Lefejezés II.
Nemrég, a francia tanár lefejezése kapcsán arról írtam, hogy a két erkölcsi világrend soha nem lesz összeegyeztethető. Az európai tudat számára bármennyire is abszurd, muszlim részről a lefejezés erkölcsi tett, mert válasz egy olyan tettre, amit az iszlám halálos bűnnek tart, ti. Mohamed próféta kigúnyolására. Ez onnan nézve blaszfémia, istenkáromlás, amely halálos büntetést érdemel.
Az iszlámon, mint minden valláson belül vannak ugyan árnyalatok, tehát tényleg nem lehet és szabad minden muszlimban a nyugati értelemben vett terroristát látni, ám az több mint feltűnő, hogy a szélsőséges iszlamista radikalizmus messze nem válik egy ilyen, az európai mértékkel mérve elfogadhatatlan tettől szalonképtelenné az iszlámon belül. Mi több, az iszlám radikalizmus ellen meghirdetett francia harc élénk ellenreakciókat váltott ki az iszlám világában. Minden jel arra mutat, hogy az iszlám radikalizmus leválasztása az iszlámról magáról eléggé kétséges kimenetelű történet…
Azóta megtörtént a második lefejezés is – egy templomban. Itt már nem arról van szó, hogy aki az istenkáromlás bűnét elköveti halállal lakoljon, hanem arról, hogy a büntetés elszenvedője egy vétlen ember. De nem arctalan. A keresztyén közösség tagja. Megjelenik tehát a blaszfémia bűnét elkövető kollektív alany, a keresztyénség, s ebből a szempontból teljességgel mindegy, hogy ezt az istenkáromló, hitetlen keresztyénséget személy szerint ki testesíti meg. Az, aki a büntetés végrehajtójának éppen az útjába kerül.
(...)
S mindez azért, mert azok, akik ráengedték Európára az iszlámot, nem voltak tudatában annak, hogy évezredek civilizációs folyamatait nem lehet akarnok módjára felülírni. Évtizedes erőfeszítések árán, iparszerűen sikerült az európai keresztyén öntudatot úgy legyengíteni, hogy most, amikor egy templomban lefejeznek egy keresztyént, a valaha volt, de mára identitását vesztett keresztyén Európa meg se mukkan.
S ha a kérdés úgy fog eldőlni, hogy ki az erősebb, a keresztyénség vagy az iszlám, ne legyenek kétségeink: az iszlám.
