Benke László: KARÁCSONY-VÍZIÓ (részlet az Otthonkereső c. novellafüzérből)

Mennyből az angyal lejött hozzátok,

pásztorok, pásztorok!

Hogy Betlehembe sietve menvén

lássátok, lássátok.

Istennek fia, aki született

jászolban, jászolban,

Ő leszen néktek üdvözítőtök

valóban, valóban.

Augusztus császár elrendelte, hogy írják össze Galilea lakosságát. József is elment az összeírásra, jegyesével, Máriával. Betlehembe érve eljött a születés ideje: Mária megszülte fiát egy elhagyott istállóban, s a gyereket Jézusnak nevezte. Bepólyálta és jászolba fektette. Éjjel a mezőben pásztorok legeltették juhaikat, féltek a nagy sötétségben. Mikor felettük nagy fényesség támadt, megjelent előttük az Úr angyala, s azt mondta nekik: Ne féljetek! Jó hírt hozok nektek. Isten kegyelme elborította a világot, Isten gyermekké lett, megszületett a megváltótok, az Úr Krisztus.

Csordapásztorok midőn Betlehemben

Csordát őriznek éjjel a mezőben,

Isten angyali jövének melléjük.

Nagy félelemmel telék meg ő szívük.

Örömet mondok, nagy örömet néktek,

Mert ma született a ti Üdvösségtek.

Menjetek el csak gyorsan a városba,

Ott találjátok Jézust a jászolba’.

Elindulának, és el is jutának,

Szűz Máriának jó napot mondának.

Serkentsd fel Jézust, szent Fiadat nékünk,

Mert mi angyalok igéjére jöttünk.

Üdvöz légy, Jézus, pásztorok Pásztora,

Bűnös emberek megváltó szent Ura.

Kérünk tégedet, mi Üdvözítőnket,

Sok bűneinkért meg ne utálj minket.

Dicsőség néked, örök Atyaisten,

Te kisded Jézus és Szentlélek Isten!

– Na, édes angyalkáim, szépen énekeltünk, úgy-e? Együtt sokkal szebb énekelni, mint egyedül. Egyedül nem jó énekelni, zavarba ejtő. De most boldog vagyok, hogy ti is eljöttetek, és együtt énekelünk. A pásztoroknak meghirdetett öröm az egész népnek szól. Azt jelenti, ne veszítsétek el a reményt. Az Isten szeret benneteket, értetek emberré lett, Jézus Isten ajándéka, el kell fogadni, ő a Megváltó. Jézus a történelem legnagyobb ajándéka. Az a pásztor is érdemes Isten ajándékára, aki zavarban állt a jászolnál, mert nem volt semmije. Mária kezébe adta Jézust, a gyermeket, s azt mondta neki: fogadd el a kegyelmes Jézust, meglátod, benned is csillogni fog karácsony fénye.

Így vagyunk együtt, így érdemes lennünk, csillagocskáim. Ki sem mondhatom, mennyire vártalak benneteket. Újraéled szívem általatok.

Észre sem vette az öreg Magyar, hogy egyedül van, miközben elhitette magával, hogy nincs egyedül. Hite szerint vele volt Jézus Krisztus, és vele voltak a fiai és unokái, valamennyien. Néhány színes szaloncukorral feldíszített karácsonyfája is vele volt. Vázába állított fenyőgallyra cérnával felakasztgatta a díszeket, s kezdte kötözgetni az asztalon heverő szaloncukrokat is.

Nem észlelte, hogyan lopakodott köréje családjának apraja és nagyja. Mintha eleve ott álltak volna mögötte. Hol bujkáltak addig?

Egy kis borzongás futott végig a hátán. Igyekezett nem törődni vele. Sokkal furcsább dolgok is megtörténtek vele nemegyszer. Könnyebb túlélni az ünnepet, mint a gyászt, vigasztalta magát Jani, ha valóban hisszük, hogy a túlsó parton az örök élet öröme vár. Ettől ismét megborzongott egy kicsit.

– Tegyétek oda a szoba közepére az asztalt – szólt fiainak.

Attila, Miklós és László úgy tett, ahogy apjuk kérte.

– Terítsétek meg az ünnepi vacsorához! – szólt az asszonyokhoz. – Gyertek, gyerekeim. Üljetek mellém, körbe a székeitekre! Hallgassatok és gondolkozzatok velünk tovább.

A nők eligazgatták a késeket, villákat, kanalakat és a csillogó poharakat a tányérok körül. Tekintetével az öreg megsimogatta a díszes karácsonyi abroszt, s kitörölt szeme sarkából egy könnycseppet.

– Anyám hagyta rám ezt a gyönyörű terítőt. Fiaimnak ő a nagyanyátok, ti még ismertétek őt, unokáimnak pedig dédnagyanyátok. Bíborkám, Bercikém, Vendikém, Marcikám, Matyikám, ti sem ismerhettétek dédszüleiteket. Danika még annyira sem ismerhette ükjeit.

Észrevette, hogy fiai is kimorzsolnak szemük sarkából egy kis könnycseppet. Így már könnyebben hitte, hogy ezek az erős csatalovak is jóérzésűek, még akkor is, ha nemigen tudják kimutatni szeretetüket. De bennük is él a szeretet. Talán nem készültek fel még az ünnepre. Nem csak ők nem tudnak ünnepelni. A magyarok szinte egészen leszoktak az ünneplésről. Már én sem vagyok a régi – gondolt vissza gyerekkora szebb karácsonyaira, mikor olyan ártatlan csodálkozással tekintett mindenre, mint a frissen hullott hóra. Minden új volt és tiszta, olyan csodálatra méltó, amilyen a gyermeki lélek.

– Ugyanolyan tisztának, szépnek, fényesnek láttuk valamikor az ünnepet, mint azt a csillagot, melynek fényében az angyal leszállt, s az éjjeli mezőben világosságra várakozó, megrettent pásztoroknak megmondta a jó hírt: Megszületett! Ne féljetek!

Isten ajándékot küldött nektek is, gyerekek! Saját fiát küldte el, induljatok Betlehembe, megtaláljátok a gyermeket a szent családban, jászolban fekve. Úgy ám, Danikám meg Bíborkám, s ti mind, drága gyerekeim! Felébred szívünkben a szeretet öröme, ha megértjük, hogy Isten a fiát miért adta nekünk ajándékba. Azért, mert ő szeret minket.

A teljes írás itt olvasható.