A STATIKUS evolúció (hétköznapi lázadások/megnyugvások) – Deli Mihály meditatív elbeszélése

Az alábbi ügy (esemény) annyira hétköznapi, hogy szinte jelentéktelen. Mégis elgondolkodtató. Találkoztunk a bolt parkolójában, és invitáltál, hogy hazaviszel. Beültünk. Szép, új, erős autó: Volkswagen. Alig kanyarodtunk ki az útra, a mellettünk futó sávból egy két-három kategóriával előkelőbb Mercedes akart besorolni elénk, meglehetősen agresszíven. Gázt adtál, nem engedted. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, nagyító alá veszem az „ügyet”. Lehet, rögtön el kellett volna mondanom, mire gondolok, de mivel nem tettem, fészkelődni és mélyülni kezdett bennem a dolog. – Veszélyesnek látszott az akció, koccanhattunk volna, de a Mercis felmérte a helyzetet, visszakozott. Miért nem engedted be? – meditáltam magamban. Gondolom: egyfelől a büszkeség miatt, hogy veled ezt nem tehetik; másfelől az új autódba „projektált” gőgöcskéd miatt, ami adott esetben egy Mercivel is képes szkanderezni; harmadrészt egy kis kivagyiság és vagányság miatt énelőttem; negyedrészt (ami előlép első számú indokká!): a pedagógia miatt! Igen: visszaszorítani a könyöklő, nagyképű, tülekedő pofátlanokat. „Nem minden papsajt”, és tartsák be a KRESZ szabályait! – Megnyugodva száguldottunk tova. Bennem még volt egy kis feszültség, mert az én oldalamon történt volta a koccanás, közelebb voltam (egészen közel!) a Mercihez, és drasztikusan bevillant a sofőr eltorzult-dühödt arca. Benned nyilván szétáradt az adrenalin méze. – Kész, ennyi. Szóra sem érdemes. Naponta milliószor előfordulnak hasonló esetek. De szöget ütött a fejembe: miért? Egyértelmű volt, hogy a jelen szituációban nem várható el a „zipzárelv”, itt nyakas tolakodásról volt szó, fölényességről, dominanciáról, agresszivitásról. S ezt, ha jól felmért alkalom adódik, határozott pedagógiai hozzáállással szankcionálni kell. A forgatókönyv sikertelen változata ilyenkor nem fordul meg a fejben (baleset, verekedés, sérülés stb.). Marad a pedagógia filozófiája: nevelni kell a szemtelen, durva embereket; felrezzenteni, helyretenni. Mivel az akció hasznosságáról-eredményességéről nem érkezik spontán visszajelzés, megnyugtatjuk magunkat, helyesen jártunk el, egy kis lépést mindenképpen tettünk a javulás útján; ha mindenki így cselekedne, lassan helyreállna a rend, megszűnnének a hasonló, tenyérbe mászó arcátlanságok. – De megszűnnének-e? Mert mi ugyan kiéljük a pedagógiába csomagolt agressziónkat, de vajon elérjük-e a célt? Nem inkább megerősítjük a tolakodót vélt igazában? Ő persze a közlekedés tempójának-ritmusának igényével indokolja törekvését, ezért benne haragot kelt az adrenalin. Tán óvatosabb, vagy inkább egyre gyakorlottabb lesz a vezetéstechnika terén?! Valószínűleg arra gondol, egy Mercedest nem győzhetnek le, nem alázhatnak meg, ezt korrigálni kell. Az ütközés változtatna magatartásán? Vagy az is csak furfangosabb módszerekre sarkallná, hogy fölényét kiélhesse? A közutakról ’belső utakra’ terelődne majoritása? Bizonyára két lábon járó emberként is ilyen. Mi változtatná meg? Dráma, tragédia? A belátás alig? Nincs azonnal ellenőrizhető recept; csak a hétköznapok megszokott-beletörődő kattogása. Ők soha nem is változnak meg. Ez a státuszuk a világban. Egyikük-másikuk alakulhat, de az általános emberi jelleg nem. És ez ránk (tolakodókat-be-nem-engedőkre) ugyanúgy áll? Később valaki (figyelmetlenségből-ügyetlenségből-fölényből-jóságból-óvatosságból) úgyis hagyja őket besorolni; esetenként a hozzá hasonlók is, néha mintha összetartanának (profi sunyi sündörgők). Ha elénk vágnak, az fáj, az düh, az feszültség; ha magunk mögé legyezzük őket, az elégtétel, az nevelés, kiélt bosszú. Mi a döntés? Legyünk birkák mindannyian, mert az a rend? A nyáj egybeolvaszt, és közben (kis fityisszel orrunkon) perszonális buborékunkban felemel (öntudatunk-önértékelésünk nem sérülhet). A teljes káosz és a szépen zakatoló rend között a sunnyogás a legfelháborítóbb! Hova állunk? A közönyös (legfeljebb magukban háborgó) birkák, vagy az öntudatos, pedellusbirkák közé (akik időnként, fél lábbal kilépnek szerepükből)? Hatunk vagy kompenzálunk? – Avagy mielőbb gyorsan hazakanyarodunk, leparkolunk, kiszállunk, és helyünkre találunk. Az mégsem egy kimért és szűk sáv, hanem egy gazdagabb, titokzatosabb tér, változatosabban táncoltató lehetőségekkel, de hasonlóan szigorító szabályokkal. – (Amikor a birkák a szűk rácsok folyosójába sodródtatnak, már a végzetük felé haladnak. A réten még a karámot sem veszik észre. A nyáj élete e jelölt területen, teremtettségük labirintusságát figyelembe véve és értékelve, törvényszerű, s ezzel együtt hétköznapi.)

A kép forrása: itt