Hogyan terjesztette el a koronavírus a monokauzális „gondolkodást”?
A lélektan tudománya monokauzálisnak nevezi azt a gondolkodásmódot, mely az élet összetett jelenségeinek magyarázatát rendszerint egyetlen okra vezeti vissza. Ennek a szakszónak legjobb tudomásom szerint nincs magyar megfelelője, egysíkú, korlátolt gondolkodásnak lehetne nevezni a köznyelv szavait használva.
Sajnos ez a legáltalánosabb, legjellemzőbb gondolkodásmód, ugyanis ezzel az emberek túlnyomó többsége kielégítőnek tűnő magyarázatot vél lelni mindenre, noha alig-alig van az életben a fogas kérdésnek számító jelenségek között olyan, melyet kellőképp érthetően lehetne megvilágítani egyetlen okra épülő magyarázattal.
Igen gyakran élnek vissza az átlagember monokauzális gondolkodási „hajlamával” azok az áltudományos elméletek, melyek egy-egy bonyolult élettani hátterű betegség, például a rák okát egyetlen okra vezetik vissza. Ezeknek skálája ma már szinte áttekinthetetlenül széles. Egyikük azt állítja, hogy ezt a betegséget a helytelen táplálkozás okozza, egy másik szerint feldolgozatlan lelki megrázkódtatás az oka, megint egy másik csakis a környezeti ártalmakkal magyarázza stb.
Bármilyen furcsának tűnhetik is, ugyanez érvényes a koronavírus okozta tüdőgyulladás és minden egyéb ezzel összefüggő jelenség értelmezésére is. Ha csak egy kicsivel alaposabban tájékozódunk egy átlagembernél, azonnal szemünkbe ötlik, hogy noha a szaknyelven SARS-COV2-nek elnevezett vírust az egész világra kiterjedő járvány okozójának tartják, ennek következményeképp rengeteg haláleset egyetlen okának, igencsak sok olyan kérdés vethető fel a vírussal, a járvánnyal és ennek „második hullámával”, valamint a most Európa-szerte foganatosított járványügyi intézkedésekkel kapcsolatosan, melyek fölöttébb kétségessé teszik mindannak hitelességét, amit naponta hallunk és látunk a műsorszórásból. Nem túlzás azt állítani, hogy az ezzel kapcsolatos tisztánlátást rengeteg zavaros körülmény és irtózatos erejű, egyenirányított hírözön nehezíti, a monokauzális gondolkodásúaknak pedig a szó szoros értemében véve lehetetlenné teszi.
A legsúlyosabb ide vágó kérdés, hogy miért nem izolálták még a mai napig sem a víruskutatók ezt a vírust a víruskutatás tudományos szabályai szerint? Ugyanis bármilyen megdöbbentően hangzik is – a SARS-COV2 vírust virológiailag még a mai napig sem izolálták és dokumentálták. Ezt állítja egy Andrew Kaufman nevű amerikai mikrobiológus, onkológus, hematológus és pszichiáter.[1] Kaufman május végén sorra vette a szóban forgó kórokozóról és a kimutatására használatos vizsgálati módszerekről szóló tanulmányokat – szám szerint négyet –, és megállapította, hogy még egyetlen kutatócsoport sem izolálta Robert Koch posztulátumait, illetve az övéit víruskutatásra kiegészítő tudós, T. M. Rivers-éit kielégítő módon (sőt a 2003-as járványt okozó vírust, a SARS-COV1-est sem). Ha egy monokauzális gondolkodású valaki olvasná ezt a kijelentést (nagyon remélem, hogy olvasóim között még véletlenül sem akad ilyen), könnyen lehet, hogy felkapná rá a fejét, és így kiáltana: „Akkor hát ez az őrült azt állítja, hogy ez a vírus nem is létezik! De hiszen ez összeesküvés-elmélet!”, noha a víruskutatásnak erre az őrületes mulasztására (és vele együtt az orvostudományra hivatkozó politikai döntéshozók – enyhén fogalmazva – felelőtlenségére) utaló kijelentés nem jelenti egyszersmind azt is, hogy ne is léteznék ez a vírus és tél óta keletkezett, számtalan változata.
