top of page

Orbán Viktor: A hazádat szeretni kötelesség

Sok nyugati jobboldali politikus ugyanúgy gondolkodik, mint ő, csak a körülmények miatt nem mondhatják ezt ki Orbán Viktor szerint, aki a nemzeti konzervativizmusról szóló római konferencián kijelentette: ő az egyetlen, aki azt mondhatja, amit gondol. Orbán beszélt az EU-s politika megosztottságáról, az Európai Néppárt balra tolódásáról, Ukrajnáról, nemzeti identitásról és még sok minden másról is.

„Egyik első találkozásom alkalmával Margaret Thatcher volt a brit miniszterelnökkel elég konfrontatív volt. Meg akartam látogatni, már nem volt hivatalban, de mindenképpen le akartam róni tiszteletemet. Kopogtam az ajtaján, ajtót nyitott, és azt mondta: »teljesen más állásponton vagyok, mint te«. Én meg csak álltam, és annyit mondtam: »Jó napot, miniszterelnök-asszony!«” – ezzel a történettel kezdte Orbán Viktor magyar miniszterelnök az interjút, amelyet a római Nemzeti konzervativizmus konferencia színpadán adott.

Orbán szerint a brit miniszterelnök konzekvensen képviselte a brit érdeket, ami a jugoszláv háború kapcsán nem egyezett a magyar érdekkel, ebből adódott a konfliktus.A konferencia példaként emelte ki Ronald Reagan volt amerikai republikánus elnököt és a Ferenc pápa által szentté avatott II. János Pál pápát, ezért Orbán mindkettőjükről megemlékezett.

Mint mondta: Ronald Reaganre az ő generációja úgy nézett, mint saját élete felszabadítójára. Nélküle nem lett volna esély kitenni az oroszokat Közép-Európából. Hozzátette: Ronald Reagan egyetlen mondata megváltoztatta a világot. ugyanis arra a kérdésre, hogy mi a stratégiája, azt válaszolta: „mi nyerünk, ők vesztenek”.

Szent II. János Pállal kapcsolatban kifejtette: bár személy szerint kálvinista, többször is találkozott vele. Hangsúlyozta: mindig úgy tekintettek rá, mint a közép-európai országok legjelentősebb védelmezőjére a világpolitikában. „Az egyik választási vereségem után kaptam egy kitüntetést tőle, amit nem szoktak kálvinisták megkapni, és a vele küldött személyes üzenet az volt: nem azért kaptad, amit tettél, hanem amit tenni fogsz” – tette hozzá Orbán.

A kormányfőt kérdezték a Fideszről is. Kifejtette: fiatal értelmiségiek voltak, akik a Fideszt alapították, és nem voltak politikai ambícióik sem. De úgy érezték, csinálni kéne valamit, és alapítottak egy mozgalmat, egy radikális, antikommunista pártot.

„Nem csak a nemzeti függetlenség és nem csak a saját egyéni függetlenség volt a cél, hanem elleneztük a kolonialista gondolkodást, a marxista gondolkodást” – tette hozzá.

Mint mondta: „még mindig fiatal, radikális antikommunistának érzem magam, aki néha kénytelen újra megvívni ugyanazokat a harcokat”.

Szóba került a geopolitikai helyzet is. „Ha magyar vagy, egy geopolitikai csapdában élsz: nyugatra a németek, keletre az oroszok, délre a muszlimok. A magyar történelemben elfoglaltak minket az ottománok, a németek és a szovjetek, szóval nem könnyű szuverén nemzetként létezni errefelé” – fejtette ki a magyar miniszterelnök.

Az EU-s nehézségek azonban szerinte más nehézségekből fakadnak: kétféle megközelítés van ugyanis az EU-ban azzal kapcsolatban, hogy miként építsük fel Európát. Az egyik szerint alulról, a nemzetek részéről, a másik felülről, föderalista módon építené. Ez az állandó ellentét az EU-n belül.

A kis országok nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan vezetőjük legyen, aki nem látja át a geopolitikai helyzetet – fejtette ki Orbán.

„Világosan szeretném kijelenteni, hogy nem vagyunk jobbak, mint más konzervatív vezetők Európában. A klülönbség, hogy nekünk nincs koalíciós nyomásunk. A közhangulat is egy fokkal kiegyensúlyozottabb mint nyugaton” – vázolta a közép-európai helyzetet Orbán Viktor. Hozzátette: „az egyetlen politikus vagyok Európában, aki azt mondhatja, amit lát. Mint mondta: sokan mások ugyanúgy látják a dolgokat, mint ő, szívük mélyén egyetértenek vele, csak a körülmények nem engedik őket ezt kifejezni, főleg a koalíciós nyomás”.

Orbán megjegyezte: a politika a cselekvésről szól, nem csak az egy helyben való gondolkodásról, a cselekvéshez viszont el kell nyerni az emberek bizalmát és kormányra kell kerülni, csak így tudja egy politikus az általa vallott értékeket képviselni. Magyarországon ő azért szerencsés, mert kétharmada van a parlamentben.

A politika első szabálya, hogy bátornak kell lenni, és vállalni a felelősséget, a következményeket – jelentette ki a kormányfő, majd az Európai Néppárttal példálózott. Az Európai Néppárt bármilyen áron az EU-s hatalmi struktúra része akar lenni, s ezért még a baloldallal is kompromisszumot köt, először középre áll, aztán liberális lesz, majd baloldali, és elveszti az identitását. Ekkor azonban Orbán szerint fel kell tenni a kérdést, hogy minek politizálunk. Az EPP állandóan balra tolódik, ahová tolja a média, és feladja önazonosságát. Ez az európai politika valósága ma – mondta Orbán.

A magyarok szabadságszeretők, s a magyarok értik, hogy a stabilitás fontos.

Magyarország az egyetlen posztkommunista ország, ahol nem voltak előrehozott választások 1990 után, az első szabad kormány terminusa alatt – jelentette ki a politikus.

Mint mondta: „nem akarom Kínát, Oroszországot vagy Törökországot megvédeni, de mindegyik sikeres a maga módján. Ha nem vagy sikeres, nincs külső támogatás. Elsőként sikeresnek kell lenni. A pénzügyi és a gazdasági siker az alapja minden nemzeti konzervativizmusnak”. Ha nincs sikeres konzervatív kormányod helyben, akkor nemzetközileg is nehéz helyzetbe kerülsz.

„Nagyon hasonló baloldali ellenzékünk van, mint Trumpnak” – folytatta Orbán, hozzátéve: a nemzet nem tud ellenzékben lenni. „Ha ellenzékben vagyunk, akkor is fontos, hogy a nemzet sikeres legyen. Amerikában sokkal jobban utálják némelyek Trumpot, mint amennyire szeretik a hazájukat”.

A hazádat szeretni kötelesség – mondta Orbán. „Ha nem Magyarország az első, akkor mi az első? A magyarok érzik, hogy a nemzet nélkül az egyéni életük sem lenne teljes”.

„Amikor fiatal voltam, a populizmusnak világos jelentése volt: az a politikus, aki nem tudja megcsinálni, amit ígért. De szerintem ha végrehajtod, amit ígértél, akkor nem populista vagy” – jegyezte meg.

Két okból buktak el a liberális kormányok Orbán szerint Európában: nem voltak képesek kezelni a gazdasági világválságot, megvédeni a saját érdekeiket, és elvesztették a versenyt. Másodszor pedig a menekültkrízis idején nem voltak képesek megvédeni a saját népüket és saját határaikat. Ez volt a liberális demokrácia.

„A liberális demokráciának vége”

(...)

 

11 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page