Az idegenszó-használatról ‒ látlelet és felhívás Gyimóthy Gábortól
- dombi52
- 5 órával ezelőtt
- 10 perc olvasás
Tótfalusi István szerint, aki a Magyarító szótár-am szerzője, 14 oka lehet annak, hogy valaki idegen szavakat használ. Kétségtelenül igaza van, de én azok közül három főokot ragadnék ki, helyesebben három olyan okot, amelyek a 14 ok néhányának összefonódásából keletkeztek, és a hármuk együtt – szerintem – az idegenszó használatok 95 (vagy még több) százalékát okozzák, eredményezik.
Az egyik idegenszó-használó egyszerűen nem törődik a nyelvvel, nem beszél tudatosan magyarul, azaz esze ágába se jut, hogy szándékosan magyar szavakat használjon, sőt, hogy találjon divatbajött idegen szavakra magyar kifejezéseket. Mondja, amit hall, és amit hall, abban sajnos ma már nyüzsögnek az idegen szavak. Ezt én nem mondanám majmolásnak, ez csupán kényelmes nyelvhasználat. Pontosabban kifejezve: mérhetetlen trehányság!
A másik idegenszó-kedvelő szándékosan használ idegent a magyar helyett. Itt most azt nem feszegetem, hogy valamilyen félreértett előkelőségből kifolyólag, vagy mert tudományos szöveget ír, vagy olyan előadást tart és – noha magyarokhoz beszél (akár „köznéphez”, akár tudós szaktársai előtt) – úgy érzi, hogy a magyar kifejezések póriasak, „nem tudományosak”! Sőt az a gyanúm, hogy az általa írt vagy beszélt, tudományos szöveg magyar szakszavait meg se találná egyhamar (vagy egyáltalán!), ha megkérnék rá. Persze – akárhonnan nézzük – ez is egy szomorú formája a nyelvünkkel szembeni közömbösségnek, semlegességnek. Ide tartoznak idegennyelvű szövegek (nem csak tudományos szövegek) magyarra fordítói is, akik úgy érzik, hogy a már amúgyis elterjedt idegen szavakat nyugodtan benne lehet hagyni a szövegben, hiszen azokat ma már mindenki megérti! Azaz, csak félig fordítanak... Ez a nyelvvel szembeni, rettenetesen súlyos felelőtlenség!
A harmadik fajta nem tehet róla, hogy idegent használ magyar helyett. „Nyelvszegény” környezetben nevelkedett. Az iskolái nem voltak jók. Helyesebben, az iskolában csak kis részben tanuljuk az anyanyelvünket, tehát ott nem ragad ránk, aminek már az iskola előtt ránk kellett volna ragadnia, vagy folyamatosan, az iskolák mellett. Nyelvileg értékes, irodalmi könyveket nem olvas. Honnan tudhatna hát szegény magyarul?! Még életében nem hallotta, hogy habozik, ha valaki hezitál, vagy hogy a petíció folyamodvány...
Mindez elfricskázható baj lenne, ha ezeknek az embereknek, az ilyen embereknek a mindent elárasztó tömege nem írna újságot, nem lenne szinte állandóan látható a tévében és hallható a rádióban.
Mindhárom fölsorolt okhoz társul még egy bizonyos tunyaság, amely a rövid szavakat előnyben részesíti. Noha ezt már gyakran megemlítettem a nyelvkorholó verseimben, most egy kicsit pontosabban vizsgáltam meg ezt az ügyet, hogy hogy’ is van ez a szavak hosszúságával, rövidségével, és az egyes esetekben hasznos, de leggyakrabban káros, emberi lustasággal? Ez a rövidke versem adta az indítékot, amely már jött is a Csikón:
Hogy ne kelljen a címsorra kattintani, íme:
Szende, kis kérdés Ha angolul beszélsz (ha tudsz),
magyar szókat keversz bele?
Akkor a magyar szöveged
mért van angol szóval tele?
Fájl, lájk, lízing, link, spa, random,
fícsör, prodzsekt, sztrók, hobi,
app, show, oké, infó, komment.
Kell még tovább mondani?
Zollikerberg, 2026 VII. 16.
Kétségtelen, ezek rövidebbek a magyar megfelelőiknél, ám a szinte mérhetetlenül sok, használatban lévő, idegen szó között – szerencsére – csak kevés van belőlük.
Érdekes: a hülyeség lehet hosszú!
Egy szótaggal rövidebb.
Ezért mondod: pollen?
Ezért, vagy az érthető,
szép virágpor ellen?!
A kétezerhuszonhat
félreérthetetlen,
de az évszámnál nem vagy
fölös szótag ellen!!!
Kettőezerhuszonhat!
Mást már nem is mondasz.
Ezzel és a pollennel
vígan nyelvet rontasz!
Kiirtod a két szócskát,
gőzerővel, hévvel,
mert összetéveszthető
– nagyritkán – a héttel...?
Sok idegen szót használsz,
mert a magyar hosszabb?
És beszédhez az élet
túl kevés időt szab?
*
Na, akkor ide figyelj,
rém sok olyan szót használsz,
melyeknél a magyarban
rövidebb szókat találsz!
*
Fölsorolok néhányat,
ezúttal most mind ilyen:
egy szótaggal rövidebb!
Gondod velük ne legyen.
(Hogy számolnod ne kelljen,
mert ha szavad idegen,
tán van gyengéd máshol is
és a számtan sem megyen...)
Re-a-li-tás: va-ló-ság.
I-de-á-lis: esz-mé-nyi.
Au-ten-ti-kus: hi-te-les.
Pat-ri-ó-ta: ha-za-fi.
To-tá-li-san: tel-je-sen.
A kon-ti-nens a föld-rész,
ten-den-ci-a: i-rány-zat,
s a ké-mi-kus a ve-gyész.
Tr-adí-ci-ó: ha-gyo-mány.
Szü-zsé: tárgy, a part-ner: társ.
Lo-ká-li-san: he-lyi-leg,
mig-rá-ci-ó: ván-dor-lás.
Kon-cep-ci-ó: fo-ga-lom,
szek-ven-ci-a: so-ro-zat,
di-a-ló-gus: pár-be-széd,
ha in-stru-ál, hát ok-tat.
Af-fi-ni-tás: von-zó-dás,
am-bí-ci-ó: i-gyek-vés,
ma-ni-fesz-tó: fel-hí-vás,
kom-presz-szi-ó, sű-rí-tés.
Prin-cí-pi-um: a-lap-elv,
a szin-dró-ma a tü-net,
for-má-ci-ó: a-lak-zat,
or-ga-niz-mus: szer-ve-zet.
Fa-na-ti-kus: meg-szál-lott,
ma-ku-lát-lan: hi-bát-lan,
nó-tó-ri-us: meg-rög-zött,
s a ké-mi-a a vegy-tan.
U-ni-kor-nis: egy-szar-vú,
pesz-szi-mis-ta: kis-hi-tű,
or-bi-tá-lis: kör-pá-lya,
roy-a-li-sta, ki-rály-hű.
Ha kul-ti-vál, csak mű-vel,
és hát azt is tudjuk rég,
szim-pá-ti-a: ro-kon-szenv,
in-ten-zi-tás, e-rős-ség.
In-ter-val-lum: i-dő-köz:
Ha re-zo-nál, hát re-zeg,
e-va-ku-ál, ki-ü-rít.
Lám, mind rövidek ezek...!
*
Az idegent mind használod,
ámde vad haragra gyúlsz,
ha egy magyar szó „túl hosszú”
Akkor idegenhez nyúlsz!
Ím, a pollen, kis barátom,
virágpor jó magyarul.
Te mégis pollennek mondod!
Szegény szívem elszorul...
*
Melyeket fönt följegyeztem,
mind enyhén rövidebb szó
és csak néhány a sok közül,
mely még fölsorolható.
Soroljak föl mégennyi szót,
amely sokkal rövidebb?
Avagy ezer olyat, melyek
hosszúsága: kutya-eb?!
Ne magyarázd be magadnak:
azért használsz idegent,
mert az jóval rövidebb s így
szöveg-kurtítást jelent!
Idegenhez gyakran kell a
furcsa gondolatmenet,
amely hosszabb a magyarnál,
sokszor sokkal, jóllehet.
A magyarral, hosszú távon
jobban jársz, elhiheted.
Ráadásul – említsük meg –
érthetőbb lesz szöveged...!
Zollikerberg, 2026 VIII. 3.
Igen, a pollent szoktam példának venni, ugyanis azt szerintem egyértelműen a „rövidsége” miatt használják, mert a magyarul érthető (magyar értelmet hordozó) virágpor egy szótaggal hosszabb. Ugyanakkor a versben fölsorolt, kereken negyven idegen szó mindegyikénél egy szótaggal rövidebb a magyar megfelelője és mégis, nagyon gyakran az idegen van használatban. Azoknál, az úgylátszik elviselhetetlen „hosszúság” senkit nem zavar! Még a DUNA-tévé műsorcímei között is szerepel a pollen, mint Pollenjelentés (minden észszerű vagy magyarázható ok nélkül!!) Szégyenletes!!! Nem elég, hogy a pollen idegen, de ráadásul összekötik egy magyar szóval és felemás szót csinálnak belőle, mintha a virágpor nem is létezne! Szörnyűség! Szégyenletes szörnyűség!
Továbbmenve persze kérdés, hogy miért kedvelik egyesek az idegent, ha az idegennek a pontos, szabatos, magyar megfelelője kicsit sem hosszabb, és ráadásul magyar értelme van? Magyarul érthető! Íme egy „kis” bemutatója az ilyen szavaknak:
Biztos, hogy a hosszúsággal van bajod?
Idegen szót használsz, mert az
a magyarnál rövidebb?
S ha nem az, e szokásodat
milyen érv emészti meg?!
Ha a magyar szó nem hosszabb
– példákat találsz majd lent –,
mi késztet rá, hogy te mégis
használjad az idegent?!
*
Az itt fölsorolt százhúsz szó
magyarázatra szorul:
szótagszámra, betűszámra
azonosak magyarul!
Még egyszer mondom, mert talán
azt hiszed, ez vad túlzás
(ami nálam – hiszen ismersz –
bizony nem ritka húzás...)
Az összes, itt fölsorolt szó
– jól figyeld meg, kisokos –
jelentésre, szótagszámra,
betűszámra azonos!
(Számold meg a szótagokat,
s nézd a jelentéseket.
ha kétkedsz az értelmekben,
szótárban megnézheted...)
*
Kommentelő – hozzászóló,
ha hidratál, nedvesít,
identitás – azonosság,
ha renovál, fölújít.
Voksol – szavaz, krízis – válság,
a variáns – változó,
prevenció – megelőzés,
az eklatáns – csattanó.
Uniformis – egyenruha,
ha hezitál – habozik,
determinál – meghatároz.
(Egyik szó sem hibádzik...)
Centrum – központ, vegzál – zaklat,
ha klikkelek, kattintok,
autoritás – főhatalom,
a vátesz pedig látnok.
A prosztata – dülmirigy és
a kvalitás – képesség,
aktuális – időszerű,
a tálentum – tehetség.
Koffer – bőrönd, szegmens – szelvény,
a reflektor – fényszóró,
szezonális – idényszerű,
az epigon – utánzó.
Formáció – alakulat,
az abszolút – teljesen,
diverzitás – sokféleség,
az inkorrekt – helytelen.
Manifesztum – nyilatkozat,
az intráda – belépés,
reprodukál – megismétel,
az infarktus – szélhűdés.
A tendenciózus lehet
néha igazságtalan,
vagy akár rosszakaratú.
(Egyik szó sem méltatlan!)
Korrepetál – ismételtet,
publikum a közönség,
szintetikus – mesterséges,
tézis – tétel – tudjuk rég.
Specifikus – különleges,
a releváns – lényeges,
biciklista – kerékpáros,
a kvóciens – hányados.
Archetípus – ősjelenség,
és nem is kell mondani:
inkorrektség – becstelenség,
a mentális – szellemi.
Precíz – pontos, glazúr – zománc,
a horizont – láthatár,
ambivalens – kétértelmű,
az archívum – levéltár.
Grandiózus – nagyarányú,
– e jegyzék fele se kész –
rotál – forog, kreál – alkot,
s a kontinens – világrész.
Portré – arckép, szektor – részleg,
és folytatódik a dal:
parazita – élősködő,
a sziluett – körvonal.
Abszurditás – képtelenség,
(számold a szótagokat),
ha szortíroz, hát osztályoz,
a szekció – tagozat.
(A betűket is számold meg,
hogy rájöhess: nem csalok!
Ámde tévedni emberi,
itt-ott tán hibázhatok.)
Feudális – hűbérúri,
az auditív – hallási,
publikálja – közzéteszi,
nyilvánosságra viszi.
Kompresszió – összenyomás,
a manifeszt – kiáltvány,
dinamika – mozgóerő.
Forduljon meg az irány:
Békepárti – pacifista,
felfedez, ha detektál,
falrengető – frenetikus,
ha kihirdet, deklarál.
Pontos – egzakt, szólam – frázis,
ha elvisel, tolerál,
késedelem – restancia,
ha szavatol, garantál.
Függőleges – vertikális,
a csatorna – kanális,
szónokias – teátrális,
a halálos – letális.
Lehangoló – deprimáló,
ha sejtelmes, misztikus,
üzletkötés – tranzakció,
a mogorva – morózus.
Válogatás – szelekció,
a büntetés – szankció,
érzékelés – percepció,
eleve az ab óvó.
Heroizmus – hősiesség,
a mérgező toxikus,
konfrontatív – szembeszálló,
az eljárás metódus.
Erőteljes – energikus,
izgatott a hektikus,
halmozódó – kumulatív,
a hatékony – effektív.
Föllendülés – prosperitás,
ki ingerel, irritál,
zeneszerző – komponista,
ki utánoz, imitál.
Hagyományhű – konzervatív,
széttördel, ha fragmentál,
fölfúvódik – inflálódik,
ha ösztönöz, inspirál.
Szónokias – retorikus,
és azt mondom mindig én,
megrendezve: inszcenálva,
s az őshonos – indigén.
Ha kockáztat, hát reszkíroz,
a nyomaték – momentum,
elevenség – vitalitás,
s a jutalom – prémium.
Térség – szféra, rögvest – instant,
és messziről kiabál:
a szélhámos az imposztor,
ha elismer, honorál,
Kijózanít – detoxikál,
a graffiti – falfirka,
tehetőség – potenciál,
s a neglizsé – pongyola.
Szóval, akkor mi a hiba,
hogyha nem a hosszúság?
Magyarázd meg, kis barátom,
hogy megértse a világ!
Eszed ágában sincs talán
tudatosan beszélni?
A nyelveddel nem törődsz,
hagyjanak téged élni...?!
Vagy csak darálod a szókat,
majmolod a divatot,
gondolkodás nélkül, amit
hallasz, te csak azt adod?
Netalán-tán hencegsz vele,
hogy mi mindeneket tudsz,
és a póri, magyar nyelvtől
lehetőleg messze futsz?
Attól félek, valójában
nem is tudsz már magyarul!
S hogy ez nem csak a te hibád...
Ettől szívem elszorul!
Úgy tűnik, az egész ország
fütyül már a nyelvére,
hiszen ezer más baj is van
– ezt tudhatnám, elvégre... –
Tudom is! – Csak egyet mondok,
nem fogsz neki örülni –
a nyelv az egyetlen, mellyel
ingyen lehet törődni...!
Zollikerberg, 2026 VIII. 8.
Na igen. Csakhogy sajnos olyanok nem olvassák ezt, az ilyen verset, akikre ráférne. Lelki szemeimmel látom kedves Olvasóimat, amint egyetértenek velem. Legföljebb rossz néven veszik a tegező sorokat. De még talán azt sem, hiszen tudják, hogy akiknek ez a vers, az ilyen vers szól, azokat nyugodtan tegezhetem.
Hogy mennyire nem tudatos az idegen szavak használata, helyesebben hogy mennyire „tudattalan” ez a szóhasználat azoknál, akik örömmel használják a rövid, idegen szavakat, „mert azok jóval rövidebbek” a magyar kifejezéseknél, vagy – neaggyisten – körülírásoknál, az abból látszik, hogy vidáman használják a magyar szavaknál jóval hosszabbakat is. Tehát kényelmesen leszögezhetem: az idegen szavak használata nem függ a szavak hosszúságától, ami pedig lustasági, mondjuk finomabban: kényelmi szempontok miatt elképzelhető lenne.
Nézzünk néhányat ezek közül a szavak közül:
Például a kommentelés...
Jaj, barátom az agyadhoz
hozzáragadt a komment,
s mondod, mint kinek az esze
szárnyrakelt és el is ment...!
Az magyarul hozzászólás,
megjegyzés, vagy vélemény.
Tudom, hogy ily hoossszúú szóknak
használata rém kemény!
Kettő egy szótaggal hosszabb,
a harmadik kettővel!
Bemutatom, hogy a divat
– teveled is – mit művel!
Akkor is idegent használsz,
ha a magyar rövidebb,
s akkor is, ha hosszúságra
egyik kutya, másik eb!
Jöjjön tehát néhány olyan
rövid, magyar példaszó,
melyek idegen másában
kétannyi szótag való!
Ré-gész az ar-che-o-ló-gus,
ő-si az ar-cha-i-kus,
te-rá-pi-a – gyógy-mód, s ettől
a világgá el ne fuss!
Az in-tel-li-gen-ci-a meg
a rövidke ér-te-lem.
Rém hosszú idegen szavak
cicázgatnak énvelem...
Ter-mi-no-ló-gi-a nem más,
mint a magyar szak-szó-kincs.
In-ten-ci-ó, csupán szán-dék,
ne hidd, hogy más példám nincs.
Ím az im-pro-vi-zá-ci-ó
az egyszerű rög-tön-zés.
A pa-no-rá-ma a kör-kép!
Mily egyszerű, mily mesés!
A pa-ra-grá-fus a cik-kely,
di-ag-nó-zis a le-let.
S a per-spek-tí-va a táv-lat,
rövidebb már nem lehet...
A mul-ti-funk-ci-o-ná-lis
eszeveszetten hosszú!
Magyarul oly egyszerű szó,
mást sem jelent: több-cé-lú.
Szi-tu-á-ci-ó a hely-zet,
ké-mi-ká-li-a – vegy-szer.
Te-ra-pe-u-ta a gyó-gyász,
a re-lik-vi-a – kegy-szer.
Az an-tro-po-ló-gi-a meg:
em-ber-tan! – És az a fő,
hogy a magyar nem csak rövid,
de magyarul érthető!
Al-ter-na-tív? – Kedvenc szavam!
És hogy te is csodát láss,
négy, hosszú szótag helyett ez
magyarul csupán-csak: más!
A pro-fesz-szi-o-ná-lis lám,
egyszerűen szak-sze-rű.
És te mégis e dög-hosszú
idegen szókhoz vagy hű!
Az ember ettől fölkiált
– kétszer, háromszor –, hogy Jaj!!!
E szokásod nem csak furcsa,
ez kifejlett elmebaj!!
*
Láthatod, a hülyeséget
nem lehet tovább fokozni:
a magyar szavak hosszára
nehéz lenne hivatkozni!
Hogy milyen értelmetlen az
idegenszók használata,
bizonyítja e versemnek
jónéhány, színes versszaka.
Zollikerberg, 2026 VIII. 8.
Ha ilyesmit hallok, vagy olvasok: „Alternatív megoldáson kell gondolkoznunk.” ‒ tényleg nem tudom, hogy sírjak-e, vagy neveletlenül, csúnyán röhögjek-e? (Aztán inkább a zokogást választom...) Csak egy nanométernyivel többet jelent-e ez a mondat így, mintha azt mondanám, hogy más megoldáson kell gondolkodnunk?! Az illető, aki mondja, vagy nem tudja, hogy mit jelent az alternatív magyarul, vagy annyira lenézi a pórias magyar szót, hogy esze ágában sincs azt használni, vagy – és ez a legszomorúbb – nem elmélkedik azon, hogy mit, miért mond, mi az ami kicsúszik a száján, csak mondja, ahogy hallja, mert hiszen „ezt ma már mindenki így mondja...” Nagyon szomorú, mert tényleg mindenki így mondja!
Erélyes fölszólítás
Ne nézegesd a versemet,
olvasd el és cselekedj!
E csatában frontharcosnak
rettentően kevés egy!
A versemet ne csak olvasd,
állj a sorba szaporán
és a világért se használj
idegen szót ezután!
Ne csak olvasd a versemet,
de fogadj is nekem szót.
Ha nem magyar szókat használsz,
nem értem el semmi jót!
Ne csak olvasd a versemet,
fogadd el az emelt szót,
a gúnyosat, a gorombát,
a pusztába kiáltót!
Ne csak olvasd a versemet,
de a példám szerint élj:
ha lehet, idegen szavak
nélkül írj is és beszélj!
A versemet ne csak olvasd,
a szavamat fogadd meg!
Mindegy, ki harcol e célért,
lehet fiatal, öreg...
Ne csak olvasd a versemet,
igaz, ez szélmalom-harc,
ám enélkül a szélmalom
forog, s nem esik rajt’ karc!
Ne csak olvasd a versemet,
látod a nyelvpusztulást.
Harcolj te is, vagy ellene
találj ki akármi mást!
Ne csak olvasgasd a versem,
állj hát mellém e harcban,
mert sajnos a nyelvünk terén
nyomorbadöntő baj van.
Ne csak olvasgasd a versem,
mert hiszen ez közös ügy,
a nyelvmegőrzésnek fáján
reménykeltő minden rügy.
Csak együtt érünk el sikert.
E téren nincs messiás!
Tetted nélkül zajlik a nyelv-
s aztán a nép-pusztulás!!!
Zollikerberg, 2026 VIII. 11.
Hogy itt megint csak tegezek mindenkit és mégcsak elnézést se kérek miatta? Csak azokat tegezem, akikről feltételezem, hogy segítenek nekem ebben a ténykedésemben és azok nem veszik zokon. Valamit tenni kell ezen a téren, mert ahogy látom, ez ügyben semmi nem történt az elmúl 20-30, sőt, lassan 40 ébben (remélem rosszul látom), és az új, magyar politikai irányzattól semmit nem várhatunk el, hiszen olyan külföldi befolyás révén keletkezett, amelynek kimondott célja a nemzetállamok eltörlése – és ennek legfőbb akadálya a nemzeti nyelv! Mi sem természetesebb annál, hogy rohamos pusztulása ellen nem kell semmit tenni – még csak erőltetni se kell ennek a pusztulásnak az iramát –, a nyelv így magától eltűnik...
Csúnyán, kishitűen, borulátóan és eltúlzottan károgok?
Vagy történik e téren valami lényeges változás (amit sajnos remélni se merek), vagy majd tessék húsz év múlva föltenni a kérdést, hogy tényleg eltúlzott volt-e a károgásom? A választ én már nem fogom hallani, de őszintén szólva nem is szeretném.
Zollikerberg, 2026 VIII. 21.
