Magyarok Országos Gyűlése – kicsit másképp. Beszélgetés Vukics Ferenccel a MOGY és a magyarság múltjáról, jelenéről és jövőjéről

Vukics Ferenccel a Magyarok Országos Gyűlése után egy nappal találkoztunk. Nem mondta, de tudható volt, a háta közepére se hiányzunk, a több hónapos előkészítés, a háromnapos rendezvény kemény csapatmunkája, és a saját előadásai után. Mindenesetre állta a szavát, és még szívesen is fogadott bennünket, – hogy hol is…? A leghitelesebb helyszínen: az ópusztaszeri pusztán, ahol a két „Kunbaba” körüli rendezvénytérről három társával, meg egy darus teherautóval épp az előző napok „szer-tartásainak”, hagyományőrző lovas- és gyalogosbemutatóinak és történelmi élőképének nézőtéri padsorait szedték össze és szállították védett helyre. Mivel pedig a teherautó óránkénti bérletben volt náluk, sietniük kellett, – hát mentünk velük mi is, ha nem is árkon-bokron át, mert az ott nem sok volt, de mezőkön és réteken keresztül…

– Ezek még a bösztörpusztai padsorok – mutatott körbe. – Hatvannégy lakatos hegesztette annak idején, a többségük Zalából jött segíteni. Itt minden közösségi volt akkor is, és az ma is. Nem volt és nincs mögöttünk állami támogatás, nagyvállalkozó, nincsenek pályázati pénzek, csak civilek, és az ő felajánlásaik. Idén ezer önkéntes segített a szervezésben, levezetésben, útbaigazításban, villanyszerelésben, konyhai munkákban. Felajánlottak nekünk tíz tonna zöldséget, gyümölcsöt, egy tonna húst, szürkemarhát, bivalyt… Minden így állt össze, saját erőből.

Most kisebb volt a MOGY, mint 15-20 éve, a régi találkozókhoz ez nem mérhető – összegezte –, de tudni kell, hogy volt öt, majd két év kimaradás, és idén mégiscsak húszezren látogattak el a rendezvényre. És ez már kicsivel több is, 50 százalékkal több, mint ahányan tavaly jöttek, de – itt enyhén elmosolyodott – igazából a régi Bösztörök szintjét szeretnénk újra elérni.

Milyenek voltak a régi Bösztörök és a régi MOGY-ok?

– Budapesttől 60 km-re, a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán kezdődött, 2009-ben. Hagyományőrzés, lovas bemutatók, baranta, vagyis ősi magyar testkultúra és harcművészet, népzene, néptánc, kárpát-medencei előadások, magyar termelők és magyar kézművesek árui, családbarát programok… Azon a találkozón több mint háromszázezer ember vett részt, 2012-ig ott is tartottuk a gyűléseket, és még 2012-ben is kétszázezren voltunk. Akkor a túzokok miatt át kellett költözzünk Apajpusztára, ott 2013-ban hatvanhétezer látogatót fogadtunk. Aztán megüzenték, hogy jobb lenne, ha nem én vezetném a MOGY-ot, próbáltam átadni a szervezést másoknak, fiatalabbaknak, de nem akadt jelentkező, emiatt következett egy ötéves szünet. Ezért mégis nekem kellett visszalépnem: 2018-ban újraindítottuk, az volt az első év, és együttműködési szerződést kötöttünk az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkkal. 2019-ben átadtam a szervezést a barantásoknak, de 2020-ban jött a covid, persze ettől még mások kaptak rendezvényengedélyt, mi nem, – két év ismét kimaradt. Azalatt a barantások sem tudtak találkozni, edzeni, a létszámuk a tizedére esett, 110 csapatból 12 lett, tíz országból háromban maradtak meg. 2022-ben újra nekem kellett összerakni a Magyarok Országos Gyűlését. Akkor létrehoztuk a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítványt, a nemzet válságálló képességének megerősítésére, és beszálltak megint a régi barantás vezetők, ők szervezik most a MOGY-ot. Ez a 30-35 éves korosztály az alapja a rendezvénynek. Tavaly erősen látszott a Tisza Párt elszívó hatása, most viszont 50 százalékkal nagyobb lett a látogatottság.

Mik voltak az idei tapasztalatok? Mintha az első gyűlések hagyományőrző jellegétől most a politikai változások hatásaként kicsit eltolódott volna a hangsúly a közéleti ügyek, társadalmi kérdések felé…

– Ahogy mondtam, nálunk nem volt és nincs állami támogatás, itt mindennek az alapja a közösségi munka. Ezért aztán nekünk van húsz év előnyünk, tapasztalatunk, kapcsolati hálónk. Például van egy 30-40 fős csapatunk, amely mindig tud sátrat, kisteherautót, embert adni. Most az állami támogatás más szervezeteknél megszűnt, de nekik ezt a közösségi, civil szervezést még meg kell tanulni. Idén megérkeztek a jobboldali Youtube-csatornák: az Ultrahang, a Patrióta, a Magyar Jelen. Ettől is közéletibb lett a MOGY. És míg régen nagy közösségek jöttek a MOGY-ra, most a megmaradtakat akartuk összehozni, de az utóbbi egy év alatt a számuk a felére csökkent, ezt kell most ismét felépíteni.

