Jóslatok egy hamuvá vált Franciaországról: Isaac Bickerstaff idézése

Eredeti cikk:

Prédictions pour une France en cendres: Convocation d’Isaac Bickerstaff, 2026. 06.26., reseauinternational.net

Marsall Ágnes küldeménye

Néha egy szellem elevenebb, mint az élő. Ez a helyzet azzal az emberrel is, akiről most mesélni fogok, s akinek a neve – bizalmasan megvallom – úgy rejtőzik e kezdőmondat szerkezetében, mint a méreg az édességben.

Tudd meg, hogy sem az asztrológusokban, sem a jövendőmondókban, sem azokban a sarlatánokban nem hiszek, akik ellepik az újságokat, és gyönyörű hölgyeknek gazdag házasságokat, uraknak pedig időben beköszöntő örökségeket ígérnek. De Isaac Bickerstaff nem sarlatán. Ő egy legenda. És egy legenda sosem hal meg – különösen az, amelyik azzal kezdődött, hogy megölt valakit.

1708-at írunk. London. Egy bizonyos John Partridge, aki cipész, asztrológus, évkönyveket ad ki, amelyekben egy modern kori miniszter magabiztosságával jósolja meg az időjárást, a háborúkat és híres személyiségek halálát, aki egy soha napvilágot nem látott reformot hirdet. Gazdag, híres, és teljesen ostoba. Ekkor egy bizonyos Isaac Bickerstaff, akit az asztrológia világában nem ismernek, kegyetlen pontosságú jóslatot tesz közzé: a fent említett Partridge 1708. március 29-én, este 11 órakor fog meghalni súlyos lázban.

Így hát London – természetesen – lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. Március 30-án Bickerstaff kiadott egy második röpiratot, amelyben bejelentette, hogy a jóslat beteljesült. Ebben olyan élénk részletességgel írta le Partridge gyötrelmeit, hogy még egy bírósági jegyző is belesápadt volna: az izzadást, a bűnbánatot, az utolsó szavakat – „Bevallotta, hogy az asztrológia csak színjáték, és hogy soha nem tudott semmi mást kiolvasni, csak a vásárlói cipőtalpát .”

Partridge, aki kiváló egészségnek örvendett, kirohant az utcára, és azt kiabálta, hogy nem halt meg. Túl későn. London már döntött. Éveken át bárki, aki a cipésszel találkozott, felkiáltott: „Micsoda? Maga nem halt meg?” Aztán hangosan felnevetett.

Amit Bickerstaff megértett, és amit modern kommunikációs szakértőink úgy tesznek, mintha nem tudnának, az az, hogy az igazság soha nem az ész által diadalmaskodik. Az elbeszélés által győzedelmeskedik. Egy jól megírt fikció többet ér, mint a világ összes ténye. Partridge élete hátralévő részét azzal töltötte, hogy megpróbálta bebizonyítani, hogy még lélegzik. Hiába. A köznyelvben halott volt. Nincs ennél rosszabb sír.

Sok évszázaddal később szükségünk van Bickerstaffra. Nem azért, hogy megöljünk egy cipészt – a faj kihalt, helyét influenszerek vették át –, hanem azért, hogy szembenézzünk azzal, amit korunk már nem láthat. A 2026-os Franciaország egy holttest, és nem veszi észre, hogy halott. Intézményei szellemek, akik bútoroknak nézik magukat. Elitjei jelentéktelen foglyok, akik meg vannak győződve saját fontosságukról, mit sem sejtve arról, hogy az emberek szívében már halottak. Egy asztrológus kell ahhoz, hogy ezt bejelentse nekik.

Látta őket – azokat a dolgokat, amiket már nem merünk megnevezni. Látta a köztársaság lerombolását, azt a szerelmet, amelyből semmi sem maradt, csak hamu és Trenet-dalok. Látta a hatalmasok mámorát, azt az „elhalványult boldogságot”, amelyet soha be nem teljesítő porokban keresnek. Látta a ragadozók kezébe adott gyermekkort, az értékek felfordítását, amely a gyengét erőforrássá, az erőset pedig vámpírrá változtatta. És mindenekelőtt látta a nagy „republikánus jointot”, amelyet elitjeink évtizedek óta szívnak – azt az ideológiai eufóriát, amely arra késztette őket, hogy a tagadást tisztánlátásnak, a hallucinációt pedig politikának nézzék.

Hidd el, olvasó, ezt nem én találom ki. Azokat az oldalakat, amelyeket az ő neve alatt fogunk közzétenni, nem én írtam. Egy skót utazó bízta rám, aki maga is egy edinburghi könyvkereskedőtől kapta; aki egy 1710-es keltezésű, Bickerstaff pecsétjével lepecsételt ládikában találta őket. A tinta még mindig dohány- és iróniaszagú volt. Hogyan írhatta le egy tizennyolcadik századi ember ilyen pontosan a jelenünket? Nem mondom el. Nem azért fizetnek, hogy rejtélyeket magyarázzak, csak azért, hogy leírjam őket.

Kafka, akit Bickerstaff csodált volna, azt mondta, hogy az irodalom egy fejsze, ami szétzúzza bennünk a befagyott tengert. A következő szövegek is pontosan ilyenek. Nem vitatkoznak, nem alkudoznak, nem kímélnek az ütéseiktől. Mélyre vágnak. És ha felismered bennük a korunkat, ha látod nyomorúságaink és abszurditásaink tükörképét, akkor talán, mint Partridge cipész a maga idejében, elkezded megérteni, hogy már halott vagy – és hogy itt az ideje újra feltámadni.

És most, kedves olvasó, olvass tovább! A csillagok nem várnak, és Bickerstaff sem.

Aláírás: Isaac Bickerstaff, asztrológus, fantom és e század, valamint a tiéd, egyetlen igazi halhatatlanja  posztumusz iratainak szerkesztője.