top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.01.11.




Több mint háromszorosára nőtt a szivárványcsaládok száma az elmúlt években Magyarországon, ez derült ki a népszámlálási adatokból – írja az rtl.hu. A portál a KSH-tól kérte ki az adatokat. Ezek szerint a 2022 októberi népszámlálás idején a 10 030 nyilvántartásba vett azonos nemű élettársi kapcsolatban összesen 4125 kisgyerek nevelkedett. 2016-ban a kisgyereket nevelő azonos neműek száma még 681 volt (ezt az ún. mikrocenzus alapján lehet megállapítani), míg 2022-ben már 2183 azonos nemű pár nyilatkozott arról, hogy kiskorú gyereke vagy gyerekei vannak.


Folyamatosan ébernek és felkészültnek kell lenni a Bizottság egészségügyi biztosa szerint. (nu, erre mondják, hogy csak műszaki fejlődés van, emberi fejlődés nincs; színtiszta igazság! napnál világosabb, hogy ezek a kísérleti szerek nem védenek sem a fertőződéstől, sem a fertőzéstől, ellenben bőségesek az akár halálos mellékhatásaik; akkor meg miért...?!)


Miközben Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök csak csütörtökre hirdetett tüntetést, spontán módon már kedd éjszaka jelentek meg demonstrálók a varsói rendőrség épülete előtt.



Több ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban „először vannak politikai foglyok” az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta. A rendőrség behatol az elnöki palotába, hogy letartóztassa az elnök által kegyelemben részesített ellenzéki képviselőket” – olvasható Piotr Müller volt kormányszóvivő, a PiS képviselőjének X-bejegyzésében. 


„A lengyel szabadság elleni támadás az első lépés a saját maguk elleni ítélethez” – fogalmazott az egykori miniszterelnök.


A lengyel államfő tanácsadója szerint Mariusz Kaminskit és Maciej Wasik „az első politikai foglyok 1989 óta”


Keveseknek van bátorságuk ezt hangosan kimondani, és még mindig sokan vannak, akik mély hipnózisban, boldogan tekintenek rájuk, mint a világ megmentőire, a demokrácia garantálóira. Micsoda baljós vicc.




Tavaly ő is résztvevője volt a Bilderberg csoport összejövetelének. A 2030-as agenda bábja.






Kijev légvédelmi arzenálja kimerült, miközben az ország megpróbálja lelőni az orosz rakéták és drónok egyre fokozódó támadásait – ismerte el az ukrán légierő egyik tisztviselője.


Ukrajna finanszírozása és felfegyverzése “az emberi erőforrások és a pénz hiábavaló pazarlása”, amely csak arra szolgál, hogy az ukrán temetőket “halott katonák ezreivel” töltse meg – írta Robert Fico szlovák miniszterelnök egy keddi véleménycikkében. Fico cikke cáfolat volt az ország elnökének, aki arra szólította fel, hogy küldjön fegyvereket Kijevbe.


A külföldön élő ukránoknak egy nemrég elfogadott kormányrendelet értelmében be kell jelentkezniük a katonai szolgálatra – közölte az Egyesült Királyságban működő ukrán konzulátus.


A frontvonalról érkező súlyosan sebesült ukrán katonák száma 30 százalékkal emelkedett, sokan közülük életük végéig nyomorékká váltak – jelentette kedden az ABC News egy nagy kórház vezetőjére hivatkozva.


Az Ultrahang legfrissebb adásában Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő volt a vendégünk, akivel részletesen beszélgettünk a Németországban zajló gazdatüntetésekről. Mi ellen és kik tiltakoznak? Tényleg megbukhat a német kormány? Mi az alternatíva?




A vétóról való lemondás fejében Bécs a határőrizet szigorítását és a kitoloncolást lehetővé tevő uniós jogszabályokat követel.


„Az élet erre sajnos nem akar rácáfolni, éppen ellenkezőleg, egyre több bizonyítékot szolgáltat” – mondta Pákh Imre.


Újfasiszta tömegek tisztelegtek Rómában a már megszűnt Olasz Szociális Mozgalom (MSI) egykori székháza előtti gyűlésen – írja a Guardian. A római gyűlésen a mozgalom ifjúsági szárnya egyik tagjának meggyilkolásának 46. évfordulójára emlékeztek. A videón az látható, hogy a férfiak sorban állnak, és kart lendítenek, miközben háromszor kiáltják, hogy jelen. Azután az egyikük azt mondja: „Minden elesett bajtársért!”




A Reaching Out csapat egyik tagja, aki a honlapjukon szerepel, Yehuda Spritzer rabbi. Spritzer a Chábád-Lubavics főhadiszállásán tanult, az Eastern Parkway 770-ben, ahol tegnap este felfedezték a rejtett alagutakat.

2019. december 10-én a Chabad-Lubavitch és a Clinton Alapítvány honlapjai bejelentették, hogy az Atlanta környéki Chabad rabbikat kiválasztották, hogy részt vegyenek a Clinton Alapítvány projektjében egy kilenc alkalomból álló, vallásközi vezetők számára szervezett opioid-tudatossági és -megelőzési szemináriumon. Ez a bejelentés mindössze néhány hónappal azután történt, hogy Jeffrey Epsteint letartóztatták, majd állítólag öngyilkosságot követett el 2019-ben. Mind Epstein, mind Maxwell azt állította, hogy segítettek a Clinton Alapítvány elindításában.



Horthy és Csurka éltetése végigkísérte a több mint négyórás rendezvényt, amelyről a zsidózás sem hiányozhatott.


A külügyminiszter a Facebook-oldalán írt az Izraellel kapcsolatos magyar álláspontról.


Túl sokáig éltek a felügyelő szervek és a gyártók meghitt kapcsolatban. Mintha összeházasodtak volna

– mutatott rá Váradi József, aki részben annak kapcsán beszélt a minőségbeli problémákról, hogy a napokban a levegőben repült ki az egyik Boeing-gép ablaka.


Továbbra is szükségállapot van érvényben a dél-amerikai országban. „Gyerekkorunkban szent esküt tettünk a zászlónkra!” – a Visegrád 24 tette közzé X-csatornáján azt a videót, amelyen az ecuadori hadsereg parancsnoka buzdító beszédet tart katonáinak, mielőtt harcba indulnak a fegyveres bandák ellen. A lázadók egyetemeket, TV-stúdiókat és egyéb kiemelt objektumokat rohamoztak meg és foglaltak el.


Ígéretes új bizottságot jelentett be a skót kormány, amelynek feladata az LMBTQIA+ gyermekek és fiatalok mentális egészségének segítése. Az  50 ezer font támogatást a már létező LMBT Youth Scotland nevű szervezet kapja, az ő feladatuk lesz létrehozni a mentális egészséggel foglalkozó ifjúsági bizottságot.


Hogyan tudunk megszólalni a nyugati konzervatívok előtt úgy, hogy bemutassuk magyar gondolkodásunkat, magyar válaszainkat a Nyugat bomlására? Bemutatták az új Kommentárt!


Aláírásgyűjtést indított Magyarország, illetve Orbán Viktor miniszterelnök ellen az Európai Néppárt egyik képviselője. Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt főtitkára szerint a finn képviselő akciója szabályos gyűlölethadjárat.


Kövér László: A készpénzhasználat elemi szabadságjog!



A kis jégkorszak az 1200-as években kezdődött, gyors lehűléssel, és az 1800-as évek folyamán fejeződött be. Azóta lassú melegedés zajlik. A kis jégkorszak kialakulásának előzményei, annak lezajlása és a történelemre gyakorolt hatása nagyon tanulságos lehet. (...) Ezt az összefüggést Miskolczi Ferenc fedezte fel, amikor felismerte, hogy a klímatudósok nagyvonalúan figyelmen kívül hagynak egy fontos fizikai törvényt, nevezetesen Clausius viriál tételét, amelynek segítségével az atmoszférában törvényszerűen uralkodó energetikai egyensúly levezethető.

1 045 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg