top of page

Öveket becsatolni: Narratíva-váltás készül (Vukics Ferenc jegyzete)




Orwell óta tudjuk, hogy a hatalmi gépezetnek nem esik nehezére a hivatalos elbeszélések folyamatos változtatása. Ez egy pillanatra sem gyengíti a hatalmat. Éppen ellenkezőleg, lehetőséget biztosít a számukra, hogy folyamatosan „teszteljék” követőiket, hogy „időben” reagáltak-e a változásra, és kinyilvánították-e feltétlen hűségüket az éppen aktuális uralkodó osztály felé.

Az orosz-ukrán konfliktus azóta arra is rádöbbentett minket, hogy

tévhitben él, aki azt gondolja, hogy a hivatalos propaganda célja pusztán a közvélemény megtévesztése.
A hivatalos propaganda elsődleges célja a "hivatalos narratíva" létrehozása.

Ha elkészült a hivatalos narratíva, akkor az uralkodó osztályok és azok támogatói elkezdik vég nélkül ismételgetni. Minél többször tesznek önmaguk és mások előtt „hűségnyilatkozatot”, annál inkább azonosulnak vele.

Ennek a hivatalos álláspontnak nem kell, hogy értelme legyen. Nincs szüksége arra, hogy bármilyen komoly vizsgálatnak ellenálljon. Nem a tényszerűség a lényege. A lényeg egy speciális Maginot-vonal megalkotása. Ez egy védekező ideológiai határvonal az uralkodó osztályok által meghatározott "igazság" és minden más "igazság" között.

Ezért van aztán vesztes pozícióban az, aki úgy gondolja, hogy a kritikai gondolkodás által biztosított „igazságok” bemutatásával, tényekkel és bizonyítékokkal ki lehet cselezni, meg lehet buktatni ezt a szellemi szörnyszülöttet.

Bár sokan úgy gondolják, hogy a valóság legyőzi a háborús narratívát, észre kell vennünk, hogy már az sem zavarja az embereket, hogy nem határozták meg számukra az „Ukrajna-küldetés” pontos célját. Legtöbbjüknek a mai napig nem világos, hogy mit jelent számunkra a "győzelem" Ukrajnában.

Warren Davidson képviselő (Ohio), az amerikai hadsereg volt rangerje szerint, „miközben a költségek és az alkalmazott fegyverek egyre nőnek,

a Biden-kormányzat még mindig ugyanazt az "amíg szükséges" megközelítést ismételgeti, anélkül, hogy pontosítaná, mit akarnak tenni.

Eközben az elszámoltathatóság és az alapos médiaelemzések hiánya miatt az amerikai emberek sötétben tapogatóznak az ukrajnai szerepvállalással kapcsolatban – ahogyan ez a korábbi végtelen háborúk esetében is történt.”

Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumának képviselője szerint „Ukrajna már most is hihetetlen sikereket ért el az Oroszország által ideiglenesen megszállt területek visszafoglalásában”.

David Ignatius, a Washington Post veterán rovatvezetője szerint pedig az ukrajnai háború máris "diadalmas nyarat" hozott a NATO-szövetség számára.

"A Nyugat legvakmerőbb ellenfele megingott" – írja Ignatius. "A NATO sokkal erősebb lett Svédország és Finnország csatlakozásával. Németország leszoktatta magát az orosz energiától való függőségről, és sok tekintetben újra felfedezte értékrendjét".

Valóban, elég könnyű "diadalt aratni" a 18 hónapos háború során, ha az USA maga nem harcol benne. Washington ehelyett feláldozta egy európai nemzet jövő nemzedékeit.

Emberi értéküket láthatóan semmibe vették, mindenki tudtával kibontakozó katasztrófájuk egyszerű mellékhatássá silányul a hatalmasok szemében.

A háború korai szakaszában csak Lindsey Graham szenátor tudta őszintén beismerni, hogy az amerikai támogatás lényege, hogy Ukrajna "az utolsó emberig harcoljon". Ukrajna ellentámadásának elakadtával vált láthatóvá, hogy a hivatalos propaganda támogatói mennyire közömbösek emberi az áldozatokkal szemben.


Nemrégiben az első az első ukrán harcjármű végre elérte az oroszok első fő védelmi vonalát. A CNN ujjong, a szakértő nem tudja: sírjon vagy nevessen. „Mindez akár az ukrán háború és az ukrán nemzeti tragédia szimbóluma is lehetne” fogalmazott Robert C. Castel szakértő.