A tisztánlátás kedvéért vessünk itt egy pillantást a Robert Koch-féle posztulátumokra:
A keresett mikroorganizmus bőségesen jelen kell, hogy legyen minden tőle okozott betegségben szenvedő szervezetében, de nem lehet jelen az egészségesekében.
A mikroorganizmust izolálni kell egy beteg szervezetéből vett mintából, és egy arra alkalmas sejtkultúrába helyezve meg kell többszörözni (tenyészteni kell).
A kitenyésztett mikroorganizmus létre kell, hogy hozza ugyanazt a betegséget, melyben a mintát adó szenved, egy egészséges szervezetben, miután oda bejuttatták
A mikroorganizmust izolálni kell a vele megfertőzött és megbetegített szervezetből is, és megvizsgálva azonosnak kell, hogy találtassék az eredeti kórokozóval.
Rivers éppen a víruskutatás céljára módosította és bővítette ki Robert Koch posztulátumait. Nagyon fontos szempont, hogy a vírusok nem képesek egy tiszta sejtkultúrában szaporodni, hanem csakis egy élő szervezetben. Ezért az izolált – minden egyéb, baktériumtól vagy gombától származó sejttől megszűrt vírust egy élő szervezetbe helyezve kell tenyészteni. Az izolálandó vírus kiszűrése, azaz elkülönítése mindennemű egyéb sejttől és sejtanyag-résztől igen fontos, egyúttal nehezen teljesíthető követelmény, hiszen a vírusok nagysága a 10-9 méteres (nanométeres) tartományban van – ezért egyébként azokon a maszkokon, amelyek használatát most előírják nekünk, úgyszólván akadálytalanul repülnek át a kilehelt pára vízmolekuláin, illetve közöttük megtapadva (a vízmolekulák mérete 0,29 nanométer). Ha pedig a világon eddig még sehol sem izolálták a vírus-meghatározás tudományos szabályai szerint a COVID-19-nek is nevezett koronavírust, akkor aligha adhatunk hitelt annak a magyar hírközlő eszközökben március 17-én közzétett tudósításnak, mely szerint „Magyarországon először sikerült izolálni a koronavírust”.[2]
Mit is jelent ez a kellően sokoldalú tájékozódás követelményei szerint megvizsgálva? Azt, hogy jelenleg egy virológiai szempontból pontosan meg nem határozott kórokozó ellen igyekeznek „az emberiség jótevői” védőoltást kifejlesztetni, mégpedig szokatlanul és szabálytalanul gyorsan egy eddig soha nem használt fajtájú, a sejtek DNS-szerkezetébe beavatkozó oltóanyagot, és ezt (az „összeesküvés-elméletek terjesztői” szerint, de csakis szerintük) világszerte kötelezővé akarják tétetni.
