1726 Iskolában tanultuk: az imágó a kész lepke. Ám ez a szó imázsként is bejött a szókészletbe! Persze, ha imidzsnek mondod, fenemódon modern vagy. Ami benned működik, már az angolra hangolt agy! Olasz, francia és angol, a nyelvünkben, jaj de szép! Közben mást sem jelentenek, mint arculat, avagy kép.

Mindennek megvan a maga oka, de csak ritkán jutunk hozzá, megelégszünk a magyarázattal, mely szükségszerűen felszínes, mert szemléletmód a forrása, ami fogalmi keret függvénye. Magyarázat helyett gyakori helyettesítő a visszavezetés, élőt az élettelenre, értelmeset az élőre, csak az élettelent nem tudjuk visszavezetni semmire eleddig. Volt próbálkozás az önmaga oka jellemzést átvinni Istenről a világra, de az meg nem ad valós magyarázatot a létezés tényét ragozva, mintegy

Megjöttek a sarlósfecskék! Tán már mások is keresték és a szép, kék eget lesték... (Ég kékjéhez nem kell festék.) Megjöttek a sarlósfecskék! Magasan szűrik az eget, nálunk élveznek életet, napos időt és meleget (én is feledem a telet...). Végefelé jár az éltem; el kell tűnnöm – bár megértem –, hogy még egyszer megérhettem, öröm! – Csak remélni mertem. Sarlósfecske fönn az égen – mint a füstifecske régen – cikázik át meleg légen, elhozta a nyarat nékem.

Látásból ismertem a szomszéd házban lakó öregurat aki a múlt hónapban meghalt A távoli rokonok nem tartották vele a kapcsolatot azonnal értékesíteni akarták a lakást ezért hamar kiürítették, hogy az örökösödési ügyletek után gyorsan lebonyolíthassák az adásvételt Konténert rendeltek, válogatás nélkül mindent kidobtak A guberálók széthányták a lomokat A közös képviselő dühösen söpörgette a maradékokat Így akadt kezembe az öregúr könyvecskéje Ötszázhúsz oldal, szép kézírással:

1725 Lám, ha már az altruista nagylelkű és önzetlen, hogyha lenne föltruista, az lenne ám a jellem!!

Ha régen voltál fiatal, bárhogy éltél, mégis sok élményed van, nem is akármilyenek, neked főként kedvesek, vagy elszomorítók, de mindig volt tanulság, üresjáratra most nem emlékszünk. Micsoda élet volt, mikor alig fáradtunk el, sokkal gyorsabban dolgoztunk, mint öregen, nagyobb terheket elbírtunk, és gyorsan kipihentük a nehéz napot, este még sportolni is volt kedvünk. A kudarc olyan volt, mint a szúnyogcsípés, kicsit fájt, vakargattuk, takargattuk magunk előtt is, aztán

1724 Noha ritkán, de előjön néha e szó: polémia. Szóharc, vagy durva bírálat, vagy egyszerűen csak vita.

Valahogy nem akar menni a visszavezető visszatekintés nekünk: amikor magyarságunk múltban gyökérző eredetéről határozott kijelentést kell tenni, elbizonytalanodunk. Nincs róla egyértelmű fogalmunk, és több okból kifolyólag: elsősorban ismert tudományos hivatkozás teszi kétségessé, hogy biztosat tudhassunk, merthogy elkülönít magunktól minket. Olyanként tekint ránk az őstörténet tárgykörét előadók túlnyomó része, mint akik nem ott lakunk jó idő óta, mint ahol létrejöttünk,

1723 A kémia már rég vegytan. Csodálom, hogy nem tudod! Magyar szókincs a fejedből miért és hová futott?

A világhelyzet betolakodott mindannyiunk életébe, kéretlen terjed rossz hír sokfelől, nemcsak lelkünk előszobaajtaján kopogtat, elterpeszkedett a nappali tudatfotelján. Bármerre nézünk a hírmezőn, nem a békesség virágzása köszön ránk vidáman, hanem halált osztó fegyvermozgást mutatnak fényvillanások, s romokat látunk, halottakat vélve alattuk. Kiváltó okot egyik fél sem ismer el maga bűneként, párharcok mögött pedig ott áll egy-két annyira nagy hatalom, hogy egymást nem

1722 Mit mondasz? – Mifenét csinál? Csak nem azt, hogy involvál?! Hol ástad ki e rémséget? Hisz ez már a nyelvhalál! Tartalmaz, magábafoglal, vagy magába von. Az anyanyelvpusztítóktól megrokkan a hon!

Ne törjön össze a világ senki kedvéért, és ebbe az Isten is beleértett, de fordítva, hogy neki sosem lenne ilyen gondolata sem, nemhogy szándéka, mert akarata szent üdvösség. S ebből következve, földi halandónak, bármely embernek se legyen ilyen törekvése, vágya, kívánsága, a kicsi átkozódik, a nagy meg megvalósítani vélhetné, de nagyot téved. Nem lehet a világot elpusztítani, de a környezetünket, melyet elődeink építve- szépítve tettek sokkal lakályosabbá, mint a múltban

1721 A szimpatikus, barátom, kiirthatatlan – belátom! Elfeledve régi honát, magyar szónak tartja magát. S így a szegény rokonszenves, szinte mindenkinek terhes. Azt a kutya se használja, rá senkinek nem áll szája! Antipatikus is merész (tudjuk, nem ellengyógyszerész...), uralja a magyar jelent, pedig ellenszenvest jelent! Az anyanyelvünk szétmáló, mert rengeteg szóhasználó azzal ma már nem törődik, hogy a nyelvbe mi férkőzik!

A jó egészséget kincsnek mondani nem több, mint hozzávetőleges meghatározás, sokkal többről van szó, ismerjük pontos kiterjedését, ha bármely részletét is elvesztve megszenvedjük. Korlátozás hiánya, más szóval betegségé, de mi ha jön, nehéz magunknak is bevallanunk, vállalni a velejárókat, és következnek továbbiak, általában roncsolás belőle. Mindez nem egyértelműen tragikus, túl lehet élni, meggyógyulni valamennyire, de az már nem lesz ugyanaz az élet, nem ugyanolyan, mi

1720 A skrupulust honnan szedted? Aggály az, de nem jól látod, az értelme úgy megkopott, hogy te gátlásként használod...