A NAGY KÖNYVDARÁLÓ
(...) Mélyen megértem Dúró Dóra felháborodását, hiszen magam is felháborodtam, sőt, hozzá hasonlóan, azt a hibát is elkövettem, hogy foglalkoztam vele. Sem nekem, sem Dúró honanyának nem kellett volna bedőlünk a trükknek, hiszen pontosan úgy viselkedtünk, ahogy remélték: akaratunk ellenére propagáltuk a terméket, és az összes ütődött elrohant, hogy vegyen belőle. Egyesekről még az is feltételezhető, hogy a gyerekeiknek is felolvasnak belőle. A düh most is rossz tanácsadó volt, hiszen szellemi-ideológiai polgárháborúban élünk, és a hadászat első szabálya, hogy ne úgy tegyünk, ahogyan az ellenség elvárja. Utólag persze már késő a bánat.
Újra mondom – bár ennek értékéből sokat levon, hogy magam is hibát követtem el –, hogy ilyesmiken nem kell, nem szabad vitatkozni. Aki olyan hülye, hogy azt hiszi, a gyerekeket buzi királyfiakról és királylányokról szóló mesékkel kell traktálni, az nem vitaképes, hiszen nyilvánvalóan nem normális; azokkal meg nincs miért vitatkozni.
Olvassunk hát meséket a gyerekeinknek azokból a mesekönyvekből, melyekből szüleink nekünk is olvastak. Hagyjuk ki őket ebből az egészből, a devianciákkal majd úgyis találkoznak még éppen eleget, a sötétnek tűnő jövőben.
