csoport. Ők lehetnek a Csabamagyara nép (a Kézai által emlegetett blakok), amelyik Kuber avarok elleni lázadása miatt visszakerült a sztyeppére és a Kárpátoktól keletre, illetve az Al-Duna két partján élt az avar korban.
A kazahsztáni magyar népnevet szokás madiar-ként emlegetni, de ez csak egy, a cirill betűzésből következő, a magyar ejtést félreérthetően rögzítő, pontatlan és ezért tudománytalan írásmód.