Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1563)

A most vagy soha, nem kérdés, hanem biztatás, hogy

vágj bele, tedd meg, kezdd el, rajtad a sor, ne hagyd ki,

s aztán mi lesz, ne törődj vele, mert az indulás

lendülete átvisz a lehetséges gátakon.

Sőt még a bajt is másképp látod, ha beüt, hiszen

utólag is mondhatod, ezt meg kellett próbálni,

minden arra mutatott, hogy sikerülni fog, és

ha nem jött is be teljesen, élményben fürdetett.

Ha pedig minden összejött, amit el lehetett

várni, dupla öröm, hogy volt elhatározásod,

és nem csak úgy véletlenül hullott öledbe,

nem csak akaratlan esett meg veled valahogy.

A döntésig eljutni igen sok munkát jelent

előzetesen, amit kevesen vállalnak és

végeznek el, pedig olyan ez, mint az utazás,

merre, meddig, miként, nem megspórolható kérdés.

Vannak ugyanis életcélok, nemcsak étkezés,

ruhaválasztás napi teendői merülnek

fel számunkra, amit okos rutin könnyen megold,

úgy, hogy aztán már nem kell sokat törődni velük.

S aki leragad ezen a szinten, nem lesz boldog

egy idő után, avagy unalmassá válik az

ismétlődés egysíkúsága, ugyanis abban

nincs valódi kihívás, elcsépelt lesz az agyad.

Avagy a lelked, melyet értékes feladatok

megoldása tehet fejlődőképessé, mert az

a tudat boldogít, hogy egymás után mindent

meg tudsz oldani, egyre nehezebb ügyeket is.

De csak ha nem kerülöd el az akadályokat,

amint folyók, hogy kis lejtéssel futnak tengerig,

neked nincs ennyi időd, mászd meg a tornyos hegyet,

egyenesen, töretlenül haladj a cél felé.

Mi hát az, ne kérdezd, belülről jön, szól hozzád, vagy

legalább jelzi az irányt, őseid hangja és

közvetlen felmenőidé, de még a leendő

gyermekeid is beleszólnak az életedbe.

Hogy kellő időben érj el mindent, ne maradj le

a kínálkozó, sőt kötelező alkalmakról,

parancsnál több ez, hitteli önkéntelen edzés,

minden legkisebb állomása csúcsérzettel jár.