Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 182.

 182.

Ahogy a tengerparton kagylókat gyűjtesz,

s nem közepébe úszol nagy hullámokban,

úgy az életben is csak az után nyúljál,

amit bizton könnyen és hamar elérhetsz.

Mert mi távol van, téged is messze vezet,

ott az ismeretlenben nehéz fennmaradni,

ha nem tudsz lovagolni a hullámokon,

csak kevesen nyújtanak segítő kezet.

De néha túl kell lépni közvetlenségen,

időtávlatot nyújtani jövendőséghez,

messze túlhaladni szülőföld határán,

hogy meglássuk az újat földön és égen.

Nem mintha otthon nem lenne meg ugyanaz,

de izgalmakat ne a család teremtsen,

majd a megmérettetésről számoljunk be ott,

bizonyítva, hogy megérdemlünk nyugalmat.

Távol és közel azért oly viszonylagos:

mert mindegyikünk mindenkitől különböz’,

ahogy felfogásban sem vagyunk egyformák,

ami neked érthető, az nekem magos.

Messzi tengerről ami hazahozható,

nem tengerhullám, hanem a kagyló éppen,

távolban talált is csak akkor hoz üdvöt,

ha belőle itthon sok alkalmazható.