A Kárpát-medencei népességbe olvadtak be a honalapítók. Cser Ferenc és Darai Lajos felvezetésével
Reménykeltő cikk jelent meg a Magyarságkutató Intézet főigazgatójának tollából minap. Több ez az írás, mint egyszerű beszámoló egy eredményről. Már-már majdnem teljesen megfelel a témakör és a vele foglalkozó intézet követelményének, hogy az összes szempontra kitekintsen, s az azoknak megfelelő eredményeket összegezve felhívja a figyelmet, különösen a magyarságét az igazságra és a valódi további teendőkre. Mert egyébként a politika a nagyvilágban igyekszik a genetikai eredményeket is kisajátítani, amint a történetírással tette, amikor a győztesek írták a történelmet (utolsó csatlós, hódító honfoglalók, stb.). Ezért kell korszerű tudományt művelni, és nem hagyni azt átpolitizálni, még akkor sem, ha valójában a tudomány működését anyagilag a politika biztosítja. Ez nagyon nehéz feladat, de mégis ezt kell követnünk. És most erre látunk itt példát. Mert egyébként megoldhatatlan gondot okoz, ha egy-egy tudományterületen járatlan, műveletlen döntéshozók, vagy vakon hívő emberek befolyása érvényesül, nem a tudományos kutatás szabadsága, követelménye. Fennáll ugyanis a veszélye, hogy amint a magyarokat régóta elmarasztaló, lejárató történetírási kampányoknak, úgy a magánemberi jószándékú megfontolásoknak, kezdeményezéseknek sem messzeható az érvénye. Előbbit hatalmi és tudománypolitikai, tudományiskolai eszközökkel tartották fenn sokáig, de manapság összeomlóban van, utóbbit pedig éppen tudománytalansága fogja csődbe vinni.
Számos magánkiadású tarthatatlan elmélet kering közkézen a magyar eredetről, a magyar műveltségről. Az a kérdés, hogy miként különböztethető meg az egyszerű agymenés és hittobzódás a valódi, tudományosan is értékelhető munkától? Jogos a félelem, hogy sehogy se, ha nem a legmagasabb igényű tudományos szintet követeljük meg magunktól. Melyik eredményre lehet, mint valóban tudományosra hivatkozni? Melyik hivatkozás fogadható el, mint valóságos adatforrás? Melyik az igaz és melyik a hamis? Ezt nagyon nehéz eldönteni, ha előzetes kívánalmat teljesít az eredmény.
A hitelesség kérdése különösen a politikai következmények miatt kényes, de fontos is. Ha a Magyarságkutató Intézet célja valóban a hiteles eredet felkutatása, akkor azt tudományos eszközökkel kell elérnie. Hiszen ha az MTA finnugor modellje helyett, amely politikailag motivált volt a kezdeteitől fogva, egy új, a keleti és sztyeppei eredet hamis követelménye lépne, ugyanolyan helyzetbe kerülnénk, mint voltunk korábban.
Vagyis az igazság legjobb megközelítését kell mindenekelőtt fontosnak tartanunk és megkövetelnünk magunktól.
Mi a Kárpát-medence kiemelkedő jelentőségét az európai és világtörténelemben, különösen a legkorábbi időszakokat tekintve, régóta hangoztatjuk, ábrázoljuk. Merjük magunkhoz, azaz a magyarság elődeihez is kötni, amit nemcsak a műveltségi források, azaz a régészet, nyelvészet, a néprajz és a történeti adatok, hanem az embertan, s benne újabban a vércsoportok és a genetika adatai is teljes mértékben alátámasztanak. Erről vannak külföldi tudósoknak is jól használható kutatási eredményei, közlései. Nekik persze más összegző szempontjaik vannak, mint nekünk, de ne is várjuk tőlük, hogy helyettünk elvégzik majd a munkát: a mai Kárpát-medencei népek valóságos eredetviszonyainak feltárását. Ugyanakkor bátran ragaszkodnunk kell az elemzés új útjához és kifutásához, még ha az szokatlan is és nem könnyen fogadja el a tudományos világ. Éppen az kell lelkesítse a mai magyar kutatókat, de még a környező országokét is, hogy elérve az igazságig, soha nem látott tárháza és gazdagsága nyílik meg a múltnak, hiszen nem tudja tovább az itteni érdemeket tagadni, sőt elorozni a többi európai nagyrégió hatalmi szava.
Éppen a tudományos kutatásban is a több lábon állás teheti ezeket a munkákat hitelessé, megfontolhatóvá és megfontolandóvá. Ugyanakkor az egyoldalúsága miatt számos munka bizony hiteltelennek bizonyul és kiesik a tudományos körből, sőt már mint negatívumra kell rá hivatkozni, bemutatva hitelesebbnek elfogadott forrásokkal való ellentmondásosságát.
Nem elegendő tehát ebben a bonyolult kérdéskörben egyetlen tudomány eredményeit önállóan felhasználni, hanem több oldalról nyert, több tudományág által teremtett adatokat egységesen kell értelmezni (kizárva a politikát és a politikai igényeket), és amennyiben bármelyik hitelesnek elfogadható eredménye, adata a modellel ellentmondásban van, akkor nem az eredményt, hanem a modellt kell kizárni.
Ugyanez elmondható most a Magyarságkutató Intézet beszámolójáról, mert várhatóan még több vizsgálat, még szélesebb témakör és bizonyítási anyag elérhető lesz, bevonható a tudományos vizsgálatba a jövőben. Például elérheti a sírok száma, amelyet megvizsgálnak genetikai szempontok szerint, akár az ötezret is, vagy ötvenezret, nem csupán tízes és százas nagyságrendet, mint most. Várhatóan a letelepedettek túlnyomó száma miatt az ázsiai jelleg még sokkal-sokkal kisebb arányt mutat majd. Ugyanakkor ha a társadalom kettősségének nyomai továbbra is megmutatkoznak, tovább kell lépni a magyarázatban.
Azt is régóta mondjuk, hogy az anyai genetikai örökítő, az mtDNS vizsgálat igen gyér adatszolgáltató, kevés tulajdonság köthető hozzá a rövid helyre nem álló szakasz miatt. Amit mutat, éppen csak annyi, hogy az igen ősi, a neandervölgyi, sőt Homo erectus-kori időkből európai vagy ázsiai (kaukázusi) lét köthető hozzá. (Ahonnan, mármint abból a nagy régiségből származik a néha látványos hasonlóságunk az ázsiai műveltségekkel.) Ezért jobb az Y-kromoszóma mutációk vizsgálata, ami alapján már 15 éve megírtuk könyvünket ezekről a „mai” eredményekről. Nagy kár, hogy az elmúlt másfél évtizedben nem ezt az igazságot tanították a magyar ifjúságnak. Ám reméljük, hamarosan bekerül az iskolai tananyagba, ha olyan súlyú intézmény szolgáltatja hozzá az adatbizonyosságot, mint a Magyarságkutató Intézet.
Cser Ferenc és Darai Lajos
***
MAGYARSÁGKUTATÓ INTÉZET
Az archeogenetikai vizsgálatok legújabb eredményeiről a Genes című, rangos nemzetközi szakfolyóiratban számoltak be a Magyarságkutató Intézet (MKI) kutatói. A szállási temetők és a falusi temetők anyagának vizsgálatából levonható következtetések akár odáig is vezethetnek, hogy egyszer még igazat adhatunk Widukind von Corvey szász bencés szerzetesnek és krónikaírónak, aki egy ízben a magyarokról szólva úgy fogalmazott: a magyarok azok az avarok, akiket most magyaroknak hívunk (Avares, quos modo Ungarios vocamus).
A 10-11. századi Kárpát-medencei köznépi temetők anyai vonalainak vizsgálata címmel megjelent publikáció (Maternal Lineages from 10–11th Century Commoner Cemeteries of the Carpathian Basin) szerint a magyar régészek nagyszámú honfoglalás korából származó temetőt tártak fel és írtak le, melyek két fő csoportba sorolhatók.
A feltárt temetők egyik csoportja a kis sírszámú, 9-10. századra keltezhető szállási temetőket tartalmazza, melyekben feltehetően a katonai vezető réteghez tartozó egyéneket és családtagjaikat temették viszonylag gazdag tárgyi mellékletekkel. A feltárt temetők második csoportját pedig és a 10-12. századra keltezhető nagyobb sírszámú, úgynevezett falusi temetők alkotják, melyek szegényes mellékletű sírokat tartalmaznak, és a honfoglalás kori köznéphez köthetők.
A honfoglalás történeti értelmezését döntően befolyásolja, hogy a kétféle temető ugyanazt a népességet, vagy két eltérő származású népességet rejt-e, erre a kérdésre az archeogenetikai módszerekkel viszont már meggyőző válaszokat lehet adni.
A korábbi archeogenetikai kutatások főként a honfoglaló magyarság vezető rétegének vizsgálatára koncentráltak, ezekről az őseinkről kiderült, hogy mind anyai, mind apai vonalon jelentős, kb. 30%-os belső- és közép-ázsiai genetikai örökséggel rendelkeznek.
Hogy a kétféle temető népességét összehasonlíthassák, az MKI kutatói legutóbbi munkájukban 9 falusi temetőből származó 177 egyén anyai leszármazási vonalát (teljes mitogenomját) határozták meg, de emellett a vezető elithez tartozó újabb szállási temető 14 mintáját is jellemezték. A korábbi adatokkal együtt így 182 köznéphez köthető anyai vonalat tudtak összehasonlítani 112 szállási, úgynevezett elit temetőből származó mintával.
Először megállapították az egyéni vonalak földrajzi (filogeográfiai) származását. Ebből kiderült, hogy a köznép kevesebb, mint 13%-a rendelkezett Ázsiába visszavezethető leszármazási vonallal, ami kevesebb, mint fele az elit esetében tapasztalt 30%-nak.
Emellett mind az európai, mind az ázsiai eredetű haplocsoportok összetétele jelentős eltérést mutatott a kétféle temető népessége között.
(...)
