Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 180.

 180.

Micsoda mérgező lepel takarja a múltunkat:

csak romlást látunk benne és vesztes háborúkat,

mintha nem születhetett volna nálunk jó példa,

ami ne lett volna ellenségeinknek préda.

Ezt a takarót legalább vékonyítani kell:

átlátva rajta, alatta az igazság kikel,

mert igaz magvát ültette el történelmünk,

valódi eseményeit ideje meglelnünk.

Vagy inkább helyeit, helyszíneit, mert az biztos:

míg krónikás, mindenféle mesterkedés titkos

eredményeképpen, a hogyan történtre adhat

hamis választ, a terület látszólag maradhat.

Hogy tényleg maradt-e ott minden, ahol megtörtént,

vagy múltjukba nem csupán érdemeinket tömték,

kik eltávoztukkal e helyszínt sem hagyták „veszni”,

ezer bizonyítékunk van ma már tételezni.

Magukkal vitték városaik rajzát, kincseit,

családjuk festményeit, hatalmuk jelvényeit,

úgy építették fel az újat régi mintára:

folytonosságuknak kirablásunk volt az ára.

Leromboltak minden régi templomot, színházat,

mi nekünk utánuk maradt, csak a magyarázat,

miért vagyunk ilyen szegények, míg ők gazdagok:

hát, mert a mi vagyonunk saját, az övék rablott.