Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Jó tanácsok túlélés idején

 

Nincsenek véletlenek. Minden kimondott szónak, minden cselekvésünknek következményei vannak, a bűnt bűnhődés követi, a jótettet jutalom. A természetben, akárcsak a társadalomban, mindennek szabott rendje van. Folyót szabályozunk: azt hisszük, hogy medrében tarthatjuk, merészen árterületre építkezünk, aztán jön a tavasz, jön a nyár, és a folyó ellenállhatatlan erővel visszaveszi azt, ami eredendően az övé. Ha egy tanyát a sorsára hagyunk, az idő elvégzi a dolgát. Először a falak dőlnek össze, aztán néhány év alatt eltűnik a teljes épület. A végén csak néhány facsoport és az elvadult gaz jelzi, hogy valaha ember építkezett itt, hogy beavatkozott a táj szakrális rendjébe.

 

Bár járványok mindig is voltak és lesznek, pontos, meghatározható oka van az elterjedésüknek. Ez minden esetben a mozgás, a társadalmi mobilitás, az utazások. Amerika őslakosságának nagy részét az európaiak által behurcolt járványok pusztították el. A nagy európai pestisjárványokat a selyemúton közlekedő karavánok terjesztették keletről nyugatra. Pontosan úgy, ahogyan ma is, akkor is a migráció, a személyek szabad áramlása okozta a tragédiát.

 

Lehetetlen nem felfigyelni rá, hogy Európában azokban az országokban kezdődött a baj, majd ott terjedt szét szélsebesen, amelyek tárt karokkal várták a migránsokat. A koronavírus aligha véletlenül bukkant fel elsőként Németországban és Franciaországban, nem pedig Litvániában és Szlovákiában. Az sem véletlen, hogy a migránsoknak zöld utat adó, mozgásuk fő irányát jelentő Olaszország omlott össze, illetve Spanyolországban növekedett legdinamikusabban a fertőzések száma. Mint ahogyan az sem, hogy a helyzet drámai romlásáról hamarabb érkezett hír Svédországból, Belgiumból, Ausztriából, mint Magyarországról, Lengyelországról és Romániából. Ez utóbbi közép-kelet-európai országokba a nyugatról hazatérő munkavállalók, a külföldi diákok és a nagyvárosi turisták hurcolták be a vírust, komoly migránstömeg és milliós bevándorlás híján ez másképp nem is lehetett.

 

Bár illedelmes tabusítás tiltja a témát, mondjuk ki mégis: a koronavírus elterjedése és a bevándorlás között kapcsolat van. Még akkor is, ha Donáth Anna dührohamot kap (láttuk az ATV-ben, mennyire felkavarta a téma), szerényen jegyezzük meg, hogy hazánkban is iráni diákoknál regisztrálták az első fertőzéseket, nem pedig helyben, Vésztő-Mágorpusztán támadt magától a kór.

 

Joggal vetheti fel az olvasó, hogy miért citálom ide ezeket, hiszen globális világban élünk, a betegségek terjedése ellen aligha tudunk védekezni. A helyzet az, hogy a bevezetőnkben írottak szellemében összefüggéseiben kell vizsgálnunk a kérdést. A koronavírus ugyanis nem véletlenül, nem előzmények nélkül és nem egyszeri csapásként támad ránk. Minden gondolkodó ember érzi, tudja a nyugati világban, hogy korszakfordulóhoz értünk, és nem ma, hanem már hosszú-hosszú évekkel ezelőtt. A kor, amelyben élünk, átmeneti kor: valami véget ért 1990-ben, és nagyjából harminc év átmenet után lassan átolvadunk egy új politikai-gazdasági-kulturális erőtérbe. Hogy ennek a korszaknak ki ad nevet, hogy milyen elvek mentén szerveződik, és hogy mi lesz népünk, a magyarság sorsa az új felállásban, egyelőre nem világos. Csak az biztos, hogy a kontinensünket és a nyugati világot három évtizede sújtó liberalizmus kifulladt, küldetését bevégezte, és valami más, valami új következik. És garantáltan nem valamikor, messze az időben, hanem még a mi életünkben.

 

Szórványos felfordulásoktól (mint például a délszláv konfliktus) eltekintve Európa 1945 óta nem látott háborút. Az emberek beleringatták magukat az örök béke képzetébe, nyugaton bulitársadalmak jöttek létre.

 

(...)

 

Az egyéni jogok burjánzása elfedte a közösségi feladatokat, a jogok felülírták a kötelességet, a munka és a becsület helyére nihilizmus és erkölcsi széthullás lépett. Európaiak százmilliói tesznek úgy, mintha nem lenne holnap. Európa elfáradt, feladta magát, Európa megöregedett, az utolsókat rúgja.

 

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a védtelen, legyengült kontinensre hatalmas embertömeg zúdult a harmadik világból. Velük együtt ismeretlen eszmék, az európai emberektől nagyon távoli társadalomkép, életvitel, ízlés is beköltözött az országainkba. És bár nem első szándékból, de ők segítették világra a legutóbbi évek két legnagyobb globális kihívását, ők felelnek az európai városokat is sújtó terrorizmusért, és most ők közvetítik a koronajárványt is.

 

Milyen érdekes, hogy amikor beüt a baj, az emberek, a kormányok, az egész társadalom azonnal egészséges ábrázatot ölt. A meghaladottnak hitt határok újra állnak, megint van határellenőrzés, ahogyan az emberiség hajnala óta mindig, védjük a saját területünket. A pacifista, migránssimogató idióták zavarodottan hallgatnak, ez most nem az ő idejük. Utcáinkon hamarosan rendőrök, katonák veszik át a hatalmat, és az egyén jogai helyett a közösségi érdek lesz az első. A vírus átmenetileg visszahozta a rendet. A rendet, amely nem kényszerítés, nem diktátum, egyszerűen az állam polgárainak magas szintű védelme, a régi tapasztalatok, nem pedig zavaros társadalmi kísérletek alapján. Ezt a rendet üdvözölni kell. Az állam fontosabb az egyénnél, a kötelesség a hazánk, a közösségünk, a családunk iránt felülírja azt, hogy beülhetünk-e vagy sem a kedvenc kávézónkba.

 

Európának választania kell. Végig kell gondolnunk ezekben a napokban, milyen jövő vár ránk. Hogy a terrorizmus után a vírus is megérkezett, és ezzel nincs vége a történetnek. Hiszen helyes és helytelen cselekedeteinknek egyaránt következményei vannak, szabad akaratunk szerint azonban mi választhatjuk meg az irányt. Ez a régi történet a keskeny és a széles útról. Amikor majd vége lesz a mostani válsághelyzetnek, akkor is arra kell gondolnunk, amire ezekben a napokban: közösségünk, szeretteink, családunk védelmére.

 

A rossz hír ugyanis az, hogy ha nem ragadjuk meg a probléma lényegét, ha tovább áltatjuk magunkat, ha tovább követjük utópiáinkat, és nem mondjuk ki őszintén, hogy mi magunk vagyunk a legfontosabbak, és nem az idesereglett harmadik világ, akkor már meg is ástuk a sírgödrünket, és nyugodtan bele is fekhetünk. Akkor egészen biztosan végünk van.

 

A természet pedig köszöni szépen, visszaveszi, ami az övé. Az erősek és a bátrak túlélik. Ők mindent túlélnek, és bárki bármit is mond, ez mindig is így volt, így is lesz. A természeti és társadalmi törvényeket ugyanis még Donáth Anna sem írhatja át.

 

Iratkozzunk fel a győztesek táborába, ha szabad kérni!

 

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu