Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1897)

Keresni, kutatni csakis megszállottan lehet,

nem unaloműzésből, nem élményszerző céllal,

az jön mellékesen, ami hajt, a kíváncsiság

lelkesedése, vagy fordítva, de nincs nyugalmad.

Éjjel-nappal azon jár a fejed, elfoglalva

magad, nincsen üresjárat, szenvedélynek mondják,

akik kívülről nézik, hogy vágtat át a rónán

lelked, mint ki letépte láncát, találat után.

Nem üres loholás ez, mint a kutyafuttatás,

célját előbb megtervezted, aztán elvesztetted,

mert ami nincs még elérve, az vonzani sem képes,

de sok kudarcot bezsebelve mégis elindulsz.

Azon az úton, amely járva lesz egyre hosszabb,

annál is, néha, ameddig belátás elláthat,

mert úgy nő egyre nagyobbra a kutatás tárgya,

ahogy egy-egy részletébe beleharapsz végre.

Ez már ellát ellátmánnyal egy időre, kevés

eredménnyel megelégszel, ha tudod egymásra

rakni, de nem össze-vissza, hanem jó sorrendben,

mi legnehezebb, mert csak végén áll össze a kép.

Mint a hídépítés, hogy a pillérek közét ki

kell tölteni, hogy tovább tudj lépni, áthidalni

tudás és nemtudás közötti szakadékot úgy,

hogy még nem tudod, milyen ismeretlen jön szembe.

Tárul fel már ismerősként, eddigiekbe jól

beleilleszkedve, gyarapítva nemcsak tények

megismert seregét, de a módszer tárházát szintén,

ahogy rájöttél erre, van vele remény másra.

És lassan felbukkan a kísértés, biztatás, sőt

egyenesen elvárás feléd azoktól, akik tudnak

velős és kitartó munkádról, hogy tedd közzé azt,

hiába tiltakozol, hogy nem vagy vele készen.

Hogy félig sült süteménynek nincs meg saját íze,

ráadásul a nyers tészta, magyarázatlanság

szájpadlásra tapad, várakozást lelohasztja,

a csalódottak nem kíváncsiak már rád többé.

Kutass hát, és közben dolgozz az előadható,

megjelentethető változat létrehozásán,

hogy mire teljességet mutatva tudsz fellépni

színpadra, ne semmisülj meg tudomány oltárán.