Hajdu Zoltán: Elemzések a transzhumanizmusról és a megfigyelt emberről (12)
- szilajcsiko
- máj. 4.
- 6 perc olvasás
A megfigyelő hatalom és a megfigyelt én
A világháló segítségével működő mesterséges intelligencia alapú közösségi felületek által alkalmazott adathalászat, valamint a teremtett ember szabad akaratának érvényesítése közötti érdekek és értékek önmagukban ellentétesek. Ezen ellentétek megértésével kapcsolatosan tíz évvel ezelőtt jelent meg a nyugati gondolkodásban a megfigyelő vagy felügyelő kapitalizmus fogalma (S. Zuboff, 2015), amit akár digitális kapitalizmusnak, vagy felügyelő (felügyeleti, megfigyelő) világrendnek is nevezhetünk. A felügyelő kapitalizmus arról szól, hogy az internet és mesterséges intelligenciával működő közösségi platformok felhasználói által közreadott adat (kép, hang, szöveg stb.) nagy mennyiségű gyűjtése (big data) és azok kereskedelmi és állambiztonsági (ellenőrzési) célú felhasználása szemben áll az emberi szabadság kritériumaival. A megfigyelő kapitalizmus, amely a profit érdekében képes az emberi viselkedést befolyásolni és ellenőrzése alá vonni a különböző piacokat is, elsősorban olyan közösségi színtereket működtet, amelyek segítik az új, nemzetközi digitális vallás kialakítását. Mint minden vallásnak, ennek is alapja az egyenlőség, de ez alkalommal már a felhasználók digitális egyenlősége. A digitális vallás fedőneve az információhoz való hozzáférés joga, amit régen szólás- és tájékozódási szabadságként ismertünk. A digitális vallás szereplői az első olyan közösséget alkotják, ahol nem kérdezik meg a felhasználót, hogy a vallás tagja akar-e lenni, mert részvételét ő maga ajánlja fel ingyen, például azzal, hogy elfogadja valamelyik közösségi felület (színtér) működési szabályzatát. Megjegyzés: az új vallással kapcsolatosan olyan kérdések merülnek fel, pl. hogyan kezeljük a digitális bűnt, az erkölcsöt, az eretnekséget, a vallásos érdemet és az ateizmust, mi számít vallásos türelemnek, mi a digitális vallásszabadság stb. Az új vallásban már nem kell az adott szót megtartani – csak a jelszót. Vegyük észre, hogy az új hatalmi vallás sem tesz mást, mint ugyanazt a rontást követi el, mint a korábbi anyagi és nem anyagi vallások: fenntartja a tudatlanságot.
A digitális vallás a ma létező legnagyobb vallás, amely több mint négy milliárd „hívő”-vel, felhasználóval rendelkezik, vagyis a Föld lakosságának több mint a felével. A vallás olyan technológiai vállalatokhoz köthetők, mint a Google és a Facebook (mindkettő start-up vállalkozásként indult az amerikai titkosszolgálat által támogatott In-Q-Tel alapból), továbbá az IBM, a Nokia, a Twitter, az Oracle, a Microsoft stb., amelyek által a „begyűjtött” adatok az amerikai kormányzathoz és más, ismeretlen szervezetekhez jutnak el, pl. az „öt szem” néven ismert FVEY hálózathoz is. Ami azt is jelenti, hogy a háttérből irányító hatalom nem ismert. A vallás szabálya ez esetben sem változott, mert a digitális vallást a vallásos algoritmusok, a nagy nyelvi modellek által a tudatlan felhasználó tartja el. (Gépi tanulási modell: ahol mély tanulási algoritmusokat használnak a természetes nyelv feldolgozására, megértésére) A hatalmat mindig a manipulálható tudatlanok tartották el. A manipulált felhasználók az adatmegosztással, a posztok, képek, chat-ek, hanganyagok, bejegyzések, kommentek révén, a szolgáltatási feltételek elfogadásával, a cookie-k engedélyezésével stb. olyan ingyen adathalmazzal látják el a megfigyelő kapitalizmus haszonszerzőit, amelyet ők hirdetési célokra használnak fel, ellenszolgáltatásként pedig személyre szabott tartalmakat szolgáltatnak a felhasználónak, aki úgy gondolja, hogy a részvétel ingyen van. Pedig nem.