Ha pedig valaki úgy vélné, hogy május vége óta már mégiscsak izolálták ezt a vírust, az kénytelen lesz itt Svájc legnevesebb víruskutatójának, Prof. Dr. Marcel Tannernek véleményével szembesülni. Tanner tanár urat egy Samuel Eckert nevű, Svájcban élő és dolgozó német fiatalember kereste fel kamerával, mikrofonnal és azzal a kérdéssel, hogy mit szól Kaufman megállapításához, mármint ahhoz, hogy a SARS-COV2 elnevezésű vírust még sehol a világon nem izolálták. Tanner meglepődött a kérdésen és a kérdésbe foglalt állításon is, majd midőn Herr Eckert rámutatott a szóban forgó hiányosság valódiságára, így szólt: "Wenn ein SARS-COV2-Isolat nicht dokumentiert werden kann, haben wir ein Problem." Azaz: „Ha nem tudunk dokumentálni egy SARS-COV2-izolátumot, akkor bajban vagyunk.”[3]. Ez a beszélgetés szeptember közepén hangzott el, azóta Samuel Eckert megkereste a kérdéssel a Berni egyetem Víruskutató és Immunológiai Intézetét (IVI Bern), onnan pedig. Dr. Volker Thiel professzor úr azt válaszolta neki (szeptember 23-án), hogy bizony egyelőre Bernben sincs SARS-COV2-izolátum.[4]
Ha valaki úgy látná, hogy csupán ennyi hiányosság teszi legalábbis kétségessé a „járvány második hullámával” kapcsolatos, világszerte bevezetett intézkedések indokoltságát és jogosságát, azt tanácsos azzal az igen fontos epidemiológiai (járványtani) ténnyel is szembesíteni, hogy a vírusok okozta járványoknak a spanyolnátha-járvány, azaz 1918 óta nem volt második hullámuk. Most sincs – és szögezzük le, hogy nálunk első sem volt –, csakis a PCR-tesztelések számának növelésével sikerült „az aktív esetek számát” aggasztó mértékűre növelni. Hogy itt az „aktív esetek” kifejezés pontosan mit jelent, azt érdemes lenne egyszer megkérdezni egy magát illetékesnek tartó politikai döntéshozótól. Az mindenesetre feltűnő, hogy ugyanez a kifejezés használatos a német és az angol nyelvterületen is (aktive Fälle, illetve active cases). Ez alighanem csupán a pozitív teszteredmények számát jelenti, és hogy ezek mitől „aktívak”, azt nemigen lehet tudni, hiszen a PCR-tesztről orvosi körökben köztudomású, hogy klinikai diagnosztikára alkalmatlanok, és most a pozitív teszteredményű vizsgált személyek túlnyomó többsége tünetmentes. Számtalan orvos mondta el ezt eddig számtalan fórumon, ezért valósággal dermesztő abba belegondolni, hogy pusztán egy arra alkalmatlan vizsgálati eszközzel produkált „járvány” elegendő volt és most is elegendő ahhoz, hogy lezárják országunk és más európai országok határait, és lépten-nyomon, még a szabad légtér némely területein is maszk viselésére kényszerítsenek bennünket.[5]
A műanyagponyván levő szöveg jelentése: Mossa meg a kezét! Mi mossuk az agyát!
(Az SFR Tagesschau a svájci állami televízió hírműsora. A korábbi képet, amely szerint "már megesett egy hasonlóan heves járvány 2013-ban", azért távolítottuk el, mert kiderült, hogy másban rejlett az igazi hamiskodás: a koronavírus bergamói áldozataiként feltüntetett halottak valójában egy 2013. évi hajószerencsétlenség áldozatai... – a Szerk)
Csakhogy én nem is erről akartam szólni, hanem a monokauzális gondolkodásról. Hogy mégis ilyen hosszadalmasra sikeredett a mondandóm kifejtéséhez szükséges nekirugaszkodás, annak – egyebek között – bizonyára íráskészségem gyatrasága is oka. És persze az is, hogy a koronavírus-járványra hivatkozó hatósági intézkedések lelkes helyeslői a monokauzális gondolkodás szánalmas emlékművei – ők a „járvány” valódi áldozatai, illendő hát róluk megemlékezni.
Mi jellemzi ezt a fajta gondolkodásmódot?