A MOGY-gyal van gond, vagy inkább az országgal?

– A magyar társadalom nagy baja, hogy nincs köze a magyarsághoz, a hagyományaihoz, az értékeihez. Legyen ez a népdal, a néptánc, a szokások, akár a mulatósok, vagy a közös történelem. A kultúra őrzése, a hagyományok ápolása nélkül nem ússzuk meg. Azért vagyunk itt, hogy méltó emberi életet éljünk. És a műveltség – ami nagyobb, mint a kultúra – egy válasz, hogy hogyan kell méltó emberi életet élni. Előttünk több száz nemzedék dolgozott ezen, ezt kell elsajátítani és bővíteni. Annak a magabiztosságát kell átadni, hogy hogyan kell emberként élni.

De ez nem csak a mi gondunk. A nemzetek – elődeik által felhalmozott, összegyűjtött – tudásának felszámolása az emberi élet felszámolása. Minél több nemzeti kultúra marad fönn, annál biztosabb, hogy az emberi kultúra megmarad. Nem magyarok és nem-magyarok vagyunk, hanem emberek és nem-emberek. Egy példa, hogy hogy is működik ez: mi a feleségemmel annak idején megbeszéltük, hogy maradjon otthon a gyerekekkel. Egy anyának az első három évben ott kell lenni a gyermeke mellett, így tud neki érzelmi biztonságot adni. Különben az a kis ember érzelmileg fejletlen lesz, olyan – ahogy a szólás is mondja –, mintha nem anya nevelte volna. Ha körbenézünk, most tömegesen ilyen embereket látunk magunk körül. Mintha nem anya nevelte volna őket. Hadd ne mutogassak, mindenki láthatja a környezetében, fel lehet ismerni.

És nyilván mindegyik szeretne boldog lenni. És azt hiszi, a jólét a boldogság. De 2000-ben véget ért az az EU. A jóléti EU. És a magyar társadalom most akar csatlakozni ahhoz, aminek vége van.

Ha a jóléti EU-nak vége van, akkor vajon mi az, ami ránk vár?

– Válságokkal teli jövő áll előttünk. És erre mondjuk mi, hogy válságállónak kell lenni. Ennek pedig az alapja az identitás, önazonosság. De ez nem az, hogy tiszás vagyok, fideszes vagyok, mihazánkos vagyok. Hanem, hogy magyar vagyok. És ember vagyok.

Tehát ne a pártok mondják meg, hogy mi legyen, hanem mondjuk meg mi. A pártok csak ígérgetnek, és négyévente, nyolcévente óriási csalódást okoznak. Egy párt nem tud tanítani, közösséget fejleszteni. Csak tematizál. Kommunikációs trükkökkel irányítgatja a politika az embereket. És azért tudja ezt így és ilyen szemtelenül, mert nincs erő, ami azt mondja, hogy ezt fejezzük be. A politika az embereket gyakran semmibe veszi, és felhasználja a gyengeségeiket. Ez alávalóság. A politika sokszor ezt teszi, de nem erre van szükség. Fel kell építenünk az immunrendszert, hogy a politikai pártok ne tudjanak túlhatalmat gyakorolni.

Felmerül a kérdés, hogy amikor elbukik egy kormánypárt, mi legyen a nemzeti oldallal. Nem verhetjük szét az eddigi szabadságjogainkat. Mi lesz, ha megtalál bennünket ilyen gyengén egy válság, vagy több is akár? Az nem lehet, hogy a nemzeti oldal hátralép, hogy áradjon... Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Most a magyar nemzetállam megszűnésének rémét látjuk magunk előtt, és ez ellen fel kell lépnünk. Mi egy nagy nemzeti tábor vagyunk, akik körülbelül hasonlóan gondolkodunk dolgokról. Ehhez képest a pártok meg szereznek így-úgy szavazatokat. Nem pártelköteleződésre van szükség, hanem értékelköteleződésre. Nem arra, hogy a pártok, vagy az azokra szavazók utálják egymást. Az kell, mi azt várjuk, hogy a magyar nemzeti oldal koalícióban legyen saját magával.

Tehát közös értékrenddel lehet legyőzni az értéktelenséget. De hogyan lehet ezt véghez vinni?

