VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A győzelem napja? Ki nyerte meg a II. világháborút, és ki nyeri meg a jövőt?




Amikor Teller Edét (más források szerint Einsteint) megkérdezték arról, hogy milyen fegyverekkel fogják megvívni a harmadik világháborút, azt felelte: Nem tudom, de a negyediket biztosan kőbaltával (botokkal és kövekkel).

Utalás volt ez arra, hogy az emberiség – mérhetetlen kapzsiságában – előbb-utóbb visszataszítja magát a kőkorszakba.

Ma már nem állunk olyan nagyon távol ettől az állapottól.

A II. világháború során Sztálin két nagy hibát követett el. Az egyik az volt, hogy a Vörös Hadseregnek megmutatta Európát, a második pedig az, hogy Európának megmutatta a Vörös Hadsereget. Ami Európában a háború után történt, abban nagy szerepe van ennek a két hibának. Most nézzük meg, hogy a mai Európa – amely abban a hitben van, hogy megnyerte a háborút – hogyan néz ki napjainkban?

1945. május 8-án a nyugati szövetséges csapatok főparancsnoksága által megbízott küldöttség előtt a Wehrmacht főparancsnoka, Alfred Jodl tábornok letette a fegyvert. De sohasem tette meg ezt Karl Dönitz admirális, aki – Hitler öngyilkossága után – a kijelölt politikai vezetője volt a Harmadik Birodalomnak. Ebből következően Németország mint entitás hivatalosan feltétel nélküli fegyverszünetet kért, de jogilag a mai napig nem kötöttek vele békét. Ezzel az európai hadszíntéren befejeződött a második világháború.

Ezt a háborút – miként a korábbiakat is – a világot már akkor is irányító bankár oligarchia szervezte meg, az általa finanszírozott haderők hajtották végre, és amikor úgy látták, hogy elérték a céljaikat (a feltétel nélküli német kapitulációt), akkor kiadták a parancsot az európai háború befejezésére – és a nürnbergi perre. De az Atlanti Charta ígéreteit nem tartották be, a roosevelti nagy szabadság is csak ígéret maradt, és Nürnbergben nem a nemzetközi jogot, hanem a „vea victis” jogát alkalmazták.

A távol-keleti fronton a háború egészen 1945. szeptember 2-ig tartott. Ott még augusztus 6-án az Enola Gay nevű amerikai bombázó ledobta a két atombombát Japánra. Ennek az volt a célja, hogy a Szovjetunió felé az USA meg tudja mutatni, hogy van atombombája, másrészt a bombák hatását életszerű körülmények között tudták vizsgálni.

A „győztes országok” közvéleményében eluralkodott egyfajta eufória, részben azért, mert „megnyerték” a háborút, és végre újra béke van.

De joggal merül fel a kérdés, hogy azok a katonák, akik abban a hitben áldozták fel életüket, mert Európát föl kell szabadítani, ott demokráciát teremteni, mit szólnának ahhoz, ami ma Európában történik? Az eltelt 76 év alatt nem múlt el úgy egyetlen nap sem, hogy az önmagukat győztesnek nyilvánított államok hadseregei a világ valamely pontján ne kezdeményeztek volna háborút, vagy helyi fegyveres konfliktust. Ezekből összesen 201 háborús cselekményt számoltam össze, de nem biztos, hogy mindet megtaláltam.

A háttérhatalom az Egyesült Államok hadseregét és a NATO-t használja föl az általa korábban létrehozott terrorista szervezetek leverésére. Aztán – a „felszabadításra” kiszemelt országokba, amelyeket a CIA már kellően előkészített – az amerikai fegyverek elviszik a demokráciát, akkor is, ha azt az érintett népek nem kérték. Ez történik most Ukrajnában is, ahol a kormány tagjai a CIA korábban kiképzett ügynökei.