„A CNN két, obligátan sokszínű bemondónője izgatottan közli a tisztelt nagyérdeművel, hogy elérkezett a várva várt pillanat. Elérték. Végre.

Győzünk. Közben a háttérben a Telegram csatornákról jól ismert, már néhány napja terjedő videót látjuk. Egy magányos ukrán harcjármű „donkihótés” egykedvűséggel döcög a nyílt mezőn. Szemben vele a sárkányfogak hosszú sora vicsorog. Előttük egy alattomosan a végtelenbe húzódó harckocsiárok. A magányos harcjárgány még egyszer, utoljára a levegőbe emeli a hasát a sánc előtti földhányáson és aztán a harckocsiárokba zuhanva letűnik a szintről. Eközben a mikrofonok előtt a két kelekótya fehérnép ujjongva konferálja a példátlan katonai sikert egy Budweiser-böfibe ásító közönségnek. Sírnunk kéne ezen vagy nevetnünk? Mindez akár az ukrán háború és az ukrán nemzeti tragédia szimbóluma is lehetne.”

Nem számít, hogy előfordul, amikor egyetlen orosz harckocsi megállít és harcképtelenné tesz egy teljes ukrán páncélos századot. Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes továbbra is arról beszél, hogy az ukrán ellentámadás két csodája is be fog kerülni a jövő tankönyveibe. Maljar elmondása szerint a tüzérségi és légifölény hiányában a nyílt terepen támadó katonáik ötször, nyolcszor több megerődített állásban védekező orosz katonát semmisítenek meg. Még azzal is biztatja harcosait, hogy az oroszok annyira rettegnek tőlük, hogy inkább öncsonkítást követnek el, csak ne kelljen Ukrajnába menni harcolni.

Az amerikai alternatív médiában sokat idézett William J. Astore alezredes szerint

új hamis beszéddel állunk szemben, amely szerint addig kell kitartani, amíg az összes új amerikai fegyver megérkezik, és megfordítják a háború menetét.

„A NYT és a WSJ is elismeri, hogy a háború valószínűleg belátható időn belül egy pusztító stagnálásba vált. Ez nem is olyan meglepő. Oroszország a 'mélységi védekezés' taktikáját alkalmazza aknamezőkkel és egyéb csapdákkal. Az ukrán erők bátran próbálnak előrenyomulni, aztán elakadnak, Oroszország pedig tüzérségi tűzzel válaszol. Sok minden emlékeztet az első világháborúra. Az első világháború csak akkor ért véget, amikor Németország négy szörnyen hosszú és hihetetlenül költséges háborús év után a kimerültségtől összeomlott.

Nem tudom, hogy Oroszország vagy Ukrajna fog-e előbb összeomlani. Az biztos, hogy Ukrajna gyorsan összeomlana az amerikai/NATO-segélyek masszív beáramlása nélkül. Számomra az a meglepő, hogy a főáramú média mennyire felfújta a 'döntő' tavaszi ellentámadást. Ez az elbeszélés lassan feledésbe merül, és az új retorika szerint az irányt addig kell tartani, amíg az összes új amerikai fegyver mint az M-1 tankok és az F-16-os repülőgépek – meg nem fordítják a helyzetet.

Csak az idő – és még több halott – fogja megmutatni. Ukrajna támogatói azt állítják, hogy előrelépés történt. Oroszország egyre jobban szenved, és hogy az USA/NATO támogatásának a lehető legmagasabb szinten kell folytatódnia, hogy a demokrácia erői győzedelmeskedjenek az önkényuralmi erőkkel szemben. Ugyanezek a támogatók elutasítják a diplomáciára vonatkozó felhívásokat, amelyek a legjobb esetben is megtévesztőnek, a legrosszabb esetben pedig Ukrajnával szembeni árulásnak és Putyin pártolásának minősülnek. Amíg Ukrajna láthatóan hajlandó az utolsó ukránig harcolni, addig az USA/NATO-nak segítenie kell őket ebben.

Érdekes módon az általam eddig olvasott fűáramú források elismerik a patthelyzetet, de nem javasolnak komolyabb diplomáciai lépéseket. Ha már erről fognak beszélni, akkor elhiszem, hogy a dolgok valóban rosszra fordultak a szorongatott ukrán nép számára.”


