Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 183.

 183.

A lélek homokórójának szemei:

tudás-tapasztalatot gyűjtenek alul,

és ha közben sosem fogyhatnak el felül,

véges létezésünk öröklétet tanul.

Mert teljes emberként születik csecsemő:

óvni, gondozni is kell, de sokkal jobban

figyelni rá, válaszolni óhajára,

s növő esze, szíve ritmust velünk dobban.

Meglátjuk a magunk kicsikorát bennük:

ahogy személyiségük kibontakozik,

másolatunk lesz ő, mégis önálló lény,

aki elmúlásra remény-fátylat borít.

Ha magunkba nézünk, szomorú a látvány:

miként neveljük őket, nincs megegyezés,

még azt sem tudjuk, kik vagyunk valójában,

mindenki sajátnak tudja a köz eszét.

Hol rontottak el minket, kérdezd meg bátran:

miért nem egyezik nézeted társaddal,

ha te és ő mást tudtok, ki kell cserélni,

bízva a másikban, s látni, ki mit akar.

Beteljesíteni egyéni vágyakat:

hogy élet-közösség épüljön fel közben,

összefogás tud jövőt jelenné tenni,

nyugodjon rajtunk, mint gyermek anyaölben.