Közben az ENSZ, a Biztonsági Tanács, az Európai Unió és más vazallus szervezetek senki által meg nem választott vezetői és hivatalnokai konferenciákon egyetértenek abban, hogy békefenntartó haderőket és humanitárius bizottságokat kell létrehozni, amelyek majd megoldják azokat a problémákat, amelyeket éppen ők hoztak létre. Már ez is milyen ellentmondásos: békét fenntartó fegyveres erő. Ez olyasmi lehet, mint volt a szovjet megszállás idején a békeharc kifejezés – fából vaskarika. És mindezt röhögés nélkül kibírják!

Mindeközben a kozmopolita pénzhatalom, amelynek nincs hazája – pontosabban mindig ott van, ahol a legnagyobb hasznot reméli –, létrehozta az Európai Uniónak nevezett helytartóságot, azzal a céllal, hogy lehetőleg örökös és visszafordíthatatlan rabszolgaságba döntse Európa keresztény népeit. Ennek – és a harmadik világháborúnak – az egyik hadművelete a folyamatos bevándorlásnak a vazallus kormányok általi megszervezése, miközben ezt illegális migrációnak nevezik. Mitől illegális, ha a kormányok szervezik?

A másik – a szó szoros értelmében vett tömegpusztító fegyver – a covid-19 nevű járvány, amelyhez a vírust jó előre legyártották, majd alkalmas időben szándékosan rászabadították az emberiségre. Most pedig úgy tesznek, mintha ez egy véletlenszerű természeti csapás volna.

Nézzük meg, hogy a második világháború győztes hadviselő felei hogyan tudtak élni a látszólagos győzelmük adta lehetőségeikkel?


Az ikonikus „Times Square csók”. Egy amerikai matróz, aki éppen akkor tudta meg, hogy vége a háborúnak, örömében elkapott egy arra járó lányt.

Az egykori kultúrállamok élén olyan személyek állnak, akikről saját népük sem tudja, hogy kicsodák, honnan jöttek és milyen nemzetiségűek. Az Amerikai Egyesült Államok – amely a permanens háborúzás legfőbb letéteményese – éppen most veri szét önmaga állami entitását, az államot fenntartó, legitim szervezeteinek a felszámolásával. Teszi mindezt egy sokszorosan büntetett néger bűnöző halálának okán. A cél nem más, mint a háttérhatalom parancsára az amerikai nemzetállam felszámolása annak érdekében, hogy az anarchia elterjedése után egy totális diktatúra eszközeivel megteremtse a saját uralmát – immár a nemzeti Amerika kiiktatásával.

A Black Lives Matter mozgalom követői szerint a fehér emberek létezése maga a felsőbbrendűség, minden fehér ember náci, és a fehéreknek nincs jövőjük. Szerintük meg kell ölni a fehér embereket, mert az ő életük nem számít, és hogy a gyilkosság valójában nem is gyilkosság, ha az egyenlőség érdekében történik. Sajátos gondolatmenet. Ha a fehéreket kiirtják, akkor eljön a Kánaán, és mindenki egyelő lesz. Már csak egyetlen megoldandó kérdés marad: Ki fog dolgozni?

A második világháború végén, a nürnbergi perekben pontosan ilyen elveik – és a végrehajtott tömeggyilkosságaik miatt – ítélték el, többek között az amerikai demokrácia nevében, a tömeggyilkosokat. Ma az akkori ítélkezők politikai utódai követik el azokat a bűnöket, amelyek okán az elődeik akkor ítélkeztek.

Nagy Britannia a háború befejezése óta elvesztette a teljes gyarmatbirodalmát, amelynek korábban a világuralmát köszönhette. A korábbi gyarmatokról a szigetországba beengedte az összességében sok százezer fős, mindenhonnan özönlő, az európai kultúrának a látszatával sem rendelkező színes bőrű hordákat. Ma már sok, korábban angol többségű nagyvárosnak (pl. London, Birmingham, Leeds, Blackburm, Sheffield, Oxford, Luton, Oldam, Rokdel) muszlim polgármestere van, az őslakosok pedig kisebbségbe szorultak a saját hazájukban.

Történik mindez annak ellenére, hogy csak 4 millió muzulmán él a 60 millió lakosú Egyesült Királyságban. Több mint 3000 mecset, 130 iszlamista sharia egyesület és több mint 50 muzulmán sharia tanácsadás működik. Muzulmánok csak a nagyobb városokban élnek.

