Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (52)
- szilajcsiko
- máj. 19.
- 5 perc olvasás
J.B.Shurk:
A nagy nyugati forrongás
A nemzeteken belül kialakuló harcvonalak komolyabbak, mint azok, amelyek közöttük alakulnak ki.
Az emberek világszerte aggódnak a jövő miatt. Miközben a regionális háborúk továbbra is dúlnak, a globális háború kilátása sokakat nyomaszt.
Azonban a valószínű harcosok nem mind külföldi agresszorok. A globalizáció közel egy évszázada egy nehézkes nemzetközi intézményhálózatot hozott létre, amely hatalmas hatalommal rendelkezik, miközben figyelmen kívül hagyja a szuverén határokat.
Ezzel párhuzamosan a tömeges bevándorlás az egykor homogén nemzeti népességeket sok versengő kultúra és vallás keverékévé alakította. A nemzeteken belül kialakuló harcvonalak komolyabbak, mint azok, amelyek közöttük alakulnak ki.
Az olyan, önmagukat „futuristának” nevező személyek, mint Bill Gates és Yuval Harari, úgy vélik, hogy a mesterséges intelligencia hamarosan felváltja a munkaerő nagy részét, és hogy
egy kis globális „elit” kell, hogy központilag irányítsa az emberiség átmenetét az általános „haszontalanságba”.
Az AI-lények önállóan működtetik a gépeket, és exponenciálisan okosabbá és kompetensebbé válnak feladataikban, így egész iparágak átállnak az emberi munkaerőről a szintetikus munkaerőre, amíg az összes iparág meg nem adja magát az AI-nek.
Ahogyan az új robotikai programok bebizonyították, egyetlen szakma sem lesz immunis a következő generációs mesterséges intelligenciával felszerelt gépekkel szemben. A robotok fogják betakarítani a mezőket, végzik a rendfenntartást az utcákont és bonyolult orvosi műtéteket fognak végrehajtani.
A mesterséges intelligencia már most képes olyan jogi dokumentumokat írni, amelyek megfelelnek az előírásoknak, és olyan forgatókönyveket, amelyek legalább annyira érdekesek, mint a hollywoodi produkciók.
A mérnökök, építészek és vegyészek olyan gépekkel versenyeznek, amelyek
ezer ember életére elegendő számításokat végeznek el, mire emberi társaik befejezik a reggeli kávéjukat.
A Gateshez és Hararihoz hasonló emberek látják, hogy ez a jövő rohamosan közeledik, és következményeit magától értetődőnek tartják.
Ahogy az emberi termelőket felváltják, az emberi „érték” csökkenni fog.
Az emberek már nem fogják fedezni saját munkájukkal a megélhetési költségeik töredékét sem, így feleslegessé válnak a vagyonteremtésben, és állandó terhet jelentenek a globális állam számára.
A globális állam feladata pedig az lesz, hogy olyan rendszert építsen ki, amely képes kiválasztani egy kis számú „elit” réteget, amely generációról generációra felügyeli a rendszert, miközben
ellenőrzése alatt tartja a „haszontalan táplálkozók” maradványait, akik államilag kijelölt menekülttáborokban élhetnek és állami élelmiszeradagokból élnek.
Azok számára, akik nem kerülnek kiválasztásra, hogy az állam gondozásában éljenek, az élet nehéz lesz. A háború, az éhínség és a betegségek megnehezítik a túlélést. Ezek a küzdelmek, a gyermekvállalást visszaszorító és a meddőséget fokozó globális programokkal párosulva, egy malthusi „megoldáshoz” vezetnek, amelyben
a világ nagy része egyszerűen kipusztul.
Ez egy sötét jövőkép.
Bármennyire festi is a globalista „elit” ezt a jövőt „haladásnak”, ez nem más, mint egy gondosan megtervezett bolygószintű népirtás.
Mint minden szörnyű népirtás, ez is nemcsak az emberi testet, hanem az emberi elmét és lelket is célba veszi. Célja, hogy a „haszontalan evőket” addig gyengítse, amíg meg nem gyűlölik önmagukat, és sajnálják kínzóikat, amiért el kell viselniük őket.
Olvastál már a szívszorító történetekről, amelyek olyan kiszolgáltatott embereket érintenek, akiket öngyilkosságra buzdítottak, kihasználva Kanada legalizált „halálhoz nyújtott orvosi segítség” programját?
Gyakran a betegek egyetlen baja a magány és a depresszió. Haláluk előtt sokan bocsánatot kérnek azért, hogy terhet jelentenek a társadalomra. A kanadai kormánynak pedig van pofája dicsérni az áldozatokat önzetlenségükért!
Nyolcvan évvel azután, hogy a nácik fizikai és szellemi fogyatékossággal élő embereket „állami tehernek” minősítve kivégezték, a kanadai kormánynak nincs meg a szükséges történelmi tudása ahhoz, hogy szégyellje magát!
A kanadai kormány azonban korántsem egyedül áll az emberi élet veleszületett értékét tagadó politikák támogatásában.
Minden nyugati nemzet a halál kultúrájának ápolásával van elfoglalva.
Az abortuszt, amelyet egykor törvénytelen emberölésnek és erkölcsileg elítélendőnek tartottak, ma valamilyen torz polgári jogként ünneplik, amely felhatalmazza az erőseket a gyengék megölésére.
A transzneműség, egy önutálatot tápláló mentális betegség, ritka pszichológiai állapotból eufórikus mozgalommá mutálódott, amelynek divatos támogatói el akarják hallgattatni az aggódó szülőket, hipnotizálják az orvosokat, és a gyermekeket kasztrációval és testi megcsonkítással járó depressziós jövő felé terelik.
A fiatalokat – különösen a nőket – arra ösztönzik, hogy mondjanak le a családalapításról, és koncentráljanak a szakmai karrierjükre.
A házasságot „patriarchális” és „homofób” intézménynek bélyegzik, amely a múlté. A monogámiát természetellenesnek tartják, míg a promiszkuitást ösztönzik.
A gyermekvállalást „önző” cselekedetnek bélyegzik, amely csak súlyosbítja az ember által okozott (azaz hamis) „klímaváltozást”.
A központi bankok által előidézett infláció olyan magasra emelte a gyermeknevelés költségeit, hogy még az egészséges házaspárok is gyakran halasztják el a szülést, amíg már túl késő.
A polgári jogok védelme, a feminizmus előmozdítása, a környezet védelme és az elnyomás formáinak felszámolása egymást kölcsönösen erősítő álcája alatt a Nyugat egy zavarba ejtő korszakot nyitott meg, amelyben
a biológiai valóság, a házasság, az anyaság, a szülői szerep és a család mint egység folyamatos támadásnak van kitéve.
Az ilyen politikák pusztító eredményei teljesen előre láthatóak voltak. A születési arányok zuhanásba kezdtek. A szexuális forradalom alapjaiban változtatta meg a nyugati kultúrát, eltávolítva azt az életet előmozdító és értékelő értékektől.
Az állami szociális programok ma már fizetésképtelenek és teljes pénzügyi csőd felé tartanak, mert a legfiatalabb generációk túl kicsik ahhoz, hogy eltartsák a legidősebbeket. Ha a bolygó népességének csökkenése volt a cél, akkor a második világháború utáni nyugati globalisták többnyire sikeresen tönkretették saját nemzeteiket.
A családi értékeket aláásó és a hedonista halálkultúrát dicsőítő, egy évszázadon át tartó kísérlet ma sokkal gyengébbé tette a nyugati nemzeteket.
Ahelyett, hogy beismernék kudarcukat, ugyanazok a nyugati globalisták úgy döntöttek, hogy elárasztják országukat több millió külföldivel, hogy pótolják a népesség drasztikus csökkenését. Hogy „megjavítsák” a saját maguk által okozott hatalmas zűrzavart, egyszerűen létrehoztak egy másikat.
Még az úgynevezett „konzervatívok” is az elmúlt évtizedeket azzal töltötték, hogy figyelmen kívül hagyták a bevándorlási törvényeket és védték több tízmillió idegen letelepedését. Néhány évvel ezelőtt George Will felkeltette a figyelmemet a Fox News egyik műsorában, amikor szidta az illegális bevándorlásnak eleget tevő amerikaiakat, és azzal fenyegette őket, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjuk el fog száradni, ha a kormány nem segít és támogatja a bűnöző idegeneket.
Will érvelésének erkölcsi üressége megdöbbentő volt. FDR drámai jóléti állam-kiterjesztése óta a szabadságszerető amerikaiak régóta ellenzik azokat a kormányzati juttatási programokat, amelyek a személyi jövedelmet adóztatják, és az adókat más polgároknak osztják szét.
Az ilyen programok Amerikát egyfajta puha szocializmus felé taszították, és megakadályozták a munkavállalókat abban, hogy saját, kemény munkával megkeresett pénzüket saját belátásuk szerint költsék vagy fektessék be.
Az évtizedekig tartó magas adók miatt a legtöbb amerikai valamilyen formában függ a kormányzati szociális ellátástól.
Will gyakorlatilag azt mondta a konzervatívoknak, hogy ha valaha is szeretnének látni egy fillért is abból a jövedelemből, amelyet életük során jogosultsági adók formájában elkoboztak tőlük, akkor az egyetlen megoldás az, hogy tárt karokkal fogadják az illegális bevándorlókat. Más szavakkal:
hogy megmentsük a szocializmust, nyitott határokkal kell tönkretennünk Amerikát!
Nem csoda, hogy a szabadságszerető amerikaiak már nem hallgatnak George Willre.
Az elmúlt évszázad nagy részében ez a káros kormányzati „konzervativizmus” megfertőzte a nyugati politikát. Bármit is épít ma a politikai baloldal, a „uralkodó osztály konzervatívjai” lélegzetvisszafojtva dolgoznak annak megőrzésén, hogy holnap is megmaradjon.
A Nyugat összeomlása kétpárti erőfeszítés eredménye. Ezért a közrendű polgárok Amerikában, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Kanadában, Ausztráliában és másutt már nem látnak egymással versengő politikai pártokat. Egyetlen kormányzó unipártot látnak, amely ellenük dolgozik.
Ez rossz hír a nyugati „elitnek”. Egy nyomorúságos világot építettek, amelyben a pornográfia, a közösségi média kukkolása és az online „lájkolás” váltotta fel az egyéni célokat, a valódi kapcsolatokat és a családalapítást.
A nemzeti büszkeség és a kulturális hagyományok helyét a nyitott határok és az ellentmondásos multikulturalizmus vette át.
A technológiai bőség évtizedei ellenére a jövő továbbra is sötét és veszélyesnek tűnik.
A „művészet” mindenhol ugyanolyan, mert a „művészeket” és az „intellektueleket” arra kondicionálták, hogy ugyanazt gondolják és mondják.
Ebben a nyugaton végigcsapó forrongásban a legtöbb polgárnak nincs érdeke külföldi háborúkban harcolni. Forrongó haragjuk egy irányba mutat: a domináns, romboló és megbánás nélküli „elitek” felé.