Erős, szinte megingathatatlan, csak a skolasztikusokéhoz hasonlítható állhatatosságú hitbéli ragaszkodás egy szerencsétlenül szegényesre sikeredett világképhez. Már gőzkalapáccsal sem lehet olyan ismeretet beékelni ebbe a világképbe, mely kénytelen-kelletlen, előbb-utóbb (leginkább utóbb) a megváltozásához vezetne. Ha egy monokauzális gondolkodású valaki a világképébe nem illő (vagyis voltaképp a hitével ütköző) ismerettel, értesüléssel, megalapozott és részletesen kifejtett tudással szembesül, mindezt mereven elutasítja, a hír forrását, a tudás kútfejét igyekszik becsmérelni, akármilyen, még akár oda egyáltalán nem illő indokkal is hiteltelennek beállítani. Például ha egy orvos – lehet ő akár egy megyei orvosi kamara elnöke is – azt állítja, hogy nálunk visszaél a politikai vezetés a „koronavírus-járvány” körül kialakított félelemmel (annyira, hogy sikeresen, a közvéleménnyel elfogadtatva minősíti járványnak, ami nem az), akkor az „összeesküvés-elméletek” elszánt ostorozója azzal véli hiteltelenné tehetni ezt a véleményt, hogy kijelenti: ő annak az orvosnak nem hisz, aki azt állítja, hogy Barguzinban Petőfi csontjait ásták ki, és egészségkárosító lehet az 5g szabványú vezeték nélküli digitális adatátvitel. Nyilvánvaló, hogy Petőfivel kapcsolatos véleménye előítéletre – tehát kellően megalapozott tájékozatlanságra – vall, az 5g élettani károsságáról szóló, évek óta folyó kutatások eredményeit pedig nem ismeri, hiszen ezek többnyire idegen nyelvű tudományos közleményekben jelennek meg, és még idegen nyelveken valamelyest értő szakembernek is nehéz őket végigolvasni és megérteni. Ha valaki mégis ilyent mutat neki, akkor azt áltudományos halandzsának minősíti. A monokauzális gondolkodású ember tehát egyik érzelmileg beágyazódott tévhitével véli igazolhatni a másikat, még akkor is, ha az előbbinek még közvetve sincs köze az utóbbihoz. Meg kell itt jegyezni, hogy kivételképpen akadnak erőteljesen racionális, kifinomult, tehát korántsem monokauzális gondolkodású emberek is, akik – racionalitás ide vagy oda – adott esetben inkább hitükhöz ragaszkodnak, mondhatni megátalkodottan, mintsem hogy hitüket cáfoló észérveket fontoljanak meg és fogadjanak el. De itt most nem róluk van szó.
Az első ponthoz szorosan kapcsolódik a monokauzális gondolkodású embernek az a tulajdonsága, hogy ha a hite védelméről van szó, nem ismer el semmiféle szaktekintélyt és szaktudást. Minthogy nem képes felmérni a maga és valamely szaktudós tudása közötti különbséget, és hitbéli meggyőződését mindennél előbbre valónak tartja, vakmerőn szembeszáll bárkinek a véleményével, bármilyen nevetséges vagy szánalmas is ellenkezése. Például ha háziorvosok, orvosprofesszorok, klinikai intézetben dolgozó kutatók azt állítják, hogy a PCR-teszt alkalmatlan arra, hogy egyértelműen ki lehessen vele mutatni a SARS-COV2-es koronavírussal való fertőzöttséget, ő úgy véli, sőt biztos benne, hogy az említett kutatók és orvosok tévednek, „hiszen ha nem így lenne, akkor nem használnák világszerte erre”. Azt pedig, hogy az olaszországi halálozási statisztikákat (is) meghamisították, még akkor sem hiszi el, ha a Kaliforniai Egyetem egyik magyar professzora, Dr. Boros László is – megbízható forrásra hivatkozva – ezt állítja[6].
A monokauzális gondolkodású ember tájékozódási területe igencsak korlátolt. Nemcsak azért, mert a hitével ütköző ismeretek mindegyikét elutasítja, és csak olyan hírforrásokat enged magához, melyekből a hitét megerősítő értesülések bugyognak, hanem azért is, mert ha akarná, akkor sem tudná tágítani tájékozódásának körét. Ezek az emberek általában nem vagy nem kellőképpen ismernek idegen nyelveket, teljesen ki vannak szolgáltatva az anyanyelvükön elérhető, nyilvánvalóan már jócskán és igencsak célzatosan megszűrt hírforrásoknak. Ezért aztán hiába mutatják meg neki például John Ioannidis amerikai járványkutatónak – a világon jelenleg legnagyobb szakmai tekintélyű epidemiológusának – a koronavírus okozta halandóságról szóló megállapítását (és a szerint ez a szám semennyivel sem nagyobb a szezonális influenzajárványok áldozatainak számánál)[7], azzal utasítja el a Stanford egyetem e tanárának állítását, hogy „az ő adatai nem hitelesek”. (Megjegyzem, hogy Ioannidis a maga adatait saját kutatásának eredményeként kapta.)
