Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 201.

 201.

Nem lehet menekülni tudatlansággal

a vigasztalanságtól, nyílt erőszakkal

a kilátástalanságtól, s hazugsággal

az igazság hiányától: nincs menekvés

máshol, mint belátni a tudás határát,

a megfejthetetlen kegyelem szentségét,

s tehetetlenségünk beismerésével

megérkezni hatékonyság hatalmához.

Így építette fel az ember önmagát,

kevesebbel beérve, mint mindentudás,

lépésenként megértve veszteségeink

okán, mit rosszul tettünk s mi javítható.

Megismerni ártó ismeretlenséget

csak őszinte kérdésfeltevéssel lehet,

nem figyelemeltereléssel színlelve,

hogy alávetettünk lett a természetünk.

Még mindig a nyelvünk a kiindulásunk,

ezzel irányítunk minden jó megoldást,

amit nehéz megtanulni, ezért jönnek

a könnyebbet ígérő tévhitek szítói.

Úgy bízni magunkban, hogy közben nem tudunk

minden bajra megoldást, lelkünk győzhet meg,

egymásé fölé emelt jóakarattal

áldott állapottá téve életünket.