Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (175) ‒ Az európai gazdák tiltakozása figyelmeztetés
- dombi52
- 18 órával ezelőtt
- 5 perc olvasás
The Epoch Times, Mollie Engelhart:
Az európai gazdák tiltakozása figyelmeztetés, amelyet Amerika nem hagyhat figyelmen kívül
Senki sem akar az a generáció lenni, amelyik elveszíti a farmját.
Ha egyszer a szabályozás miatt a gazdák eltűnnek, akkor már nem lehet őket visszahozni.
És egyetlen társadalom sem maradhat fenn sokáig, ha megszakítja a kapcsolatát a földdel – és azokkal az emberekkel, akik tudják, hogyan kell megművelni.
Szeretnék egyértelmű lenni.
Igen, regeneratív gazdálkodó vagyok.
Igen, vegyszerek nélkül gazdálkodom.
Igen, nyilvánosan – podcastokban, színpadokon és nyomtatott sajtóban – beszélek a jobb élelmiszer-termelési módszerekről.
De soha nem démonizálom a gazdákat. A hagyományosan termelő gazdákat sem. Sem azokat a gazdákat, akik olyan rendszerbe vannak bezárva, amelyet nem ők terveztek. Sem azokat a gazdákat, akik rendkívül szűkös haszonkulccsal, hatalmas gépekből származó adósságokkal, időjárási kockázatokkal és politikai nyomással küzdenek.
Senki sem akar az a generáció lenni, amelyik elveszíti a farmját. És mégis pontosan ez történik jelenleg Európában... és csendesen, de biztosan az Egyesült Államokban is.
Az elmúlt két évben az európai gazdák olyan mértékben mozgósítottak, hogy az a címlapokra is felkerülhetett volna.
Ehelyett háttérzajként kezelték.
Hollandiában a gazdák tiltakoztak a nitrogénszabályok ellen, amelyek tömeges farmbezárásokat kényszerítenének ki – még az alacsony inputú és regeneratív gazdaságok esetében is.
Franciaországban a gazdák autópályákat blokkoltak és traktorokkal vették körül Párizst, tiltakozva az üzemanyag-adók, a földhasználati korlátozások és a betartani lehetetlen előírások ellen.
Németországban több tízezer gazda hajtott traktorral Berlinbe, tiltakozva a dízeladó-mentesség eltörlése ellen, amelyre sok gazdaság fennmaradása függ.
Belgiumban a gazdák terményeket és trágyát öntöttek ki az EU brüsszeli épületei előtt.
Lengyelországban, Romániában és Magyarországon a gazdák az olcsó importáruk és a hazai termelőkre, de a külföldi versenytársakra nem vonatkozó szabályozások ellen tiltakoztak.
Ezek nem elszigetelt események. Ezek tartós, multinacionális tiltakozások olyan emberek részéről, akik egész kontinenseket táplálnak.
Ennek ellenére a médiafigyelem minimális, rövid életű, vagy inkább kellemetlen zavaró tényezőként, mintsem egzisztenciális figyelmeztetésként kezelik.
Az európai gazdák nem a környezeti felelősség ellen tiltakoznak. Sokan máris alkalmazzák a természetvédelmet, a csökkentett inputot, a rotációs legeltetést, a takarónövényeket és a talajjavító módszereket.
Amit elutasítanak, az a valóságtól elrugaszkodott szabályozás.
Az Európai Unió által vezérelt politikák és az Európai Zöld Megállapodáshoz hasonló kezdeményezések keretében a gazdák olyan szabályokkal szembesülnek, amelyek önkényes nitrogénkorlátozásokat írnak elő hektáronként, a szintetikus nitrogént és a szerves nitrogént azonosnak kezelik, a helyi körülményektől függetlenül megkövetelik a termőföldek termelésből való kivonását, valamint olyan kiterjedt jelentéstételi és megfelelési követelményeket támasztanak, amelyeket a kis- és közepes méretű gazdaságok nem tudnak teljesíteni.
Ez már nem a gyakorlatokról szól. Vannak teljesen regeneratív gazdálkodók – vegyszerek nélkül, integrált állattenyésztéssel, biológiailag aktív talajjal –, akiket még mindig halálra szabályoznak.
A biológiát nem lehet táblázatokkal szabályozni.
A legelő tehenek nem ugyanazok, mint a bezárt állatok. A takarónövényes, állattenyésztéssel integrált mezők nem ugyanazok, mint a folyamatos monokultúra. A csapadék, a talaj típus, a lejtés, az éghajlat és az ökoszisztéma működése mind fontos tényezők. A modern szabályozás azonban mindezt figyelmen kívül hagyja.
Ehelyett modellezésre, átlagokra, mesterséges intelligencia előrejelzésekre és az eredményalapú méréssel nem összefüggő „öko-tudományra” támaszkodik. Ezeket a szabályokat messze a mezőktől írják meg, radikálisan különböző tájakon egységesen alkalmazzák, és azok a gazdák fizetik meg, akiket soha nem hívtak meg a tárgyalásokra.
Ha a kormányok kevesebb vegyszert akarnak az élelmiszeriparban, a megoldás egyszerű: tiltsák be a vegyszereket. Aztán lépjenek hátra, és hagyják, hogy a gazdák alkalmazkodjanak és újítsanak.
Ami nem működik, az a gazdák önkényes inputkorlátozásokkal való szabályozása, amely bünteti a finom különbségeket és jutalmazza a konszolidációt.
Amikor a gazdálkodás kivitelezhetetlenné válik, a föld a tulajdonosok kezéből kicsúszik.
Először a kis- és közepes méretű gazdaságok mennek tönkre. A családi földeket eladják. A konszolidáció felgyorsul. Az intézményi tőke bevonul.
A gazdák bérlőkké válnak – vagy teljesen eltűnnek.
Az európai gazdák ezt megértik. Ezért dühösek. Nem a kényelemért küzdenek. A földjükért, a megélhetésükért és az életmódjukért küzdenek. Azt akarják, hogy békén hagyják őket, hogy élelmet termelhessenek.
Ami Európában történik, nem idegen anomália. Ez egy előzetes bemutató.
Az Egyesült Államokban a gazdákra és az élelmiszeripari vállalkozókra nehezedő szabályozási terhek már most is megdöbbentőek. Joel Salatin könyvének címe „Everything I Want to Do Is Illegal” (Minden, amit tenni akarok, illegális), mert sok gazda számára ez nem túlzás, hanem a mindennapi élet.
Minden engedély, ellenőrzés, megfelelési kötelezettség és bírság egyfajta adóztatásként működik, anélkül, hogy képviseletet biztosítana. Az alapító generáció nem képzelte el, hogy lesz olyan ország, ahol minden állati tetemet szövetségi ellenőrnek kell bélyegeznie, ahol
a gazdákat bűnözőnek nyilvánítják, ha élelmiszert adnak el közvetlenül a közösségüknek,
vagy ahol az ipari modelleken kívüli innováció gyakorlatilag illegális.
És mégis itt tartunk.
Ha mindez a beavatkozás rendkívüli egészségügyi eredményeket hozna, talán azt lehetne mondani, hogy megérte. De az amerikaiak betegebbek, mint valaha.
A felnőttek több mint 40 százaléka elhízott. A felnőttek közel fele cukorbetegség előtti állapotban vagy 2-es típusú cukorbetegségben szenved. A metabolikus diszfunkció ma már normális.
Ez nem a szabályozás ellenére történik. Ez a szabályozás mellett történik.
Akkor miért romlik az egészségügyi eredmények több évtizedes élelmiszer- és mezőgazdasági szabályozás után?
Mert a szabályozás nem a valódi problémát célozza meg. A vállalati érdekeket védi.
A gazdáknak nincs erős lobbija. A vegyipari vállalatoknak van. A vetőmag-konglomerátumoknak van. A nagy feldolgozóknak van.
A szabályozás gyakran megőrzi a káros anyagokat az élelmiszeripari rendszerben, miközben illegálissá teszi a gazdák számára, hogy a központosított, ipari csatornákon kívül működjenek.
Barack Obama elnök élelmiszerbiztonsági modernizációs törvénye után sok gazda hirtelen nem tudott közvetlenül élelmiszerboltoknak értékesíteni. Az élelmiszereknek távolabbi utat kellett megtenniük. A közvetítők kötelezővé váltak. A kis termelőket kiszorították.
Ennek eredményeként kevesebb friss élelmiszer, alacsonyabb tápérték és nagyobb távolság lett az emberek és az élelmiszerek között.
Lehet, hogy csökkentettük bizonyos típusú élelmiszer-eredetű betegségek előfordulását, de nem hoztunk létre egészségesebb népességet. Minden beavatkozási szint távolabb visz minket az élelmiszerektől, a gazdáktól és a biológiai valóságtól.
Az európai gazdák nem szélsőségesek. Ők korai figyelmeztető rendszerek.
Arra figyelmeztetnek minket, hogy a túlszabályozás rombolja a rugalmasságot, aláássa az élelmezésbiztonságot, és központosítja a föld és az élelmiszerek ellenőrzését.
Arra figyelmeztetnek minket, hogy a gazdálkodást nem lehet táblázatokkal szabályozni. És valami mélyen ésszerű dolgot kérnek. Beszéljenek velünk. Hívják meg a gazdákat az asztalhoz. Ha valami nem biztonságos, akkor szabályozzák a kémiai szinten. Mérjék az eredményeket, ne a ráfordításokat. Csökkentsék a bürokráciát, ne bővítsék.
Miért töltik meg a traktorok az európai városokat, miközben a média alig veszi észre? Mert
ezeknek a tiltakozásoknak az elismerése azt jelentené, hogy be kell vallani egy kényelmetlen tényt: hogy a kormányok túl messzire mennek, hogy a gazdáknak igazuk van, és hogy a „közjóért” eladott rendszerek mind a közjót, mind az azt tápláló embereket cserbenhagyják.
Ami Európában történik, minden amerikait érint. Mert
ha egyszer a szabályozás miatt a gazdák eltűnnek, akkor már nem lehet őket visszahozni. És egyetlen társadalom sem maradhat fenn sokáig, ha megszakítja a kapcsolatát a földdel – és azokkal az emberekkel, akik tudják, hogyan kell megművelni.
