top of page

LISSZABONI LÁTOGATÁS (Deli Mihály Naplójából)






LISSZABONI LÁTOGATÁS

Kedves Fernando!

Délután érkeztem

Gyorsan lepakoltam, aztán kimentem a temetőbe

Ügyetlen szokás, aszalt nosztalgia, mit tehet az ember?

Egy sír, egy szobor, egy múzeumi emlékszoba

azzal kábít, hogy a megfoghatatlan árnyéka

a tárgyiasulás árnyékát valóságossá teszi

A háttér (mint környezet, táj) adott

Rajtunk múlik, képesek vagyunk-e a változásra

Kicsit sétálgattam a városban, de inkább a tengerpartra vágyódtam

Amióta verseket írok, vigyáznom kell, hogy a személyes hang

ne veszítse el a hűs távolságtartás látszatát

Mintha egy áttetsző fátyolra vetíteném a szavaimat

Játék ez, és néha komolyra fordul, vagy éppen törlődik

Ha elröppenünk is, táborhelyünkre visszatérünk

Misztikus kalandjaink öntörvényűek (de törvény szerint történnek)

Akár Badacsonyban, akár a Tajo partján ültünk

akár velem, vagy nagyapámmal, vagy Caeiróval

a titok ugyanaz volt mindig: a kimondhatatlan!

Jobb híján Istennek neveztük

vagy életnek, feltámadásunk álmának

Ott részegedtünk le, bötűink-gondolataink záporában

Drága Barátom!

Várat építünk a homokra, térképünk Európa

A nyüzsgő sokadalomból családot, barátokat választunk

Imákat, kiáltványokat, csendes leveleket

dugdosunk-tűzködünk-küldünk szerteszét

Ajánljuk magunkat

Reméljük az Isten visszafogad

Ezért tornázunk egész életünkön át

Minden ugyanarról szól: a Nap gyermekei vagyunk

Fényétől megvakulnánk, ezért mellénézünk

Kerüljük szembesüléseinket

Kalandozunk a rengetegben

Néha tisztásokra érünk, tengerpartra, hegycsúcsokra

és vissza a sűrűjébe…

Valahol éppen háború van, ölik egymást az emberek

Egy svájci biztosító társaság irodájában hatvankét alkalmazott

ül a monitor előtt és fegyelmezetten dolgozik

A japán gyorsvasúton száguldás közben esküvőt tartanak

Egy perui csillagvizsgálóban megfejthetetlen jeleket regisztrálnak

Unokáim zsibongva asztalhoz ülnek, imádkoznak, vacsoráznak

Fernando!

Most már jobb hallgatni

Csak halkan és röviden szólni

Nem habzsolni a könyveket (elég belőlük kettő-három)

Nyugton maradni, nagyokat sétálni

Mesélni a gyerekeknek, megmutogatni nekik ezt-azt

Élni kezdeni!



Deli Mihály elképesztően tartalmas, elegáns új könyve magánkiadásban, magánforgalomra született, ne keresse, nem kapható! (a Szerk.)










123 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page