top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1860)

  • Szerző képe: dombi52
    dombi52
  • 3 órával ezelőtt
  • 2 perc olvasás










Lelketlenség nincs, mert az a lélek tagadása

lenne bennünk, ám az létezik mindenkiben, és

éppen a lelketlent is segíti magatartása

működésében, s nemcsak biológiailag.

 

Így nem lélek nélkül, hanem annak ellenére

dolgozik, aki szokásos lelkiismeretet

meghazudtolva él, szembemegy a józanésszel,

jóerkölccsel, mindennel, ami lélek szerint van.

 

Ezért legalább két lélekfogalmat látunk itt,

az egyiket a testünk felől nézve, anyagi

vonatkozások életté, lelkes akarattá

egyesítőjét, aminek kihunyta a halál.

 

A másikat a szellem felől közelítve és

az élet ételmére, céljára vonatkozó

gondolati képződmények alkotójának és

hordozójának, örök megjelenítőjének.

 

Azaz olybá tűnik, még halála után is van

hatása ránk, és akkor talán önmagára is,

világot átfogó elmebéli állapotok,

valamint egyéni találmányok szülőföldje.

 

És lélek szerint közelítünk minden eszméhez,

azaz a lelkünk a szűrő, mit fogadunk el és be,

vagy meg, szándékunk megelőzi az értékelést,

van, mit annyira nem kedvelünk, hogy meg sem látjuk.

 

Vagy amit igen, amit szeretnénk és elérni

vágyjuk, lelki szemünk előtt előbb megjelenik,

mint ahogy valóságban felbukkan, hajtóerő

a lelkesedésünk, ezért nem szabad letörni.

 

Pedig van rá sok példa, károgók hada zúdul

ránk, amikor magunkon, helyzetünkön túlmutat,

amit kitűzünk elérendőként, s aztán mikor

teljesítjük, az ellendrukkerek elkullognak.

 

Veszélyhelyzetben lélekjelenlét életmentő

lehet, ezért sem szabad lelkünket háttérbe, sőt

nyomorba nyomva, taszítva élni, elveszthetjük

őrzőangyalnak is mondott támogatásunkat.

 

Ami legtöbbször valamifajta megérzésként

jelentkezik, s ilyenkor jobbik esetben megyünk

utána és sikerünk lesz, rosszabbikban utóbb 

jövünk rá, hogy volt egy elmellőzött rossz érzésünk.

 

Innen is tudhatjuk, hogy a világ több, mint amit

érzékelésünk mutat, csináltunk is olyan műszert,

már elég sok fajtát, amely túl s innen képesség-

tartományunkon, kimutat ilyen hatásokat.

 

Előbbiek miatt ne higgyük, hogy azok ránk nem

hatnak, sőt megfigyeljük különleges esetek

sokaságából, hogy mi is keltünk ily jeleket,

hullámokat, műszerrel még nem érzékelteket.

 

Ám hatásukat mások befogják, de célzatosan,

irányítottan alakul ki ilyen kapcsolat,

s bár még ismeretlen előttünk, feltehető, hogy

egyetemesen érvényesülő ügyről van szó.

 

Ezért kell sokkal jobban figyelnünk a lélekre,

azaz a lényegünkre, mikor megfelelő a

hozzáállásunk, isteni magasságba repít,

s zárva tarthatja előttünk a pokol kapuját.


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page