A mi szabad akaratunk és a felügyelő kapitalizmus manipuláló akaratának jobb megértéséhez tegyük fel a kérdést: vajon a közösségi felületeken nyerhető hasznosság, nyereség képes boldogságot, örömet szerezni a mindennapokban, vagy pedig az egyéni szabadságunk, önrendelkezésünk, önszabályozásunk, kötelezettségtudatunk? A hasznosság elvén működő infó-kommunikációs technológiák által nyújtott funkciók első látásra ártalmatlanok, könnyed, kényelmes szórakozást és élvezetet kínálnak. Önrendelkezésünk, kötelezettségünk azonban azt mutatja meg, hogy nem a szórakozás (önmagunk szétszórása) a lényeg, hanem a szakrális feladataink ellátása, pl. teremteni (anyagit és szellemit), többletterhet vállalni (szellemiekben megérni), rendet tenni (önmagunkban és másokban, pl. tanítani) és a szeretet körforgásában visszatérni a kiindulási és érkezési középpontunkba, ami az egyetemes énünk, vagyis az Egy. Mindez az egyéni szabad akaratunk érvényesítését jelenti. A profit alapú felügyelő kapitalizmus érdekei természetesen mindezekkel ellentétesek. A működtetői abban érdekeltek, hogy mi a szakrális szabad akaratunkat ne tudjuk érvényesíteni, ne gondolkodjunk, ne szóljuk és cselekedjünk szabadon, önállóan, pl. ne teremtsünk, ne vállaljunk felelősséget, ne tegyünk rendet stb. Ezért befolyásolásunk érdekében különböző szintű és mértékű manipulációs eljárásokat igyekeznek alkalmazni, pl. elmagányosodásunk, félelmeink növelését.
A manipuláció (burkolt befolyásolás) lényege, hogy a mi gondolkodásunk megfeleljen a megfigyelő kapitalizmus alakította közvéleménynek, a közszellemnek és közbeszédnek, a divatnak, a főáramú elbeszélésnek, és ennek következtében beszédünk és cselekedetünk is olyan legyen, ami a hasznosságnak, a felügyelő digitális kapitalizmusnak megfelel. A digitális kapitalizmus, az új neo-liberalizmus mindenhol a nyakunkon van, ahol internetet, illetve nyomkövető elektronikus eszközöket, pl. mobiltelefont használunk. Így otthonunkban, az óvodában, az iskolában, munkahelyünkön, a kereskedelemben, a gyárakban, az egyházakban, az államhatalmi intézményeknél, a vasútállomásokon, a reptereken stb. A lényeg a megfigyelés, az adatgyűjtés, az adatfeldolgozás és a döntéshozás. A felügyelő kapitalizmus is hasonló elven működik, mint a XX. század 90-es éveiben megbukott szocializmus, mivel alapja az egyenlőség, immár a digitális egyenlőség. De a rendszer alkalmazza a mindig eredményt hozó „oszd meg és hatalmaskodj fölötte” elvet is, illetve a „cél szentesíti az eszközt” elvet, ahol a lényeg az, hogy a célt minden eszközzel meg kell valósítani. Ha a kommunizmus elődjének számító XVIII. századi szabadkőműves francia forradalom hármas szlogenjét alapnak tekintjük, akkor a digitális kapitalizmus, az új neo-liberalizmus, a digitális kommunizmus szlogenje lehetne a digitális egyenlőség, digitális testvériség és digitális rabszolgaság, ami nem más, mint a teremtett ember felszámolása, az „én vagyok” eltüntetése. A szakrális létezés helyett megjelenik a deszakrális „én”, ahol az ember mint termék a kereskedés tárgya. Descartes még csak elképzelte az alkatrész „én”-t – ez ma már valóság. Vajon, ha az ember csak „termék”, akkor a „terméknek” van bölcselete, vagy az is eltűnik? Vége a bölcseletnek?