A monokauzális gondolkodású emberek többségének társadalom-, illetve természettudományos műveltsége szánalmasan szegényes. El sem tudják képzelni, hogy a felszíni – tehát a műsorszórókban megjelenített – történések mögött mindig olyan, életünket és sorsunkat alapvetően meghatározó folyamatok zajlanak, amelyekre a nyilvánosságnak a köz számára megnyitott színtereiről – a hivatalosakról – nemigen nyílik rálátás. Azt sem tudják, hogy ez egyáltalán nem véletlenül van így. Nem tudnak nem nyilvánosan, sőt titkosan működő társaságokról, üzleti, politikai és pénzügyi összefonódásokról, mesterkedésekről, a titkosszolgálatok tevékenységi köréről, a történelem folyamatát alapvetően meghatározó érdekszövetségekről, uram bocsá’, összeesküvésekről. Olyanok, mint a József Attila megénekelte szövőlány, ki „cukros ételekről álmodik, nem tud kartelekről”. Nem emlékeznek már a szabadesésben levő tárgy mozgásának paramétereit leíró fizikai összefüggésre, hiszen ezt oly régen tanulták a középiskolában, hogy már akkor sem értették. Ezért hiába látnak például egy 110 emeletes, 400 méter magas épület összeomlásáról készített videofelvételt, és hiába tudják tizedmásodpercre pontosan megmérni az esemény időtartamát, nem képesek arra következtetni az adatokból, hogy ez az épület azért omlott le a szabadon eső tárgyak sebességével, mert bizony felrobbantották. Ezért hát ezt nem is hiszik el senkinek. Aki mégis ezt mondja nekik, az … ugye, tudod, kedves olvasóm, hogy az szerintük mi.
A monokauzális emberek kétféleképp viszonyulhatnak az őket vezénylő hatalomhoz. Vagy teljesen megbíznak benne, vagy végletesen és gyűlölködve elutasítják a hatalomnak jóformán minden intézkedését. Nem képesek árnyaltan, összefüggéseit feltárva értékelni sem hatalmat, sem társadalmi folyamatokat, sem természeti jelenségeket, sem embertársaikat, hiszen ahhoz, hogy minderre képesek legyenek, összetett: elemző és összegző, árnyalt, értelmezni, elvonatkoztatni és részleteket hangsúlyozni képes gondolkodásmódra lenne szükségük, és belőlük éppen ez hiányzik.
A monokauzális gondolkodású ember önmaga sorsának megítélésében is szélsőséges. Ha anyagilag az átlagemberénél jóval sikeresebb életpályán fut, akkor általában meg van elégedve önmagával is, a sorsával is és életének minden pénzzel alakítható körülményével. Úgy véli, hogy akinek nem ez a sors adatott, az ezért csakis önmagát okolhatja, hiszen köztudomású, hogy ugyebár „minden ember a maga szerencséjének kovácsa”, őneki pedig azért jutott anyagiakban bővelkedő, azaz az átlagosnál „jobb” élet, „mert megérdemli”. Ha ellenben anyagilag az átlagosnál sokkal sikertelenebb életpálya jutott neki, azért csakis rajta kívül levő tényezők felelősek. Az ilyen emberek közül kerülnek ki többnyire az olyan „félreismert zsenik”, akiknek „zsenialitását” önmagukon kívül senkinek sem sikerül érzékelnie.
Talán mondanom sem kellene ezek után, hogy az itt vázlatosan felsorolt jellemzők csupán elnagyolva és eltúlozva mutatják be a monokauzális gondolkodást. A valóságban alig-alig akadnak csakis monokauzálisan, vagy pedig csakis árnyaltan gondolkodó emberek. Hogy itt mégis megkíséreltem valamelyest ismertetni ezt az igencsak kezdetleges, jobban mondva csekély gondolkozási kultúrára valló észbeli viselkedési formát, annak a kérdés egyre égetőbb időszerűsége az oka. Hiszen nincs nagyobb szerencsétlenség annál, ha egy társadalmat végletesen megoszt egy kérdéskör megítélések faladata. Azt ugyan nem várhatjuk egy ilyen írástól, hogy emberek sokaságának nyithatná fel a szemét, hiszen a monokauzális gondolkodásúak annyit értenének meg belőle, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kérdések mindegyikében gyökeresen eltér a véleményünk, tehát a hozzám hasonló véleményűek velem együtt az ő megítélésük szerint „összeesküvés-elméletek” hívői. Inkább szolgálhatom ezzel az írással azok javát, akiket véleményük miatt lépten-nyomon „összeesküvés-elmélet” terjesztésével vádolnak. Nekik mondom tehát: tudatosítsák, hogy az összeesküvés-elméletet vádjával általában olyan emberek dobálóznak, akikben nem alakult ki az árnyalt, elemző gondolkodás képessége. Nekik mindig kézre esik ez az évtizedek óta forgatott bunkósbot, melyet hovatovább éppen úgy és arra lehet bevetni, mint az antiszemitizmus vádjának fegyverét, ezért gyakran éppen ezzel kísérlik megbélyegezni a velük egyet nem értőket.[8]
Persze a helyzetet bonyolítja, hogy vannak monokauzális gondolkodású összeesküvéselmélet-hívők is. Nem, nem azokról van itt szó, akik útjára indították a világhálón például azt az irdatlan nagy marhaságot, hogy a Föld nem gömbölyű, hanem lapos. Ők nem monokauzális gondolkodású emberek, hanem ügynökök, és az a feladatuk, hogy olyan képtelenségeket találjanak ki és terjesszenek el, melyekre, miután mégiscsak akadnak majd hívőik, ekképp lehet hivatkozni: Tessék, kérem, nézzenek oda! A világhálón annyi ostobaságot terjesztenek, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. Az egyik azt állítja, hogy lapos a Föld, a másik meg azt, hogy a Világkereskedelmi Központ összeomlott épületeit felrobbantották, a harmadik meg azt, hogy még a mai napig sem izolálták az új koronavírust, az ellene fejlesztendő, RNS-alapú oltóanyaggal való oltás kötelezővé tétele pedig tömeges, hatósági erőszakkal végrehajtott emberkísérlet lenne.
Pedig egyre gyűlnek az arra utaló jelek, hogy egyáltalán nem agyrém az, hogy jelenleg éppen emez agyrém végrehajtásának előkészületei zajlanak. Persze, volt már ilyesmi a világon – mármint élő embereken végzett orvosi kísérlet –, de mintha ez itt valamicskével nagyobb horderejűnek készülne minden eddiginél, hiszen az oltóanyagok fejlesztésének legfőbb beruházói 7 milliárd embert kívánnak beoltatni. Mégpedig olyan oltóanyagokkal, melyek hatását nem egymás után következendő kísérleti szakaszokban vizsgálják meg, hanem – erről igen alaposan számol be egy osztrák biológus, Clemens G. Arvay – e vizsgálatok egymással párhuzamosan, zsugorított időtartamú szakaszokban zajlanak. E kísérleti állapotban levő oltóanyagból pedig máris 2 milliárd adag megvásárlására szóló előszerződést kötöttek az „állampolgáraik egészségét mindennél előbbre soroló kormányok” illetékesei. Németország 90 milliót, Ausztria 6 vagy 8 milliót (a források eltérő mennyiségeket említenek), az Európai Unió országai (immáron Nagy-Britannia rendelése nélkül, de Magyarországéval együtt számítva) összesen 400 millió dózis megvásárlására vállaltak kötelezettséget.[9] És ezt annak ellenére tették, hogy az oltóanyaggal végzett vizsgálatok eredményei eddig inkább visszariasztók, semmint ígéretesek, olyan tömegesen jelentkező és erős, sőt egy-egy esetben végzetes mellékhatást dokumentáltak a kísérletek során.
