Meseország a gyermekeké!
Egyes klasszikus mesék átdolgozásának híre tölti be a magyar közbeszédet. A Meseország mindenkié kiadványban gyermekkorunkból jól ismert meseszereplőket új, eddig általuk sem ismert jellemzőkkel ruházták fel. Bizonyára főhőseink vannak leginkább meglepődve ezek láttán. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy kell-e változtatni azon, ami örök, azon, ami évszázadok óta öröklődött a magyar, de az európai, amerikai, afrikai vagy ázsiai családokban is édesapáról fiára, édesanyáról leányára vagy nagyszülőről unokára? A magyar népmesék és az azokból nagyban táplálkozó újkori meséink, történeteink eredeti formájukban is tartalmazzák az egyetemes igazságot; a jó, a szorgalmas elnyeri jutalmát, a gonosz, a csalfa méltó büntetését, a kicsiből lesz a hős, az árvából a vezér, az egyfejűből a megmentő. A hazaszeretet magától értetődik, és nem lehet akkora a nyomorúság, hogy ne jusson a szegény vándornak egy-két falat.
Felgyorsult, digitális világunkban az olvasott meséknek különösen fontos a jelentősége a gyermek és az azt olvasó szülő, nagyszülő közötti kötődés kialakításában és a kisgyermek érzelmi és szellemi fejlődésében. Mindemellett meséink komoly útravalót adnak a szereplőkkel szinte törvényszerűen azonosuló gyermekeinknek. Nem közömbös tehát, hogy milyen mesét olvasunk a kicsiknek, illetve hogy milyen mesekönyvet adunk a kisiskolások kezébe.
A többek között népmeséink gazdagsága által is oly egyedi magyar nyelv lehetőséget ad nekünk arra, hogy elkerüljünk bizonyos újkori csapdahelyzeteket. A magyar nyelv nem ismer ugyanis nemeket, csak ő van. Férfit és nőt is így szólítunk, ahogy a hölgyeim és uraim megszólítást továbbra is meg fogjuk őrizni, nem behódolva azoknak a hóbortoknak, hogy az sértő lenne arra a kisebbségre nézve, amelynek tagjai egyik nemhez tartozónak sem érzik magukat. Nem szeretnénk azt sem, hogy a nyelvi szabályok megcsúfolásával egyes személyekre többes szám harmadik személyben hivatkozzunk, mint Észak-Amerikában.
A személyazonosító okmányainkban sem kívánjuk a nő, férfi és x nemet feltüntetni, de nem szeretnénk oda sem eljutni, hogy – mint Németországban – nőkre, férfiakra és különbözőkre (divers) kelljen az állásajánlatokat kiírni. Ahogy a mellékhelyiségekből is elég lesz a jövőben is háromféle (…)
Az ILGA Europe (Egyenlőséget a Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Interszexuális, Transznemű Európai Embereknek lobbiszervezet) úgynevezett szivárványtérképe megerősíti Európa ideológiai megosztottságát. A visegrádi, valamint a keleti blokk országai, de Olaszország is ragaszkodik a tradicionális társadalomfelfogáshoz.
(…)
Ezt a szociokulturális megosztottságot erősíti meg a Századvég Alapítvány átfogó Project 28 felmérése is. A visegrádi, a volt szocialista és a Nyugat-Balkán országainak állampolgárai csaknem kétszer annyian gondolják azt, hogy házasság csak nők és férfiak között jöhet létre, mint az EU-t alapító és a XX. században csatlakozott tagállambeliek. Hasonló a helyzet, bár kisebb különbséggel annak a kérdésnek a kapcsán is, hogy velünk született biológiai adottság-e az, hogy férfinak vagy nőnek születünk: az uniót alapító országokban ezzel az állítással a megkérdezetteknek már csak kevesebb mint fele ért egyet, a V4-ek között még többségben vannak az egyetértők. A közintézményekben kialakítandó nemsemleges mosdók elutasítottsági aránya között is van eltérés, ezzel az uniós állampolgárok harmada ért csak egyet, a V4-országokban pedig csak a válaszadók ötöde. A 18 éven aluli gyermekeknek elérhető nemátalakító műtétek és hormonkezelés elutasítottsága az alapítók között is jelentős, hatvan százalék feletti, de a visegrádiak több mint hetven százaléka ellenzi, míg a Nyugat-Balkánon tíz megkérdezettből kilencen visszautasítják.
Magyarország alaptörvénye félreérthetetlenül fogalmaz: miközben biztosítja a mindennemű diszkrimináció tilalmát, a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődését is alkotmányos védelemben részesíti, ahogy azt is, hogy a szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést. Ennek megfelelően a magyar társadalompolitika a többség tiszteletén alapul, így a magyar családokra a nemzet fennmaradásának alapjaként tekint, miközben védi a nő és férfi közötti házasságot és a gyermekvállalást. Mindezzel egyidejűleg a kisebbségek védelmét garanciális szabályokkal biztosítja. A logikai sorrendet nem állítja a feje tetejére tehát, nem a kisebbségek felől közelít a többség felé.
A Meseország mindenkié kiadvány klasszikus mesekönyvnek látszik, színvonalas, sokunk által látogatott könyvesboltok is árulják, könnyen kerülhet olyan családok kosarába is, akik a szó klasszikus értelmében vett mesekönyvet kívántak vásárolni. A kiadó valós célja kétséget kizárólag lepleződött le azzal, hogy a kötethez általános iskolai pedagógiai foglalkoztatót, iránymutatást is készítettek. A Rubinpiros madár meséhez például – önkéntes részvétel mellett – javasolt feladat így szól: „Mi lenne, ha fordítva alakult volna a mese: a mesehős egy hős férfi, aki nővé akar változni. Miket csinálna, miután átváltoztatta őt Poszeidón (ugye nem katonának állna, hanem…)? Hogyan fogadták volna őt a többiek? El lehet játszani a gondolattal: a lányok fiúk lesznek és fordítva (akár mondhatjuk nekik azt, hogy egy napra). Hogyan változna meg az a napjuk? Mit csinálnának máshogy?” A tisztelt olvasó maga dönthet arról, hogy mennyire szeretné, ha ilyen iránymutatások alapján dolgoznák fel a meséket a magyar kisiskolások.
Látjuk, hogy hova vezet egyes erőszakos lobbiszervezetek tevékenysége más országokban. Ott sem a szülői hozzájárulás nélküli (Hollandiában, Írországban és Máltán tizenhat év felett nem szükséges) hormonterápia követelésével kezdték működésüket. Ne hagyjuk, hogy önös céljaik érdekében elvegyék gyermekeinktől a mesék világát!
A szerző a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért stratégiai elnökhelyettese
