VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Elhunyt újabb öt beteg Magyarországon – ám közben új életek csíráznak! Tisztelt Olvasó!


Friss hír a sajtóban: Elhunyt újabb öt beteg. Isten bocsássa meg nekem, hogy nem erről, nem róluk szólnék most. Hanem az egyik mandineres hozzászólást teszem ki ide a maga teljességében, a Szilaj Csikó kirakatába. Beszédes már maga az álnév is: Vidėken újrakezdő. S úgy kerek a mondandója, ahogy van, nincs miért bármit is hozzáfűznöm, tisztelt Olvasó!

"Mindkét oldali szomszédom a héten felásta a kertet, amit évek óta nem tettek.

Biztos vagyok abban is, hogy egyre többen fognak aszalni, befőzni azok közül, akik vagy soha nem tették, vagy pár évig hanyagolták e tudásukat. Tudok arról, hogy egyre többen készítenek házi tésztát, sütnek kiflit, kenyeret, stb.

A mi utcánkban egyre többen költöztek be az elhagyott házakba, fiatalok és középkorúak, mind kertészkedni kezdett, már pár jószág is van.

Elmondták, honnan jöttek: 3 család a fővárosból, 4 kertnélküli egyéb városi lakásból, 2 helybéli, eddig kicsi telkük volt, amit kinőttek. Kisgyerekböl az utcában eddig 1 (egy!) volt, most 7 van.

A szomszéd utcákban is egyre több a lakó, van, ahol 3 gyerek van, s plusz földet is bérelnek, traktort is vettek.

= Biztos vagyok benne, hogy életünk némileg meg fog változni, más lesz a fontossági sorrend."

A hozzászólás forrása: itt.

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek