IRGALOM ‒ és ostor (Hosszú Zoltán igehirdetése)

Vicc: A Föld és a Mars beszélgetnek: Képzeld Mars, Homo Sapiensem van!! Mire a Mars: Ne törődj vele, hamar elmúlik...

A vicc jó, de rejtett üzenetével nem értek egyet. Mélységesen nem. Miért? Az önvádlás és az önmagunk alábecsülésének sugallása miatt.

A Teremtésben minden szolgál. A Nap szolgál, a Hold szolgál a Csillagok szolgálnak, a Föld szolgál és a földön minden szolgál. Kit szolgálnak? Az Embert. Az Ember ébredését. Mert Istennek van egy álma: az Ember ébredése. És Isten nem vall kudarcot. Ez egy nagyon Jó Hír!

De az ember pusztít, nem szolgál! ‒ mondják sokan. És igazuk van, de csak félig. A Nagy Illúziókeltő, a Vádoló féligazsága ez, és mint minden féligazság, veszélyesebb, mint a hazugság. Az emberiségnek két nagy ellensége van a félelem és a bűntudat. Mondhatni, a Vádló két szarva, és e kettő az, amely önbecsülésünk elvesztéséhez vezet. Mert Isten igaz, hogy Bíró, de nem Vádló, igaz, hogy megítél, de soha nem elítél.

Az Élet van és teremt, teremtésében változik, ezért az Élet egy folyamat. Az Ember maga az Élet. Ezért az Ember nem egy statikus állapot, hanem a testet öltött örök, halhatatlan Élet. Ezért az Ember egy folyamat. Az Élet természetes fejlődésének folyamata.

Hogy az Élet maga Isten? Így igaz. Hogy ez a bennünk lévő örök és halhatatlan Élet a Lélek? Így igaz. Akkor az Isten és Lélek egyek? Így igaz. Testünk a Lélek temploma. De mi nem a testünk vagyunk, hanem Lelkek, Isteni Lelkek. Tudatában vagyunk ennek? Még nem. De leszünk! Isten ezt a felismerést várja. Jézus azért jött el, hogy erre emlékeztessen. Mert miért is mondja Jézus a zsoltárokat idézve, hogy Istenek vagytok?! Hát ezért a felismerésért.

Van evolúció, csakhogy az spirituális, lelki. Egy kétéves csemetétől nem várjuk el, hogy gyümölcsöt teremjen, egy hernyótól nem várhatjuk el, hogy azonnal pillangó legyen, mint ahogy egy bekakiló kisbabától sem várhatjuk el, hogy úgy viselkedjen, mint egy felnőtt. Mégis szeretjük őt. Mint ahogy a csemete, a hernyó és a kisbaba a maga folyamatában tökéletes, úgy tökéletes az Ember is. Isten így lát minket, Ő így szeret minket. Mert Ő nemcsak a pusztító hernyólétünket látja, hanem az egész folyamatot. A Folyamat pedig tökéletes, és nem lehet siettetni, mert a Folyamat maga Isten. Ezért önmagunk lelki fejlődését sem lehet siettetni, de tennünk kell érte, mert nem sült galamb.

Isten azt mondja nekünk: önmagamat látom bennetek és ezért Önmagamat szeretem bennetek!

És így jutunk el Isten irgalmáig.

Még a ’90-es évek közepe táján Tempfli József nagyváradi püspök egy vasárnapi nagymise homíliájában ezeket mondta (nem pontosan idézem):

Ma éjjel álmomban a Jóisten megszólított, és arra kért, beszéljek nektek az irgalmáról.

Utolsó szavait már a könnyeivel küszködve mondta. Én is megrendültem, és egy kérdés merült fel bennem. Miért fontos a Jóistennek, hogy tudjunk az irgalmáról? Mi az Irgalom?

Egy kicsit másképp próbálok válaszolni a kérdésre.

Az Irgalom: a bár nem mindig egyetértő, de a mindig megértő szeretet. Ezért az önmagunk lelki fejlődése iránti helyes türelem Isten irgalma bennünk. Ő így szól hozzánk: úgy gyere hozzám, amilyen vagy. Ő nem perfekcionista, de boldog és örül a tiszta szándékunknak. Hisz a részei vagyunk, és szeretné a részét boldognak látni!

Legyetek tökéletesek, amint a ti Mennyei Atyátok is az ‒ mondja Jézus.

Itt a földön tökéletesek csak egyvalamiben lehetünk, és ez a szándék, a tiszta szándék. Mi a tiszta szándék? Amikor nincsenek hátsó gondolataink. Mint a gyermeknek. Ártatlanság. Tehát szándékunkban lehetünk tökéletesek. Tökéletesség az, amikor azt kívánjuk másnak, amit magunknak szeretnénk, és ez szeretetet is jelent, és azt is, hogy ki is tudom mutatni a szeretetet.

A szeretet aranyszabálya hármas és így hangzik:

Mit gondolna a Szeretet?

Hogyan szólna a Szeretet?

Mit tenne a Szeretet?

Aki ezt képes alkalmazni, nagyot nem tévedhet.

Bízzuk Rá a „tökélesedésünket”. Akarnokság vagy bizalomteli ráhagyatkozás? Ez a kérdés.  Segít, ha mindennap megmártózunk az Isteni Jóságban. Ehhez csönd kell, kívül s belül, és leegyszerűsödés.  Ebben a csöndben adjuk magunkat és időnket Neki. A többi az Ő dolga.

A kontraszt végett egy pár szó Júdásról.

Júdás ‒ mint ahogy valódi barátai, a farizeusok ‒ perfekcionista volt, vagyis gőgös. Azt hitte, hogy gonoszsága miatt, mivel pénzért elárulta Mesterét, Isten már nem szereti őt. Ezért felakasztotta magát. Torz istenképe volt. Miért? Mert nem hitt Isten irgalmában. Az ő istene haragos, ítélkező Isten volt. Pedig biztosan hallotta Mesterétől a tékozló fiú példabeszédét. Bár megbánta tettét, de mivel nem bízott Isten megbocsátó jóságában, megbánása keserű önvádlásba torkollott, és már nem remélt. Tudta, hogy Kit árult el, és ez számára maga volt az Iszonyat, a POKOL, úgy hitte, hogy neki már nincs bocsánat. Pedig lett volna. Ha elfogadja.

Mert hogyan szólt Jézus a kereszten:

Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.

Egyetértett a tettükkel? Nagyon nem. Megbocsátott? Igen.

Hát ez az Irgalom!

U.I. Egy kérdés elmaradt. Magyarország jelenlegi állapotára gondolva, amikor kormányszinten történik hazánk ki- és elárulása, vajon érvényesek-e Jézus megbocsátó szavai?! Emlékezzünk, Ő jól bánt az ostorral is…

A Jóisten áldásával.