Az önrendelkező ember tehát akadálya a transzhumanizmushoz és a posztmodernhez csatlakozó felügyelő és ellenőrző kapitalizmusnak, amely minden erejét arra fordítja, hogy ezt az önrendelkezést különböző manipulatív eljárásokkal összetörje, legalábbis szétszedje. A megfigyelő kapitalizmus működtetői (részvényesei) csak akkor tudják növelni bevételeiket, ha viselkedésünket és döntéseinket egyre tökéletesebben tudják modellezni, megjósolni és befolyásolni. Számukra a mi viselkedésünk, véleményük, meggyőződésünk, ízlésünk, vásárlási szokásunk stb. mind olyan információk, amiből pénzt lehet csinálni. Minél nagyobb a felhasználók piaca, annál nagyobb a bevétel is. Amit a közösségi felületek ingyen ajánlanak fel, pl. a hirdetéseket, annak kettős ára van. Egyrészt az adataink ismeretlen helyekre kerülhetnek, pl. titkosszolgálati adatbázisokba, másrészt adott esetben ellenünk is felhasználhatók, ebből következően pedig önrendelkezésünket, szabad akaratunkat épp mi korlátozzuk. Például az egészséges táplálkozás manipulációjában azt hangoztatják, hogy mindez a mi jólétünk érdekében történik. Tegyük fel a kérdést: a reklámfelület honnan tudja, hogy nekünk mi a jó, illetve mi a saját érdekünk? A saját érdekünket nem a gép határozza meg, hanem mi. A gép érdeke a profit, a mi érdekünk pedig a szabad akaratunk gyakorlása. Nem a gép tudja, hogy, mi a jó és mi a rossz nekünk, hanem mi.
Ahogy az ipari kapitalizmus a termelési eszközök használatának folyamatos fokozására és a fogyasztás növelésére kényszerült, majd a pénzügyi kapitalizmus igyekezett a pénzfegyverek által hatalmat gyakorolni felettünk, úgy a felügyelő és ellenőrző adatkapitalista neo-liberálisok most az általunk ingyen közreadott adatok manipulatív befolyásolásával szeretnék módosítani pl. viselkedésünket, gondolatainkat (a gondolatrendőrséget a letűnt szocializmusban már ismerték), szavainkat és cselekedeteinket. Sok felhasználó már oda jutott, hogy napjait el sem tudja képzelni anélkül, hogy magáról ne tenne fel közleményeket a közösségi felületekre, ne használná azt az autóvezetésben, vagy egyszerűen a járdán való közlekedésben, ahol egyik kezében a mobiltelefont tartja, a másikban a kólás dobozt. Hamarosan megérjük a digitális eszközöktől és színterektől függő, kétujjas generációkat, akik a negyedik ipari forradalom eredményeiből úgy fognak pénzt keresni, hogy pl. a mobiljuk egész nap a kezükben van. Vagyis ún. értéket előállító, termelő vagy szolgáltató munkát már nem fognak végezni. Az angol szóhasználatban a társadalomnak ezt a részét már nem „citizen”-nek nevezik, hanem „netizen”-nek. Nem a városból és a városban fognak élni, hanem a netből és a neten. A civilizáció is digitális egyenlőségalapú netcivilizáció lesz, ahol a digitális netizen rabszolgák attól függnek majd, amit a digitális civilizációt működtető hatalom megenged. A digitális hatalom mondja majd meg, hogy ki, mikor, mit mondjon, mit csináljon, kire szavazzon, és mikor tüntesse el magát.
Ma a felhasználók nagy része arra törekszik, hogy naprakész értesülései legyenek a különböző, újabbnál újabb digitális eszközökről és azok alkalmazásairól. Ugyanis él a félelem bennük, hogy valamiről nehogy lemaradjanak. A netizen civilizációban ez a „kimaradási-lemaradási félelem” már nem lesz, mert a felügyelő hatalom a félelmet is egyenlően fogja elosztani. A „félelem a kimaradástól” (fear of missing out, FOMO), vagyis amikor egyenlő mértékben akarunk részesülni az élvezetekből (élményekből), arra is utal, hogy az elmagányosodó felhasználó úgy igyekszik létezni, hogy folyamatosan külső forrásokat vesz igénybe, mindig kifele fordulva, külső online kapcsolatokra vágyik. Több tanulmány is kimutatta, hogy a lemaradási (kimaradási) kényszer negatív hatással van az önértékelésre és a megelégedettségre. Érthető, hogy a megfigyelő kapitalizmusnak, pl. a közösségi színtereknek miért célja a minél nagyobb kudarc- és magányérzet táplálása, a pszichológiai befolyásolás.
Kapcsolódó cikkek:
