Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (289) ‒ A nemzeti identitás csak folklórként fogadható el
Zerohedge:
Lengyelország a tünet, Európa pedig a beteg
A lengyel Alkotmánybíróságon éjfélkor kitört verekedés nem lengyel probléma. Ez egy kontinentális betegség helyi fellángolása. Európa-szerte, amikor a választók rossz jelöltet választanak, a hatalmi elit bíróhoz, titkosszolgálathoz vagy az EU pénztárcájához nyúl, és az eredményt „a demokrácia védelmének” nevezi. A Journal of Democracy írta a tankönyvet. Varsó az oktatókórház.
A cikk
2023 decemberében, két hónappal azután, hogy Donald Tusk koalíciója eltávolította a hatalomból a Jog és Igazságosság (PiS) pártot, Jarosław Kuisz és Karolina Wigura a Kultura Liberalna lapjától egy útmutatót tettek közzé a Journal of Democracy-ben. A cím mindent elárul: „Hogyan lehet lebontani egy illiberális demokráciát.”
Vessünk egy pillantást a forrásra. Akkoriban a Journal a National Endowment for Democracy (NED) zászlóshajó kiadványa volt, az a szervezet, amely nappal azt csinálja, amit a CIA régen éjszaka tett.
Idén elszakadt a NED-től, miután DOGE 2025-ben megvonta a NED finanszírozását, és most már független, valamint a Stanford CDDRL-jével áll partnerségben. 2023-ban azonban ez volt az a demokrácia-támogató intézmény, amely Varsónak mondta meg, hogyan kell rendet tenni.
A lábjegyzetektől megtisztított érvelés:
Lengyelországnak szüksége van az átmeneti igazságszolgáltatás „második hullámára”, hogy kezelje a PiS „jogállamisági jogsértéseit”.
Kerüljék a homályos hazaárulási vádakat. Konkrét cselekményeket vonjanak felelősségre: a 2015-ös Alkotmánybírósági kinevezéseket, a 2020-as, kizárólag postai úton lebonyolítandó elnökválasztási kísérletet és a 2023-as „vízum pénzért” botrányt.
Jarosław Kaczyński viseli a felelősséget, de nehéz lesz elítélni.
A parlamenti vizsgálóbizottságok jelentik a fő eszközt.
Számítani kell a PiS-hez közel álló elnökség, a Legfelsőbb Bíróság és az Állami Bíróság ellenállására.
Stabilizálni kell a rendszert anélkül, hogy tönkretennénk.
A szerzők egy keretbe érdemes feljegyzéssel zárják a cikket: „Nincs egyértelmű útiterv… Ezért nem szabad csodákra számítani.”
A kritika
A demokrácia védelmezői kézikönyvet írtak annak lebontására. Nem látják az iróniát, és ez a legtanulságosabb dolog az esszében.
Kezdjük az „illiberális” szóval. Ez nem jogi kategória.
Ez egy címke, amelyet konferenciaköltségvetéssel rendelkező emberek osztogatnak a számukra nem tetsző kormányokra.
A PiS egyértelműen megnyerte a 2015-ös és a 2019-es parlamenti választásokat. A cikk mégis inkább úgy kezeli a párt tisztviselőit, mint 1989-es kommunista nomenklatúrát, amelynek „átmeneti igazságszolgáltatási” folyamatra van szüksége, mintsem mint egy legyőzött pártot.
Kuisz és Wigura védelmében elmondható, hogy óvatosabbak, mint az ügyük.
Figyelmeztetnek a színlelt perekre és a homályos vádakra, és elismerik, hogy senki sem tudja, hogyan kell ezt csinálni.
De a kézikönyveket nem a figyelmeztetéseik miatt olvassák. A politikusok átugorják a lábjegyzeteket, és egyenesen az eszközökről szóló fejezethez mennek.
Itt van a legfőbb ellentmondás. A PiS-t azzal vádolják, hogy átvette az irányítást a bíróságok felett, figyelmen kívül hagyja az ítéleteket, és lojális embereivel tölti fel az intézményeket.
Az előírt gyógymód az, hogy megtisztítsák a bíróságokat, figyelmen kívül hagyják az ítéleteket, és a megfelelő lojális embereket helyezzék be.
A bűn szentséggé válik, ha a megfelelő emberek követik el.
Lengyelország, három évvel később: a kézikönyv a gyakorlatban
Ezen a héten a kézikönyv elhagyta a könyvtárat, és a rohamrendőrség kíséretében Varsó utcáira került.
2023 óta Tusk kormánya nem hajlandó elismerni az Alkotmánybíróságot, és figyelmen kívül hagyja annak ítéleteit.
Márciusától kezdve a parlament nyolc új bírót választott meg. Karol Nawrocki elnök ötük eskütételét megtagadta. Ők saját eskütételi ceremóniát tartottak, és az esküt az elnöki palotába postázták, ami még közép-európai viszonyokhoz képest is újdonságnak számít.
Aztán eljött október 30. A Notes from Poland és a ProtoThema beszámolói szerint:
Anna Korwin-Piotrowska bíró felfüggesztette Bogdan Święczkowski főbírót, és kinevezte magát az Alkotmánybíróság ideiglenes vezetőjévé.
Waldemar Żurek igazságügyi miniszter kezdeményezte Święczkowski mentelmi jogának megvonását.
A rohamrendőrség megakadályozta Święczkowskit abban, hogy belépjen a saját bíróságára. Támogatói elektromos szerszámokkal átvágták a kerítést.
Nawrocki visszafordította repülőgépét Szenegál felé vezető útján, és hajnali 1 óra körül átverekedte magát a bírákon, hogy bejusson az épületbe. Mindkét fél a másikat vádolja fizikai agresszióval. A kint tüntetők puccsnak nevezték az eseményt.
Tusk válasza az Euronews szerint: „Bizonyos kérdésekben nem lehet kompromisszumot kötni.” Emellett figyelmeztetett az orosz botokra is, mert nincs olyan európai válság, amelyben ne lennének jelen.
A koalícióban nem mindenki örül ennek. Szymon Hołownia szerint Lengyelországnak szégyellnie kellene magát, és hogy a megoldás kikényszerítése csak tovább mélyíti a hanyatlást.
Hołownia és a PSL jelenleg részt vesznek Nawrocki tárgyalásain. Amikor a saját partnereid elkezdenek a másik féllel tárgyalni, az útitervben kialakul egy kátyú.
Kuisz és Wigura azt mondták nekünk, ne várjunk csodákat. Ez nem csoda. Ez egy tükör.
Ez egy betegség, nem a tünet
Lengyelország csak az az eset, ahol a beteg a legerősebben vergődik.
Nézzük meg a kórterem többi részét, és mindenhol ugyanaz a patológia jelenik meg:
a választásokat tanácsadói jellegűnek tekintik, a végső döntés jogát pedig olyan intézményeknek tartják fenn, amelyekre senki sem szavazott.
Románia. 2024. december 6-án az Alkotmánybíróság megsemmisítette az elnökválasztás első fordulóját, miután Călin Georgescu, egy egyjegyű támogatottsággal rendelkező kívülálló jelölt, az első helyen végzett. Az indokok között szerepelt a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati információ az „agresszív orosz hibrid támadásokról” és az állítólagos illegális kampányfinanszírozásról. 2025 márciusában a választási bizottság kizárta Georgescu-t az újraválasztásból, miközben ő „minden közvélemény-kutatásban az esélyes volt”, és a bíróság egyhangúlag egyetértett ezzel. Ez is egy módja a választás manipulálásának: újra megrendezni a választást a győztes nélkül.
Franciaország. 2025 márciusában egy párizsi bíróság Marine Le Pen-t elítélte az Európai Parlament pénzeszközeinek sikkasztása miatt, és öt évre eltiltotta a közhivatal viselésétől, az ítélet azonnali hatállyal. A 2027-es választások esélyese egy kalapácsütéssel eltűnt. Júliusban a fellebbviteli bíróság megerősítette az ítéletet, de a tiltást 45 hónapra csökkentette, ebből 30 hónap felfüggesztett, így végül mégis indulhat a választáson.
Németország. 2025 májusában a BfV, Németország belbiztonsági szolgálata, az AfD-t „megerősített jobbszélsőséges” pártnak minősítette. Az AfD támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint 24–26 százalék között mozog. Februárban egy kölni bíróság felfüggesztette a minősítést, megállapítva, hogy a feltételek „nem teljesülnek”. A törvényhozók továbbra is arra törekednek, hogy az Alkotmánybíróság véglegesen betiltsa a pártot. A párt betiltása, amelyet a szavazók egynegyede támogat, minden bizonnyal egy módja annak, hogy megnyerjünk egy vitát. A régi szakmámban másképp neveztük azt a kémügynökséget, amely a fő ellenzéki pártot figyelte.
Brüsszel pénztárcája. Az Európai Bizottság mintegy 137 milliárd eurót fagyasztott be a PiS vezette Lengyelország számára. 2024. február 29-én, tizenegy héttel Tusk hivatalba lépése után, felszabadította a pénzt. Az egyik saját tisztviselőjük elismerte: „Ez nem jelenti azt, hogy a jogállamiság teljes mértékben helyreállt, és minden rendben van”, és a reformterv „még mindig csak egy ambiciózus tervezet”.
Kiderült, hogy a jogállamiságot aszerint mérik, ki ül a miniszterelnöki székben.
Magyarország is ugyanilyen bánásmódban részesült. Új miniszterelnöke, Magyar Péter, megígérte, hogy Brüsszelbe utazik, „hogy felszabadítsák az uniós forrásokat”. Az üzenet megérkezett Budapestre.
Ha az eseteket egymás mellé tesszük, a betegség tünetei egyértelműen kirajzolódnak.
A bíróságok érvénytelenítik vagy szűkítik a szavazólapon szereplő választási lehetőségeket.
A titkosszolgálatok minősítik, mely pártok alkalmasak a versenyre. Brüsszel a jó magatartásért fizet, amit a megfelelő kormányként határoznak meg.
Mindezt a demokrácia védelme érdekében teszik azok ellen, akik szavaznak rá.
Ezért fontos a Kuisz és Wigura esszéje Lengyelországon túl is. Ez nem egy lengyel politikai dokumentum. Ez egy klinikai protokoll a „rosszul” szavazó választók kezelésére, amelyet egy olyan kontinens számára írtak, amelynek elitjei arra a következtetésre jutottak, hogy a választókra nem bízhatók a kulcsok.
Tusk csupán az első sebész, aki érzéstelenítés nélkül próbálja ki.
Mit jelent ez a NATO számára
Egy szövetség csak annyira erős, amennyire azok a kormányok, amelyeknek igent kell mondaniuk. Jelenleg a NATO több kulcsfontosságú európai tagja túlságosan elfoglalt azzal, hogy saját választóival, bíróságaival és elnökeivel küzdjön ahhoz, hogy bármilyen külföldi vállalkozásba fogjon. Egyes esetekben még ha akarnák sem tudnának.
Kezdjük Lengyelországgal, azzal az országgal, amelyet Washington a NATO példaképének és a Fehéroroszországgal és Ukrajnával szembeni frontállamnak tart.
A lengyel alkotmány szerint az elnök a fegyveres erők legfőbb parancsnoka. Lengyelország elnöke és miniszterelnöke jelenleg egymást vádolják puccsal.
Kérdezze meg magától, ki adja ki a bevetési parancsot ilyen helyzetben. Majd kérdezze meg, hogy egy lengyel katona tudja-e, kinek a parancsát kövesse.
Egy olyan ország, amelynek két alkotmánybírósága van, és ahol a főparancsnok hajnali 1-kor bírákkal kell lökdösődnie, nem a hatalom kiterjesztésére készül. Hanem arra, hogy egyben maradjon.
A többi ország sem áll jobban:
Németország arról vitázik, hogy betiltsa-e azt az ellenzéki pártot, amelyet a választók egynegyede támogat, és amely párt nem akar semmit sem tudni az Oroszország elleni háborúról. Bármely német kormány, amely csapatokat küld keletre, az AfD-nek ajándékozza a következő választásokat.
Franciaország 2027-ben elnökválasztás előtt áll, amelyen Le Pen – akinek pártja régóta szkeptikusan áll a NATO integrált parancsnokságához – ismét indul. Egyetlen, ezzel a választással szembesülő francia elnök sem fog kockáztatni egy külföldi kalanddal.
Románia, ahol a Fekete-tenger partján található a NATO Mihail Kogălniceanu-i támaszpontja, még mindig annak a választásnak az árnyékában kormányozódik, amelyet a saját bírósága érvénytelenített. Politikai elitje olyan legitimitási problémával küzd, amelyet nem engedhet meg magának, hogy egy háborúval tovább súlyosbítson.
A NATO konszenzuson alapul. E kormányok mindegyike jelenleg mérlegeli a külföldi bevetés kérdését a hazai választóközönséggel szemben, amelyet évek óta inkább irányít, mint meggyőz.
Amikor az elit hazai hatalma a bíróságoktól, a titkosszolgálatoktól és a brüsszeli pénztől függ, a választóktól azt kérni, hogy küldjék fiaikat keletre, az az egyetlen kérés, amelyet nem kockáztathat meg.
Előbb vagy utóbb be kell fizetni a számlát azért, hogy a választót ellenségként kezelték.
Az irónia nehezen hagyható figyelmen kívül. A projektet úgy adták el, mint a demokrácia védelmét a kapuk előtt álló barbároktól.
Az eredmény azonban egy olyan szövetség lett, amelynek tagjai nem tudnak megegyezni a saját választóikkal, nemhogy egymással.
Moszkvának az ujját sem kellett megmozdítania. Európa „demokrácia védelmezői” elvégzik helyette a munkát.
A globalisták nem hajlandók eltűnni
Ha eltekintünk a „jogállamiság” és az „átmeneti igazságszolgáltatás” szóhasználatától, egy olyan projektet találunk, amely maga a lengyel nacionalizmus ellen irányul.
A PiS valódi bűne nem az volt, hogy kinevezte a bírókat. Rengeteg kormány kinevezi a bírókat. A bűne az volt, hogy a lengyel szuverenitást, a katolikus identitást és a nemzetállamot Brüsszel elé helyezte.
A történet következetes. Lengyelország elutasította az EU 2015-ös migráns-áthelyezési kvótáit, és 2020 áprilisában az Európai Bíróság ítéletében megállapította, hogy Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság az elutasítással megsértette az uniós jogot.
Ugyanezen év júliusában a Bizottság megtagadta a testvérvárosi támogatásokat hat lengyel várostól az „LGBT-ideológiától mentes” határozataik miatt.
Ezután következett a 137 milliárd eurós forrásbefagyasztás. A brüsszeli üzenet mindig ugyanaz volt:
a nemzeti identitás folklórként elfogadható, de politikaként nem.
A nyugati establishment globalista szárnyának – vagyis a NED-nek, Brüsszelnek, valamint a körülöttük keringő alapítványoknak és agytrösztöknek – szemében a nacionalizmus kezelendő betegség, nem pedig megvitatandó nézet.
Az a nemzet, amely ragaszkodik ahhoz, hogy maga döntse el, miben hisz, kit fogad be és hogyan működteti saját bíróságait, definíció szerint „illiberális”.
Kuisz és Wigura egyszerűen csak jogi eljárás keretébe foglalták ezt a hozzáállást.
Most pedig nézzünk kelet felé, mert ugyanazok az emberek ugyanilyen hozzáállást tanúsítanak Oroszország iránt, csak kevésbé finomkodva.
A NED évtizedek óta finanszírozza az orosz civil társadalmi szervezeteket, ezért is nyilvánította Moszkva a 2015-ös törvénye értelmében az első „nemkívánatos szervezetnek”.
2022 júniusában az amerikai Helsinki-bizottság „Oroszország dekolonizálása: erkölcsi és stratégiai imperatívum” címmel tartott tájékoztatót. A cím magáért beszél.
Az orosz nacionalizmust, akárcsak a lengyel nacionalizmust, nem kezelendő tényként, hanem gyógyítandó patológiaként kezelik – szankciók, rezsimváltás, vagy ha a szemináriumi köröknek sikerül érvényesíteniük akaratukat, felosztás révén.
Itt van az a legfinomabb irónia, amit én a legélvezetesebbnek találok. Washington és Brüsszel éveken át üdvözölte a lengyel nacionalizmust, amikor az Moszkva ellen irányult.
Lengyelország Oroszország iránti ellenségessége a szövetség kedvenc aduja volt.
Ha ugyanezt a nacionalizmust Brüsszel ellen irányítják, hirtelen a demokráciát fenyegető veszéllyé válik, amelyhez rohamrendőrségre van szükség.
Kiderült, hogy a lengyel hazafiság egy célba irányítandó fegyver, nem pedig tiszteletre méltó meggyőződés.
A lengyeleknek észre kellene venniük, hogy azok, akik Oroszország nemzeti öntudatának lebontására törekednek, ugyanazok, akik a sajátjukat is lebontják.
Ez az én értékelésem, nem a cikké. Kuisz és Wigura mindent a jogállamiság helyreállításának keretébe helyeznek, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a PiS kezdte ezt.
Állításuk szerint a 2015-ös bírósági kinevezései hatalomátvételnek minősültek, és a 2021-es Xero Flor-ítéletében az Európai Emberi Jogi Bíróság megállapította, hogy egy olyan bírói testület, amelyben helytelenül kinevezett bíró is szerepelt, megsértette a tisztességes tárgyaláshoz való jogot.
Nawrocki elutasítása, hogy beiktassa az új bírákat, szintén kemény lépés. Mindkét tábornak vannak valódi jogi érvei. Pontosan ezért nem a megfelelő megoldás, ha éjfélkor a rohamrendőrséget vetik be a helyzet rendezésére.
Még ha teljesen félretesszük is a motivációt, ítéljük meg a projektet a káros hatásai alapján: egy ország, ahol két rivális alkotmánybíróság működik, és az elnök sötétben brusztol a bírákkal.
A NATO-val kapcsolatban egy fenntartás. A belföldi zűrzavar jelentősen csökkenti egy támadó vagy expedíciós hadművelet valószínűségét, de ez nem jelenti azt, hogy ezek az országok megtagadnák saját területük védelmét.
Varsóban mindkét tábor támogatja a magas védelmi kiadásokat, és egy tagállam elleni közvetlen támadás még a legmegosztottabb parlamentet is összefogja. Érvelésem a kalandvágyra vonatkozik, nem pedig a határon való harci hajlandóságra.
Ezen fenntartások egyike sem változtat a lényegen.
A varsói küzdelem valójában nem a bírákról szól. Arról szól, hogy egy európai nemzet még mindig meghatározhatja-e önmagát, vagy ez a jog jelenleg Brüsszelé, a NED-é és azoké, akik kézikönyveket írnak a demokráciák lebontásáról. Moszkva már évekkel ezelőtt megkapta a választ. Varsó most kapja meg.
