Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (195) ‒ Így „csalják el” Németországban a gazdaságot
- dombi52
- 3 nappal ezelőtt
- 5 perc olvasás
Zerohedge, Thomas Kolbe:
Így „csalják el” Németországban a gazdaságot
Thomas Kolbe német közgazdászNémetországban egymillió új állami alkalmazottal szépítik a munkanélküliségi statisztikákat ‒ a termelő szektorban egyre nagyobbak az elbocsátások, nő az infláció és az állam terjeszkedik.
Németország PMI (szolgáltatási szektor) „fellendülése” elbocsátásokon, árinfláción és állami terjeszkedésen alapul.
A gazdasági mutatók a német szolgáltatási szektor stabilizálódását jelzik. Azonban a megfelelő index látszólagos javulása a politikai strukturális válságra reagáló vállalatok által végrehajtott hatalmas létszámleépítések és hatékonysági intézkedések következménye.
Berlinben megkezdődött a nagy rengés.
Majdnem pontosan hét hónapja, hogy a német gazdaság a szövetségi kormány túlméretezett adósságcsomagjával terhelt – és gazdasági szempontból eddig semmit sem hozott. Nincs kilátásban növekedés. A csalódás terjed a kormányzati körökben.
Bármilyen kísérlet arra, hogy elmagyarázzák a politikusoknak, hogy a mesterséges állami kereslet nem teremt valódi értéket, csupán szépíti a GDP-statisztikákat, valószínűleg gyümölcstelen maradna. Friedrich Merz kancellár és kabinetje mégis abban reménykedik, hogy a pozitív gazdasági hírek valahogy átviszik őket a 2026-os szuperválasztási év célvonalán.
A remény szikrája
Mintha egy gombnyomással megrendelték volna a korai sikertörténetet, a HCOB Services PMI (beszerzési menedzserindex) januárban 52,7-ről 53,3 pontra emelkedett, ami három hónapos csúcsot jelent. Ez a szám hamis reményeket ébreszt Berlinben.
Az adatok mögött ugyanis szinte pontosan az ellenkezője zajlik annak, amire most sürgősen szükség lenne:
Németország szolgáltatási szektora rendet rak a mérlegeiben, és hatalmas létszámleépítéseket hajt végre a rövid távú hatékonyságnövelés érdekében. Amit most látunk, az a gazdaság kényszerű reakciója a folyamatosan emelkedő energiaárakra és a magasabb inputárakra, amelyek – az inflációs indexen keresztül láthatóvá válva – átterhelődnek a fogyasztókra, és mesterségesen felfújják a főbb mutatókat.
Az árakkal kiigazítva a visszaesés folytatódik.
Mindeközben a Brüsszelből és Berlinből a gazdaságra zúduló számtalan új szabályozás biztosítja, hogy ez a diagnózis nem fog változni.
Az EU szorgalmas bürokratikus agytrösztjeinek számtalan új kibocsátási szabálya, határkiigazítási mechanizmusa, adatfelhasználási szabványa és egyéb ötletei még nehezebbé teszik a vállalatok életét – feltehetően ez az a dicsért „bürokrácia-csökkentés”, amelyről Friedrich Merz folyamatosan ábrándozik.
Vizsgáljuk meg egy másik adatot, amely rávilágít a német gazdasági válság mélységére. A vendéglátóipar aktuális adatai szerint több mint 97 000 jelentkező verseng jelenleg mindössze 19 000 betöltetlen állásért.
Tavaly az ágazat reálforgalma körülbelül négy százalékkal csökkent, és a hirtelen visszaesést most elbocsátások követik. A vendéglátóiparban kristályosodik ki a német vásárlóerő összeomlása, mivel a háztartások – az évekig tartó infláció és a romló munkaerőpiaci helyzet miatt – kénytelenek megszorítani a nadrágszíjat.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni:
a politikusok és a média által évek óta hangoztatott, régóta ápolt magyarázat a német „szakképzett munkaerőhiányról” kezdettől fogva politikai eszköz volt a nyitott határok politikájának támogatására.
A valódi szakképzett munkaerőhiányt a vállalatok a nemzetközi munkaerőpiacon oldják meg – a magánszektor, nem pedig az állam által irányított tömeges bevándorlás Németország szociális rendszerébe.
A politikai baloldal stratégiai célként tűzte ki maga elé a választói bázis bővítését, és a migrációs politika fordulatára egyelőre nincs kilátás. Itt, a hazai gazdaság gazdasági frontvonalán, a politikai megtévesztés nyilvánvalóvá válik. A munkanélküliség az elkövetkező években gazdasági valósággá válik, és súlyos terhet ró a német társadalmi életre.
Az állam puffert hoz létre
Eközben a gazdaságban bekövetkezik az elkerülhetetlen: a vállalatok leépítenek és ahol csak lehet, emelik az árakat, így a gazdasági mutatók összességében pozitívabbnak tűnnek, mint amilyenek valójában – anélkül, hogy valódi új kereslet jelentkezne.
Ugyanakkor egyes vállalatok állami támogatást élveznek olyan területeken, mint a klímapolitika vagy a katonai termelés, ami tovább erősíti a bővülés illúzióját.
Az indexszámok eltakarják a munkaerő-piaci vita egy másik fontos aspektusát. Tavaly a hivatalos munkanélküliség Németországban alig több mint 100 000 fővel nőtt. Ez a szám eltakarja azt a valóságot, hogy
sok munkavállalót áthelyeztek rövidített munkaidőre, nőtt a nyugdíjasok száma, és – a kormány politikai folklórjával ellentétben – az állam továbbra is szisztematikusan bővítette a közszektort.
Az elmúlt öt évben a közalkalmazottak száma évente 1,8 és 2,6 százalék között nőtt.
Az elmúlt évtizedben közel egymillió új állami alkalmazott került a rendszerbe. Ma öt és fél millió ember dolgozik Németország közszférájában – egy felfújt, tőkét romboló gépezetben.
Ha ezt a folyamatos bővülést 2025-ig vetítjük előre (? – a Szerk.), a közalkalmazottak száma valószínűleg további 100 000 fővel fog növekedni. Ez annál is inkább valószínű, mivel az évi több mint 50 milliárd eurós hatalmas új adósságcsomag elosztása a speciális alapból hatalmas regionális bürokráciát igényel, amely messze meghaladja a meglévő személyzeti kapacitásokat.
Az adminisztratív apparátus költséges bővítésével az állam elfedi a növekvő munkanélküliséget – amely a szabályozási politika és az energiaválság következménye, és amelyet már nem lehet tovább titkolni – és a német gazdaságot fokozatos deindusztrializációba hajtotta.
A jólét forrása
Németország gazdaságpolitikai vitája tartalom nélküli. Sokkal egyértelműbben kell hangsúlyozni, hogy a jólét kizárólag a magánbefektetések eredménye, és nem varázsolható elő a berlini és brüsszeli központi tervezők rajztábláin. Csak a szabad piacok és a fogyasztói kereslet által irányított magánbefektetések bővítik a gazdaság termelési kapacitását.
A „különleges alap”, a Szövetségi Köztársaság történelmének legnagyobb államadósság-programja hatalmas szorító hatást gyakorol a tőkepiacokra. A szűkös források szubvenciós programokba vannak bezárva, a szabad tőke visszahúzódik, a munkaerő nem termelő ágazatokban van lekötve – és
az állam, kétségbeesésében, tovább táplálja az általános hanyatlást.
Ezek a tendenciák jól dokumentáltak. Az ifo Intézet novemberi adatai szerint a beruházási várakozások indexe −9,2 pontra esett vissza. Ez azt jelenti, hogy egyre több vállalat tervezi a beruházások drasztikus csökkentését ebben az évben – különösen az iparban, ahol a régóta megfigyelhető tőkeelvonási tendencia folytatódik.
A helyzet különösen drámai az autógyártásban, ahol az index −36,7 pontra zuhant.
A vegyipar is a túlélésért küzd.
A kapacitáskihasználás mindössze 70 százaléka mellett a legtöbb energiaintenzív vállalat mélyen a pirosban működik.
Németországban 2018 óta gazdasági válsággal kell szembenéznünk, amely az ipari termelés visszaesésében nyilvánul meg. A vállalati beruházások összértéke tavaly körülbelül 7 százalékkal maradt el az előző év szintjétől. 2018 óta a német ipar termelési volumene több mint 15 százalékkal csökkent.
Az ország egyre szegényebbé válik, miközben a szegénység miatti migráció a szociális rendszerbe változatlanul folytatódik.
Egy főre vetítve ez a hatás még egyértelműbb. Németország hatalmas újraelosztási gépezete egyre agresszívabb adóztatás révén fokozza a középosztály elleni támadásait, hogy elrejtse a kialakuló társadalmi konfliktust.
Németország 2018-ban elérte a fordulópontot. Azóta a gazdaság stagnál, és az általános termelékenység csökken – ez egyértelműen jelzi, hogy az állam fokozott beavatkozhása kiszorítja a befektetési tőkét, miközben az élősködő közszféra terjeszkedik.
Ez drámai megállapítás a technológiai fejlődés tekintetében, amelynek hatalmas termelékenységnövekedést kellett volna eredményeznie, de Németországban a vállalatok és a tőke elvándorlása miatt ez nem valósulhat meg.
Németország egyre növekvő elosztási konfliktusok felé tart.
A társadalombiztosítási rendszer növekvő hiányai
előrevetítenek egy belső társadalmi vihart, amely etnikai és kulturális vonalak mentén fog kibontakozni.
Az, hogy az állam most gyorsan cenzúrarendszert vezet be, hogy elnyomja a vitát ezeknek a politikáknak a következményeiről, az most mindenkit mélyen aggasztania kell.
A sietve megfogalmazott tézis, miszerint „a válság a megoldás”, nem oldja meg az egyéni pénzügyi problémákat, és nem enyhíti a személyes biztonsággal kapcsolatos félelmeket egy betonfalakkal és késmentes zónákkal teli országban. A jóléti állam összeomlása a gazdasági felelősséget és a társadalombiztonságot visszaterheli az egyénekre.
A helyreállítás lehetséges. Akkor kezdődik, amikor az államot már nem a megmentőnek, hanem a jelenlegi válság okozójának tekintik. Addig az út hosszú és rögös lesz.
