Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Fehérítünk

Gondoljátok meg, proletárok! – kérte jó József Attila, s azokban az időkben nemigen mutatkozott hajlam a végiggondolásra. Gondoljuk meg! – szólnak hozzánk pénzügyi szakemberek és gazdasági vezetők. És mi – hisz más választásunk aligha van – meggondoljuk. A föníciai találmány forradalmasította az áruk cseréjét – munkaerő árutól a munkaerő áruval előállított fogyasztási és más árukon át majdnem mindennek eszmei és valós mérőjévé válhatott. Persze megjelentek a fiktív és másodlagos pénzek is, ma már a világot átfogó és körülölelő pénz csinál pénzt-mechanizmusok döntötték és döntik rendszeresen romba a valós teljesítményekkel épített eredményeinket. Ezek a mechanizmusok hatalmas fiktív pénzbuborékokat fújnak, majd, mikor ezek kipukkadnak, mint lezúduló ár mosnak magukkal mindent, ami addig maradandónak látszott.


Nekünk most és itthon a pénz árával van dolgunk. A pénzverdében vert, bankópréssel nyomott, zsebbe, bukszába, tárcába gyűrhető pénz árával. Mert a pénz, ez az áruértéket kifejező használati tárgy drága jószág! A megtervezéstől az előállításon át a legszigorúbb biztonsági védelem alatt kell bánni vele, majd páncéltermekben őrizni, nyilvántartani. Szállításakor a rá vonatkozó szabályok szerint őrizni, az elhasználódottakat pótolni. A hamisítást új meg új elemekkel lehetetlenné tenni. A készpénz mozgatása nehézkes és lassú, a felgyorsult üzleti világban képtelenség olyan gyorsan átszállítani egyik helyről a másikra, amilyen gyorsan az elektromos jelek átfutnak. Emlékezzünk vissza, amikor egy-egy kifizetőhely (gyár, irodaház, bármi) fizetés előtt megigényelte a kifizetendő bérösszeget, azt felvették, biztonsági erőkkel (a főpénztárost elkísérte a hadisérült Józsi bácsi is) házhoz szállították, ott a bérszámfejtők cetlijeivel kiadagolták és borítékokba csomagolták, amiket aztán a dolgozók felvettek a pénztárban. A betegekét, hiányzókét külön kellett őrizni, egy részüket visszaküldeni, majd újraigényelni… A nyugdíjakat még most is részben postások hordják szét, akiknek többször vissza kell menni a főpostára elszámolni, újabb adagot felvenni. A készpénzért komoly áldozatokat kell vállalnia a kormányzatnak, ha mozgásban akarja tartani a gazdaságot.


Minderre jön a kézhez kapott pénz láthatatlansága, ámde az ország gazdasági életében nagyon is érzékelhető mozgása pult alatt, fölött, raktárházban, az áru előállítási helyén és mozgatásának fele útján az út szélén zsebből zsebbe, amiből mindből kimarad a költségvetés, azaz: drágítja a készpénz használatát. Az utolsó ipari forradalom nagy robbanásának eredményeként az egész földet körbefogó, behálózó informatikai rendszer kiépülésével tálcán kínálja magát a készpénz elhagyásának lehetősége. Okos emberek nem kevésbé okos előadásait hallgatjuk nap mint nap, hogy pénzügyeink bonyolításában miért kell közelítenünk a közel 100%-os kártyaforgalomhoz? Kényelmes, gyors, biztonságos, és – látható! Minden bevétel, kiadás kitéve az asztalra. Megszűnik a pult alatt, pult felett, zsebből zsebbe gyakorlata, látható a pénz mozgása, tehát könnyebben számon kérhető az adózási fegyelem, ami előmozdítja a közjót. 


Csakhogy. Mi az ára (mert természetesen mindennek megvan a maga ára) ennek az olcsóbbá, egyszerűbbé tételnek? A kártyák és adataik lopását, benzinkútnál, postán, vásárlóhelyeken gyakori tökölődéseket a kártyás fizetésekkel hagyjuk figyelmen kívül, ez mind javítható. Eddig egy csoki adásvételénél ketten voltunk az üzletben. Egyik csokit adott, a másik pénzt, és viszontlátásra. Most eleve négyen állnak a pult két oldalán, s rögtön közéjük áll egy ötödik is. Az eddigi kettő melletti harmadikként az egyikük, a negyedikként a másikuk számlavezető bankja. A közéjük furakodó ötödik pedig a kártyaelfogadó masinát kihelyező vállalkozásé. Amelynek szerződései vannak bankokkal, s azok kártyáival lehet fizetni az odatelepített terminál igénybevételével. Fontos szavak buktak felszínre: bank, bankkártya, terminál mint vállalkozás. Eddig egy darab csoki vásárlása esetén ketten voltunk az üzletben. Az eladó, aki megvette, majd felárral eladta a csokit – ezzel szerezve hasznot maga és üzlete fenntartására. Most öten vagyunk ugyanerre. Az eladó bankja, mely még a töltésoldali pipacsok váratlan virágba borulásáért is költséget számol fel, s ugyanígy tesz a vásárló bankja is. A terminált működtető vállalkozás is igyekszik minél átláthatatlanabb szabályzatával minél kiszolgáltatottabbá tenni azt, aki megigényli szolgáltatását. Nyilván, haszonra dolgozik. Ugyanannak a csokinak tehát el kell tartania még a két bankot és a terminálos céget is. 


Kinek jó ez elsődlegesen? A bankoknak, mert nő a forgalmuk s az utána szedhető sáp. A terminálos cégeknek, kik közül ráadásul nem is válogathatunk, mert egy bank egy cég alapján működik a rendszer. Végső soron persze lecsapódik a közjóban is, de addig mi jóval többet fizetünk a csokiért. Olyan lett a zsebünk, mintha átszurkált tartóba kapnánk folyékony vagy gázhalmazállapotban a javadalmunkat. Ha működésben akarjuk tartani a gazdaságot, áldoznunk kell rá?


Gondoljátok meg, proletárok! Ha már ennyi jót, kényelmet, biztonságot, olcsóságot spórolunk össze öntudatos átvállalásainkkal a közjó érdekében, átalakítjuk szüleinktől kapott gyakorlatainkat, hogy lépést tartsunk a korral – kérhetünk-e valamit mi is? Ha többet nem, legalább annyit, ne mi fizessük még azt a köztünk lihegő ötödiket is.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu