A GYŰLÖLET MŰVÉSZETE (1.) „A Magyarokhoz”

„…miért üldözöl engem?" Ap.Csel.9.5.

„A Magyarokhoz

Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott a hátán a föld…nálatok ocsmányabb emberekkel nem találkoztam soha, és mivel közétek tartozom, tehát túl közel vagyok hozzátok, nehéz elsőre pontos szavakat találnom arra, miben is rejlik ez a visszataszító vonás, amely minden nemzet alá süllyeszt benneteket, mert nehéz szavakat találni arra, hogy milyen hierarchiában képzeljük el az undorító emberi tulajdonságoknak azt a tárházát, amivel ti taszítjátok vissza a balszerencséjükre titeket megismerő világot, mert ha azzal kezdem, hogy magyarnak lenni, az nem egy néphez való tartozást jelent, hanem az egy betegség, egy gyógyíthatatlan, elriasztó kór, egy járványos baj, amitől minden megfigyelőnek csak hányhatnékja támad…ebben az írásban, amit egy génnek írok, hogy lebeszéljem arról, hogy továbbvigye ezt a nemzetet…kezdjük a lompos rosszakarattal, te rohadt magyar, hogy te az irigység, a kicsinyesség, a kisstílűség, a tunyaság, a sunyi lopózkodhatnék, a szégyentelen gyávaság, a becstelenség, az árulásra való állandó készenlét s ugyanakkor a saját tudatlanságára, saját műveletlenségére, a saját érzéketlenségére gőggel felelő, hol kolbásztól és pálinkát, hol lazactól és pezsgőtől megsemmisítő lehelet egyik kivételesen undorító alanya vagy, aki hol az asztalra baszik, ha a szemébe mondják, és a kórképre a nagyképű tahóság, az otrombaságra való büszkeség hőzöngő bunkójának agressziójával felel, vagy fondorlatos bosszúvágy támad benne az ellen, aki valódi vonásaival szembesíti, amit soha nem felejt, s az első adandó alkalommal ezt a szembesítőt a földbe tiporja,kivégzi, meggyalázza…gerinctelen vagy , és kétszínű, egy alattomos görény, egy velejéig hazug senkiházi…mert primitív vagy, rohadék magyar, egy primitív tuskó, aki bármikor képes megalázni még önmagát is…ha azt mondod, irigy, akkor gondolj arra, hogy magyar, ha azt mondod, képmutató, megint gondolj a magyarra, ha azt mondod, elfojtott agresszió, mely hol gőgben, hol sunyi meglapulásban nyilvánul meg……mivel például a magyar azt hiszi magáról, hogy ő keresztény……semmi sem áll távolabb tőle, mint a segítőkészség és az áldozatvállalás, mert még egy ilyen közömbös népséget, mint a magyar, el se lehet képzelni, volt, hogy egy mocskos háború folyt a közelükben, de már húsz-harminc kilométerrel onnan náluk, a magyaroknál, vidáman folyt az élet…ha pedig valamelyikük mégis legyőzi magában a gyávaságban gyökerező közömbösséget, és odamegy, és megpróbál segíteni, akkor annyira, de annyira meghatódik önmagától, hogy komolyan elhiszi, hogy tulajdonképpen ő egy hős, noha pontosan tudja belül, hogy nem hős ő, hanem patkány, egy túlélésre játszó élőlény…morális züllés alsó foka, egyenlő magyar, ez a képlet, persze itt nagyon óvatosan kell eljárni, mert könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy azt állítsuk, volt honnan lezülleni, na nem, erről ugyanis nincs szó ,nincs múlt, ami fényesebben mutatná magát, mint a miénk, mert anélkül, hogy belegázolnánk a történelem részleteibe, nevezzük az egész magyar történelmet, atyáink oly sokat magasztalt dicső múltját a szégyen történelmének, hisz több abban az árulás, a hitehagyás, az álnok cselszövés, a csúfos vereség, a megszolgált kudarc, az álnok bosszú, a kegyetlen megtorlás, a képmutatással sem leplezhető brutalitás……egytől egyig szolgalelkű…mivel az egyik legmélyebb eleme ennek a visszataszító magyar léleknek a szolgalelkűség, meghunyászkodik az erővel szemben…mert nem tudja elviselni azt, ami meghaladja az értelmét, szűk agyának és beteg lelkének a terjedelmét, ez hát szolgalelkűsége, melyet ebben, és különösen ebben a városban a lehető legkézenfekvőbb példákon tanulmányozhatunk, mert nincs még egy hely ebben a végtelenül hervasztó országban, mint a miénk, ahol ennyire beleláthatnánk a magyar léleknek a feneketlen mélyébe, ebbe a szakadékba, mely sötét és üres… …bármely tulajdonságban, amelyekkel a magyarokat jellemezhetünk, van egy kötőanyag, egy afféle takonyszerű kulimász, amely összekapcsolja a sunyi alávalóságot a barbár kivagyisággal, a sívó irigységet a gazságra való alkalmassággal, és ez a bizalmaskodásnak egy különösen förtelmes vegyülete, amit csak az ismer és az ért igazán, aki közénk tartozik, az állati együvé tartozásnak ezt az örökbilincsét, melynek szúrós, savanyú verejtékszaga van, egy kipárolgás ez, ami összekapcsol magyart a magyarral, és ami elriaszt mindenkit tőlünk, aki van olyan szerencsés, hogy nem az, ezt a rettenetes testvériséget, mely egyedül a tegező formát ismeri, nincs ennél szörnyűbb… de különösen a keresztény magyar, ez tényleg mindennek a legalja , mert az eddigiekben leírt magyar, ha még kereszténynek is mondja magát, akkor eredendő tulajdonságaihoz még odajön a legalpáribb szervilizmus és arrogancia, mert az valóban mindennek a teteje, mikor a keresztény magyar mondjuk , megáldja a katonák zászlaját a véres ütközet előtt, vagy mikor a keresztény magyar elsunnyog valami védett sarokba, ha a környezetében veszély fenyegeti az úgynevezett emberi méltóságot, vagy amikor a keresztény magyar, ez az álruhás gazember, felölti a legkegyesebb arcot, és elmegy, hogy részesedjen a hatalomból és a kivételesből, minden, ami ezek után a templomban történik, szentségtörés…úgy jön ki, mintha mi se történt volna, maffiózók egymás közt, ez a viszony lényege pap és hívő között egy magyar keresztény templomban…ez megy Magyarországon, ez megy a bús Hunniában, ez megy a sunyi gengszterek között a kereszt alatt…”

Krasznahorkai László Kossuth-díjas „író”, a „hosszú mondatok mestere” Báró Wenckheim hazatér című, 2016-ban megjelent „regényéből” csap ki ez a lángszórócsóva gyűlöletmondat. Ezeket az átkokat, ha magunkon hagyjuk, akkor beteljesednek, valóban igazzá válnak. Meddig tart az alkotói szabadság? A mi népünk genetikai kiirtását lehet javasolni irodalmi pozícióból? Írószövetség, Magyar Művészeti Akadémia, a művészet intézményrendszere miért nem mer visszacsapni, a kultúra-korrupcióban felkapaszkodott Tartuffe-nek? Hogyan működik hazánkban az irodalmi kánon felállítása, ki dönti el azt, hogy mi a valóban szépirodalom? A nagy kiadók és az egyetemek? Ha a kultúra ennyire korrupt, akkor a tudomány nem korrumpálódhat? Melyek a kánonállításhoz nélkülözhetetlen alapelvek, midőn a Jacques Derrida-féle „dekonstrukció teória” komoly elméletnek eladható? A „nagy, francia, posztmodern filozófus” szerint egy mű nem bír saját jelentéssel, a jelentés a néző, az olvasó tudatában keletkezik. Tehát egy irodalmi „szövegbe” mindenki azt olvas bele, amit akar. És ez tudomány! „Sztáríróink” közpénzből megjelentetett könyvei eljutnak az ország minden könyvtárába és ez már magában hatalmas példányszám utáni bevételt jelent, de ki képes ezt a betűóceán, szövegzagyvalék, posztmodern irodalmat elolvasni? A nagy titok: az olvashatatlannak nincsenek olvasói. A gyorsuló időben az írónak takarékoskodnia kellene az olvasó szabadidejével, a vontatás életidő-rablás. Az életképtelen gyűlölet-butaságkultúrát adógarasainkból finanszírozzuk „primitív, rohadék magyarok, túlélésre játszó patkányok” , hogy élő klasszikusunkat idézzem. Krasznahorkai butaságirományai megtalálhatóak a Digitális Irodalmi Akadémián: imposztorunk ezért évente mintegy öt millió forint közpénzt kap.(!) Az idejét főleg külföldön – Berlinben, Tokióban – múlatja, a népet, mellyel soha nem érintkezett, teljesen félreismeri, tájékozatlan a mai magyar valóságban. Embergyűlölő, népgyűlölő író; olyan, mintha egy orvos undorodna a vértől, szobrász az agyagtól. A „magyar gén”? – Létezhet ilyen, de a nemzet, az összetartozás, a kultúra csak biokémia? A mémek – a kultúrával elsajátított viselkedésminták – valószínűleg sokkal meghatározóbb szereppel bírnak, mint DNS-ünk információhordozó nukleinsav szekvenciái. A morbid gyűlöletirodalom ártalmas mémeket épít közösségünk még ép lélekszöveteibe, ezért veszélyes.

Kertész Ákos Kossuth-díjas író, Budapest díszpolgára, a magyart „genetikailag szolgalelkűnek” nevezte évekkel a Krasznahorkai „mű” megjelenése előtt. Összebeszéltek? Létezik a titkos terv? A Soros-terv szerint a nemzetállamok megszüntetendőek, mert akadályozzák a nyitott társadalom, vagy talán egy világboldogító világkormány működését. Egy ilyen globális tervbe illik egy nemzetkipusztító álkultúra támogatása. A probléma az, hogy miért nem működik az önvédelmi jelzőrendszerünk? Egy ilyen könyv, ha Romániában jelenne meg a románokról, vajon milyen „elismerésben” részesülne? Romániában egy manifeszt romángyűlölő könyveit kiadhatják-e közpénzből? Egyáltalán, az állam miért támogat bármiféle gyűlöletművészetet?

Derrida azt mondhatná: „amit mi gyűlöletnek hallunk, az egy másik hallópontból szeretet.” De mi nem abból a hallópontból halljuk, hanem a magunkéból, az alkotónak elemi kötelessége a különböző hallópontokra tekintettel lenni. Régen ezt jó modornak is hívták.

Az állam vagy vonuljon ki a kultúra finanszírozásából, vagy csak a hasznos, országépítő alkotásokat támogassa. Az anyanyelvi kultúrák a népek immunrendszerét jelentik. A reformkor Kazinczy nyelvújításával kezdődik, Luther Biblia-fordítása teremti meg az irodalmi németet. Arany János, Petőfi Sándor nyelve az irodalmi magyar, mely a nép világos fogalomhálójú beszédét a magas kultúrába emelte. Németet, latint megelőzvén, az osztályokon átívelő, új társasági-közéleti beszéd a XIX. század második felében kibontakozó, hatalmas szellemi-gazdasági fejlődés hajtóerejévé vált, mert ahol az emberek könnyen megértik egymást, ott felgyorsul a világ. A szabadságharc előtt még a tyúkperek is latinul fogalmazódtak, Pató Pál úr időmilliomos volt. A reformkorban úgy tűnt, a Kárpát-medencében a lingva franca a magyar lesz; amit fortélyos nagypolitika kicsalt tőlünk, azt az idő apró lépésenként visszaadhatja. A korhangulatot, a nemes harcot az anyanyelvi kultúráért és a haladásért, legszebben talán Jókai Mór És mégis mozog a Föld című regénye ábrázolja. Most érdemes újra olvasni a csodálatos regényt, mert időszerű: minden erővel meg kell akadályozni, hogy az irodalmi magyar Arany János nyelvéből a Krasznahorkaik antimagyarjává változzon.