Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 159.

 159.

Szervesen szervez, aki jóságot termel,

egymáshoz illeszkedik cselekvők sora,

nem jön elő erőltetett, külső tervvel,

s megtörténik több, mint várható: a csoda.

De ha előírják, hogy mi kötelesség,

hogyan, sőt, mit kell tennünk mindegyre nekünk,

nem engedve, hogy a történet megessék

s eredmény természet útján jöjjön velünk:

visszájára fordulhat az előírás,

betartatlan lesz még a jó oldala is,

mint mikor gyógynövényt irt ki fűnyírás,

hogy legyen egységes és kellemes pázsit,

vagy elsorvaszt különösséget nagyüzem

és eltűnik életünkből az ízesség,

ahogy kazán minden kacatot eltüzel,

népkohó salakjává válik emberség.

Olyként lavírozunk szál deszka tutajon,

mintha vakok lennénk folyónk vad vizére,

ha teszünk mércének gyarapodó vagyont,

s nem a megbecsülés lesz törekvés bére.

Mind többre van szükségünk, mert többen vagyunk,

a feladat is több, de ne nyereségért

folyjon a munka, hanem hogy legyen nyarunk

a télben, rajongva a másik lelkéért.