– Egy túlélő nemzet tudja mozgatni az erőforrásait. A teljes humán erőforrást fel kell térképezni. Ma azt látjuk nagyon sok helyen, munkahelyen, hogy az emberek a szellemi kapacitásuk nagyon kis százalékát használják vagy hasznosítják. De kétszázalékos teljesítményekből nem lehet túlélni. A közösségi szűrőn keresztül viszont jól fel lehet térképezni az emberi erőforrásokat. Tanítani, fejleszteni kell a személyiségeket és ezen túl, a csoportkohéziót kell erősíteni. Egy háborús helyzetben a hivatalos struktúra túl merev. Ráadásul ma az intézményrendszerek nincsenek megtöltve tartalommal. Támaszkodni kell a helyi erőkre, a személyes motivációkra és a helyismeretre.

Hogy lehet mindezt megvalósítani a gyakorlatban?

– A magyar társadalom most nincs benne a saját politikai rendszerében. Elődeink az évszázadok során a politikai struktúrát megszervezték. És jól! Ezt kell alkalmaznunk. Fontos, hogy a települési közösségek álljanak össze, és lépcsőzetesen haladva, egyfajta felsőházi struktúrát alakítsanak ki, amelyben valóban megnyilvánulhatnak a társadalmi szervezetek.

Ehhez persze fel kell tudni építeni a civil csoportokat, amiket nem a politika rángat, hanem valós magyar társadalmi igényeket képviselnek. Az együttlét a közös ügyeken, a közös feladatokon alapul. Egy társaság csak az együtt végzett munkán keresztül tud felépülni. Egy közös konstrukcióra van szükség, struktúrát kell kialakítani, aszerint, hogy ki mihez ért, miben vannak az erősségei. Mindeközben fontosak a közös rítusok, a szakrális magyar népdalok, és néhány szokást is újra kell tanulni. És elengedhetetlen a kötőerő: az a közösség tud működni, ahol az emberek hűségesek egymáshoz.

Mi most MOGY-csoportokat indítunk, szervezünk, előbb településenként, aztán megyénként, és országosan. Azt vállaljuk, hogy elmegyünk mindenhova, és segítünk a helyi közösségek felépítésében, a katonai törzsek mintájára. Azért a katonai törzsek mintájára, mert ezek a legválságállóbbak. De Karácsony Sándor elvei és filozófiája alapján, tehát alapvető értékek mentén szervezzük magunkat. És ide idézhetem Német Lászlót is. Ugye van az a régi mondás, hogy a nemesség kötelez. Németh László szerint viszont „nemes az, aki kötelezi magát”. Akinek tartása van, aki önként felelősséget vállal egy közösségért, jó célokért.

Szóval mi elmegyünk, és elmondjuk, hogy szerintünk mi az ország baja, mi az a kilenc lépés, amivel megoldhatók a gondjaink. A helyi közösségeknek pedig először is célokat kell meghatározniuk a saját településükön. Ez a cél lehet egy óvodai kerítés, egy közös festési munkálat, egy emlékmű, pénz és engedélyek beszerzése… És ezek a célok összekovácsolnak. Előre és feljebb visznek.

De nem kell mindenkinek hozzánk csatlakozni. Hanem mindenhol legyenek helyi szerveződések. És szakterületenként is legyenek közösségek. Legyen egy civil országgyűlés a MOGY.

Van ennek realitása a mai modern, nemtörődöm és önző világban? Nem túl idealisztikus mindez?

– Van-e realitása? Egyszer öt hónapnyi országjárással 135 ezer embert összegyűjtöttem. De mondok jobbat. A török hódoltság idején a Duna-Tisza közén létrejöttek a parasztvármegyék. A parasztság által létrehívott közbiztonsági, érdekvédelmi, érdekképviseleti, bírói szervezetek, – parasztkapitánnyal, főhadnaggyal, hadnaggyal, és tizedesekkel. Önszerveződően alakultak, alulról fölfelé építkezve. A török, ugye, elfoglalta az ország jó részét, bár a magyar királyságnak meg kellett volna védeni a földet. Nem tette, így elvesztette a jogot a nemesség, ez volt a társadalmi szerződés. A nemesi megye mégis visszament adót szedni. Így aztán a török katonaság szpáhijai, a saját vármegyei urak, a német katonaság, de még a végváriak is a parasztokat sarcolták meg. Erre jött az önszerveződés, a települések összevonása, összeállt előbb néhány, majd pedig akár negyven-ötven falu, Szolnok, Szeged, Kalocsa és más nagyobb települések köré gyülekezve. Így összejött 1500-2000 hadra fogható kapa, kasza. És ha megjelent egy háromszáz fős horda, nem tudta felprédálni őket. Saját magukat vezették, megvédték magukat.

Így kell, így kellene most is reagálni. Teljesen önszerveződően. Mert válságidőszakok jönnek.

---

 Szöveg: FSA & fotó: fm