Amint azt a Quincy Intézet munkatársa, Anatol Lieven már többször is megjegyezte, Ukrajna már most olyan nagy győzelmet aratott, amelyet nagyon kevesen tartottak lehetségesnek, amikor 2022 februárjában elkezdődött az invázió. „Oroszország elképesztő katonai veszteségeket szenvedett, nemzetközi hírneve romokban hever, erőit pedig megállították, és messze visszaszorították eredeti céljaitól.”

Bár a kijevi vezetésben érthető a vágy, hogy a háborút addig folytassák, amíg az összes orosz erőt ki nem űzik, már régen be kellett volna látniuk, hogy veszélyes kockára tenni mindazt, amit eddig elértek. Persze a kompromisszumot kötni soha nem népszerű, és politikai kockázatokat is rejt magában, de egy ilyen helyzetben végső soron ez az okosabb választás. Ha Kijev megpróbálja visszafoglalni az orosz erők által ellenőrzött összes területet, az az ukrán kimerülés kockázatával jár. Ukrajna a végén kevesebbet kaphat, mint amennyije ma van.

A Foreign Affairs júniusi számában megjelent cikkében Samuel Charap, a RAND Corporation kutatója arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború megnyerhetetlen. Tényszerűen igazolta, hogy a háború őrlődő patthelyzetbe került, és hogy "egyik fél sem képes – még külső segítséggel sem – döntő katonai győzelmet aratni a másik felett". Charap értékelése pontosnak és sokkal reálisabbnak tűnik, mint sok kritikusának megközelítése, akik még mindig ahhoz ragaszkodnak, hogy a győzelem, és nem a kompromisszum az egyetlen megoldás.

A győzelmet, amelyet úgy határoznak meg, mint a most orosz kézben lévő összes ukrán terület visszafoglalását, nem lehet elérni, kivéve, ha az orosz védelem hirtelen és váratlanul összeomlik. Nem lenne bölcs dolog olyan politikát folytatni, amely egy ilyen valószínűtlen eseményre támaszkodik. Ehelyett Charap azt javasolta, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei kezdjenek el dolgozni azon, hogy a háborút minél előbb tárgyalásos úton fejezzék be. Ahogy fogalmazott:


"Ha úgy döntenek, hogy várnak, a konfliktus alapjai valószínűleg ugyanazok maradnak, de a háború költségei – emberi, pénzügyi és egyéb – megsokszorozódnak."

Charap szerint lehetséges, hogy az ellentámadás "értelmes nyereséget hozhat", de még ha ez így is lenne, nem vezetne "döntő" eredményre.

Hónapok óta jól látható, hogy minél tovább késik a fegyverszünet, annál rosszabbak lesznek a béketárgyalásokat meghatározó körülmények, és annál drágább lesz a konfliktus Ukrajna számára.

A kritikusainak adott válaszában Charap azt mondja, hogy ők "a diplomáciát inkább a megadás szinonimájának tekintik, mintsem az államvezetés fontos eszközének", és sajnos a tárgyalások sok ellenzője is így beszél róla.

A diplomácia szükséges eszköz a saját érdekek biztosításához, és gyakran többet tud tenni ezen érdekek érvényesítéséért, mint amennyit az évekig tartó fegyveres konfliktus tudna adni.

A harcok leállítását célzó fegyverszüneti tárgyalásokkal az ukrán nép mindenki másnál jobban járna.

Az ellenféllel való tárgyalás elutasítása – akár büszkeségből, akár a diplomáciával szembeni ideológiai ellenségeskedésből – általában önpusztító.

Orwelli világunkban a narratíva-váltás nem probléma a politikai elitnek és a „fotelből gyűlölködőknek”. A nagy kérdés azonban nem az ő véleményük, hanem az, hogy mit is gondol valójában az az ukrán katona, akinek hét nap szabadságot biztosítanak, ha odahaza elhalálozott a gyermeke, vagy a házastársa.

Tetyana Berezsna ukrán gazdasági miniszterhelyettes hiába fogadkozik, hogy az igazi győzelem az lenne, ha a családok Ukrajnában egyesülnének újra, nem pedig külföldön. Hiába mondja, hogy az egyik legfontosabb feladat, hogy a nők visszatérjenek férjeikhez.

Az ukrán nők nem a hivatalos propaganda alapján fognak dönteni, hanem végig gondolják majd, hogy a „családegyesítésre” régi otthonukban, vagy a temetőben fog majd sor kerülni.
1 187 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page