A muzulmán nők 78%, férfiak 63%-a nem dolgozik, az állam tartja el őket, és ingyen lakással rendelkeznek. A muzulmán családoknak átlag 6-8 gyerekük van, akiket szintén az állam tart el és a lakás is biztosítva van nekik. Jelenleg Nagy-Britanniában az iskolákban kötelező az iszlám jogról (saria) órát tartani. Mindezt az őshonos brit családok munkájából finanszírozzák. A labdarúgó mérkőzések előtt a csapatok fél térdre ereszkedve alázkodnak meg az amerikai néger bűnöző követői előtt, még a fehér játékosok is. Ez a totális önfeladás.

Franciaországban – főleg a korábbi afrikai gyarmatokból beáramló – semmiféle európai kultúrával nem rendelkező hordák gyújtogatják a templomokat, terrorista eszközökkel tömeggyilkosságokat követnek el, erőszakolnak meg őslakos francia hölgyeket, rabolnak ki üzleteket, és alakítanak ki olyan városi területeket, ahová már a rendőrség sem mer bemenni.

Utána a politikai vezetők a helyszínre mennek, elhelyeznek virágokat, mécseseket, fényképeket, semmitmondó beszédeket tartanak, aztán minden megy tovább, egészen a következő bűntényig, majd minden kezdődik elölről.

Ebbe a körbe tartozik a háborút elveszített Németország is, amelynek a háború utáni generációiba belenevelték a kollektív bűntudatot a nácik által elkövetett népirtásokért, azokba a generációkba, amelyek nem is éltek a háború idején. A soha ki nem mondott alku tárgya az volt, hogy élhettek jól, de nem lehettek németek. Ezért az EU a nyugat országaira rákényszeríti a szólásszabadság betiltását – amely nem más, mint a nemzeti kussolás korábban általunk már megismert bolsevik diktatúra egyik eszköze.

Brüsszelben – az EU központjában – meggyilkolták az Igazságot, a keresztényi és római jogot, a krisztusi törvényt, a hágai és genfi egyezményeket!

Ma már elmondható, hogy az Európát „felszabadító” katonák nem a mai Európáért estek el.

Miként az is, hogy azok a bizonyos, Brüsszelben sokat hangoztatott európai értékek a háborút elveszített, korábban bolsevik megszállás alatt álló Magyarországon vannak jelen.

A második világháború európai befejezésének évfordulóján nemcsak a hősi halottakat kell megsiratnunk, hanem az emberiség jövendőjét is!

Mit kínál nekünk, fehér európaiaknak az Európai Unió?

Az Isten megtagadását, a lélektelen technikai civilizáció diktatúráját, a megoldhatatlan társadalmi és szociális feladatokat, miközben az elhibázott világpolitika következtében egy-két évtized múlva a sárga és fekete ember lesz ura a földkerekségnek.

De a háttérhatalom nem lehet nyugodt addig, ameddig van olyan hely a földön, amely dacolni mer az ő birodalmi szemléletével és szándékaival.

Európa teljes és visszafordíthatatlan leigázása érdekében a migrációval és a járvánnyal kirobbantották a jelenleg folyó harmadik világháborút. Ennek áll útjában a nemzetállamot építő magyar kormány.

Az ellenünk folytatott háborúnak a legnagyobb csatája a jövő évi választás lesz. Ott és akkor fog eldőlni, hogy ki nyerheti meg a második és a most folyó harmadik világháborút.

Viszont az Európa közepén lévő Magyarország egymagában képtelen megvédeni a valódi demokrácia értékeit és önmagát. Ezért van szükségünk olyan szövetségesekre, akiknek a miénkkel közös érdekeik és céljaik vannak, ezek pedig keleten keresendők.

A korabeli győztesek megnyerték a háborút, de elveszítették a békét. Mi, magyarok elveszítettük a háborút, de – ha jól taktikázunk – megnyerhetjük a békét. Más esélyünk nincs.