Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (279) ‒ Túl katolikusok ahhoz, hogy francia tisztek legyenek

The European Conservative:

 Túl katolikusok ahhoz, hogy francia tisztek legyenek

https://europeanconservative.com/articles/commentary/too-catholic-to-be-french-officers/

Írta: Hélène de Lauzun a The European Conservative párizsi tudósítója

A francia katonai iskolák heves ellenreakcióval szembesülnek, miután kizárták a katolikus diákokat, felfedve ezzel ideológiai elfogultságukat és aggodalmakat keltve a jövőbeli katonai toborzás kapcsán.

Botrány derült ki, amely szerint francia független katolikus iskolák tanulóit szándékosan kizárták egy katonai középiskola felvételi eljárásából. Ez az eset – amely emlékeztet arra, hogy a diszkrimináció áldozatai nem mindig azok, akiket várnánk, vagy azok, akik ebből hivatást csinálnak –

rávilágít a katonai vezetést érintő mélyebb problémára: vajon a mai hadsereg meg tud-e lenni a hagyományos családok nélkül, amelyek hitük mellett még mindig a hazaszeretetet és az önfeláldozás érzését is belenevelik gyermekeikbe?

Az ügyet július elején a Le Figaro hozta nyilvánosságra. Több család beszámolója alapján kiderült, hogy a tekintélyes Prytanée de la Flèche – egy olyan katonai középiskola, amely diákjait olyan tiszti képzőintézetekre készíti fel, mint a Saint-Cyr vagy a Haditengerészeti Akadémia – szisztematikusan elutasította a független katolikus iskolákba járó diákok jelentkezéseit.

Lehet, hogy véletlen vagy félreértés volt, de kiderült, hogy a vezetés teljes mértékben kiállt e döntés mellett:

„Ez feketén-fehéren szerepel a 2025-ös felvételi évre vonatkozó Parcoursup-jelentésben [a francia diákok felsőoktatási jelentkezéseinek kezelésére szolgáló rendszer, a szerk.], amely a jelentkezők számára a felvételi felületeken keresztül elérhető.

A nem állami finanszírozású iskolákba való beiratkozás az egyik kizárási kritérium, ami miatt bizonyos jelentkezők nem kerülnek rangsorolásra” – magyarázza a Le Figaro.

Ez azt jelenti, hogy ezekből az iskolákból származó diákokat még csak nem is veszik figyelembe.

A La Flèche-ben alkalmazott modell más neves francia katonai iskolákban is érvényben van, például Autunban és Aix-en-Provence-ban.

Az elutasításról szóló értesítés riadalmat keltett a kiváló tanulmányi eredményeket elérő diákok szüleiben, akik nem tudták megérteni, hogyan utasíthatták el így fiaikat. A további vizsgálat során kiderült, hogy az érintett diákok mindegyike tradicionalista katolikus iskolákban tanult, amelyek vagy a Krisztus Király Felséges Pap Intézethez tartoznak, vagy a Szent Pius X. Papok Testvériségéhez kapcsolódnak.

A szóban forgó független katolikus iskolák kiváló hírnévnek és magas színvonalú oktatásnak örvendenek: ezért elkerülhetetlenül felmerült a gyanú az elutasítás mögött rejlő okokkal kapcsolatban.

Az Anne Coffinier-Barry által vezetett „Créer son école” egyesület a szülőkkel közösen sürgős jogi eljárást indított. E szervezet támogatásának köszönhetően – feladata a független iskolák támogatása és jogaik védelme (ezeket a jogokat gyakran semmibe veszi az állam, amely az oktatási kiváltságokat kizárólag a saját kezében kívánja összpontosítani) – az ügyet a Fegyveres Erők Minisztériumához utalták, amely kénytelen volt vizsgálatot indítani, és arra a következtetésre jutott, hogy egyértelmű diszkrimináció történt.

Miután a minisztérium kezdetben lekicsinyelte a tényeket, és „egyéni” döntés eredményeként hárította el őket, később „teljesen elfogadhatatlannak” minősítette az eseményeket, és fegyelmi eljárást ígért.

Az ügy a francia történelem egyik jól ismert botrányára emlékeztet, amelyet Affaire des fiches (Kártyaügy) néven emlegetnek. A 20. század elején, a militáns antiklerikalizmus időszakában – amely 1905-ben az egyház és az állam szétválasztásához, valamint a szerzetesrendek üldözéséhez vezetett – egy kormányt megbuktattak, miután kiderült, hogy a Hadügyminisztérium személyi aktákat vezetett a tisztekről a katolikus hithez fűződő viszonyuk és vallásgyakorlásuk alapján. 

A kinevezéseket befagyasztották, a tisztek pedig zaklatásnak voltak kitéve. Azokat, akiket azzal vádoltak, hogy kissé túl gyakran jártak misére, további magyarázat nélkül mellőzték. 

Az ügy egy emlékezetes parlamenti üléshez vezetett, amelynek során

egy nacionalista képviselő kétszer arcul csapta a hadügyminisztert – akit szabadkőműves kapcsolatokkal gyanúsítottak. Ma már nem látunk ilyen színes botrányokat, de a katolicizmus iránti gyűlöletnek még mindig van néhány buzgó híve a francia közszolgálatban.

Remélhetőleg ezeket a sérelmeket orvosolják, és azok a fiatal férfiak, akiktől így két éven át igazságtalanul elvették a hadseregben való szolgálatra irányuló reményeiket, kártérítést kapnak.

Ugyanakkor ez a botrány, amely látszólag viszonylag jelentéktelen esemény, egy mélyebb problémára derít fényt.

Már nem titok, hogy az összes „elkötelezettségre épülő” szakma elvesztette vonzerejét. Senki sem akar már tanár, orvos, rendőr vagy katona lenni – túl sok a korlátozás a túl kevés jutalomhoz képest, a fizetés csekély, ráadásul még a nyilvános megszégyenülés is jár vele.

 Mégis vannak még néhány családok, a lassan eltűnő régi Franciaország örökösei, ahol még mindig azt tanítják – talán egy csipetnyi felelőtlen nosztalgiával –, hogy nincs nemesebb eszme, mint a hazának való szolgálat és az önfeláldozás. 

Pontosan az ilyen családokból – ahol ösztönös bizalmatlanság uralkodik az állami oktatási rendszer iránt, amely éppen ellenkezőleg, azzal tölti az idejét, hogy lekicsinyelje ezt az ideált – kerül ki a magániskolák, köztük a katolikus iskolák tanulóinak nagy része. És végső soron ezek a diákok jelennek meg a katonai iskolák kapuinál.

Azáltal, hogy elvágják magukat ettől a toborzási forrástól, azoknak az ideológusoknak, akik meg akarják akadályozni a fiatal katolikusok útját, jól tennék, ha fontolóra vennének egy B-tervet, hiszen

egyáltalán nem biztos, hogy a zöld aktivisták, a globalizációellenesek vagy a dekolonialisták soraiban sokan vannak, akiket katonai karrier motivál, és akik lelkesen vágynak arra, hogy egyenruhában lelőjék őket a Száhel-övezetben – mindezt azért, hogy az egyetlen dicsőségük az legyen, hogy honfitársaik fasisztának bélyegezzék őket.

A Védelmi Minisztérium, amikor rendet teremtett kissé túlbuzgó köztisztviselői között, ezt bizonyára jól megértette.