Ezt a tényt mindazon „összeesküvés-elméletektől” mentes gondolkodású emberek figyelmébe ajánlom, akik azért félnek inkább az „újfajta koronavírustól”, mint a hamarosan bevezetendő vírusellenes „védőoltástól”, mert – hogy, hogy nem – az utóbbi veszélyességéről nem szól egyetlen hang sem a vezető műsorszórókban, az előbbié pedig minden jel szerint félelmetesen el van túlozva, ők pedig csakis onnan tájékozódnak.
Már csak azért is fontos éppen ezzel a kijelentéssel a végéhez kanyarodni ennek az írásnak, mert nem szóltam eddig azokról, akik egyébként nem gondolkodnak monokauzálisan, ám a vírus és a tőle okozott betegség köré sikeresen rettegéssé gerjesztett és folyamatosan fenntartott félelem határozza meg az egész jelenségkörről kialakult véleményüket, ettől pedig éppen úgy vélekednek a szóban forgó kérdésről, mintha monokauzálisan gondolkodnának. Nekik, ha belebotlanának valamiért ebbe az írásba, azt javasolnám, hogy nézzék már meg valamicskével alaposabban, hogy mitől van inkább félnivalójuk. De ha lehet, ne a Korona-tv-ből tájékozódjanak. Hallgassák meg inkább ifjabb Robert Kennedy beszédét, melyet augusztus 29-én a Querdenken-711 szervezte tömegtüntetésen, Berlinben mondott el[10]. (Most már van magyar felirata is.)
Egy olyan emberről nehéz elképzelni, hogy ne tudná jól felmérni, kitől és mitől kell ma félni a világon, akinek édesapja és nagybátyja is politikai indíttatású gyilkosság áldozata lett.
[5] A PCR-tesztek megbízhatóságával kapcsolatban lásd az országos tiszti főorvos szeptember 24-ei elszólását. „Tehát az egyik teszt pozitív, a másik negatív, majd újra változik a teszt értékelése”. https://www.kormany.hu/hu/videok/az-operativ-torzs-sajtotajekoztatoja-2020-szeptember-24 Az idézett mondat 16.38-nál hangzik el.
[6] https://www.youtube.com/watch?v=IgvbRYgtuM4 9.04 Miután 900 olaszországi koronavírusosnak nyilvánított elhunyt boncolási eredményéből az derült ki, hogy 99%-uk halálát egyéb betegség okozta, az olasz hatóságok megtiltották a halottak boncolását.
[7] https://www.youtube.com/watch?v=V_Z9AC9-oyg 2.28–3.07 (Covid-19 death rate equivalent to sesonal flu.)
[8] Ennek igen szemléletes példája az ARD-nek (az 1. számú német közszolgálati televíziónak) a Querdenken-711 nevű németországi mozgalom egyik vezetőjével, Michael Ballweggel szeptember 6-án készített interjúja. A televízió munkatársa e csaknem 40 perc hosszúságú beszélgetés egész ideje alatt minden tudását latba vetve próbálja meg „beseperni” Ballweget – ahogy ezt a német nyelvterületen mondani szokás – „az antiszemita sarokba” – szerencsére sikertelenül. https://www.youtube.com/watch?v=kKEBjZ4gK4c A Querdenken-711 hónapok óta szervez a német kormány „járványügyi intézkedései” elleni tiltakozásként Németország-szerte sikeres tömegtüntetéseket. Ezekre rendszeresen érkeznek más országokból is tüntetők, jó néhány európai államból s nemegyszer Izraelből is. Még eddig nem vettem észre, hogy a hazai Korona-tv tudósított volna bármelyik ilyen megmozdulásról, pedig résztvevőinek száma némelykor meghaladja a milliós értéket is, minden rendőri erőszak és hatósági akadályoztatás ellenére is.
