Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2093)
A mi szavunk le van foglalva minekünk, épp mink
vagyunk, akik valójában értelmességet, észt
gyakorlunk, tulajdonlunk, mesterségesség miénk,
ne adjuk, nem adjuk át semminek magunk helyett.
Mesterei lettünk a gondolkozásnak, növény-
és állatvilág anyagcseréjén úgy túllépve,
hogy magunk alkotunk élethelyet magunknak, nincs
röghözkötöttségünk, belső természet pórázunk.
Külső határainkat belátjuk, testi mivolt és
ahhoz szükségességek sokszorosan felülmúlt
adottságainkká váltak, mivel elmeszüleményt
használati eszközzé tudunk alakítani.
Füveket – odafigyelve magjuk vetésére –
élelemforrássá, de állatokat is persze
tűzhasználattal, és betegségeket gyógyítunk,
napra pontosan tervezetten éljük életünk.
Élőállat-szelídítéssel erőforráshoz
jutottunk, de a víz erejét is felhasználtuk,
hogy a csónakot képes fenntartani, aztán a
gépesítéssel újabb segítséget szereztünk.
S ezen a ponton fordulat állt be felszínesen
látók szerint, önmagától mozgónak nevezve
a járműveket, megtévesztették önmagukat,
mintha azokban nem elmés szerkezetünk járna.
Üzemanyagból erőt termelve, s igen könnyen
meghibásodva, minek javításával tovább
tudtuk fejleszteni, vagy újabb jobbra cserélni,
egész addig, már szavunkra hallgat, mint a kutyánk.
De a kutyánk nem mi vagyunk, mi nem vagyunk kutyák,
értelmi fölényünk lelki megnyilvánulásunk,
amit elnyomó szokásba jött nem elismerni,
tudásunk fölöttes szellemből eredeztetni.
Ám ennek bizonyítására még nem került sor,
mert az ilyen kapcsolódás túlvilágivá vált,
vallást alapított, mint a mi helyünkbe lépő,
nagybetűs MI is akként szeretne szerepelni.
Hogy létrehívói, kiszolgálói kapjanak
még több támogatást, jutalmat és kitüntetést
emberközösségek részéről, ne vegyék észre,
hogy megalázásszerűségben részeseltetnek.
Hogy újabb átcsoportosítás zajlik tudomány
és haladás nevében, inkább álcája mögött,
lassanként kihúzva a talajt a lábunk alól,
bolygónyi méretben megszerezni befolyást.
És ahogy a tudás terén már megszerezték a
kizárólagosságot, szolgálatukra legyen,
de a nagyközönség felkészültség hiányában
ne férjen hozzá, ezt most mindenkire kiterjesztik.
Ahogy a gazda gombnyomásra etet, mondjuk
a tehenészetben, úgy bármihez hozzáférni
csak ellenőrzötten tudjunk, ahogy nincsenek már
vadon legelő csordák, mi se legyünk szabadok.
Emberi sokaság, tömegméret eltakarja
előlünk a lényeget, látszatra még nagyszerű
találmányok, építmények gazdagítják mindünk
életét, bonyolultnak vagyunk kiszolgáltatva.
A szervezettség, mint a finom áramkörök is,
létfeltétel lett, minek előteremtésére
már nincs elegendő erő és figyelem, kopik
fegyelem, a rendszer összeomlása fenyeget.
És erre nem lehet megoldás a mi kényszerű
lecserélésünk a döntéshozatalban művi
szintű kiszámolósdira, ugyanaz nem fogja
megjavítani betáplálva, ami okozta.
Mert az adatfeldolgozás sosem gondolkodás,
jelen lehet akár felfoghatatlan számosság
és elképesztő műveleti gyorsaság, attól
még nincs benne erkölcsi súlyok mérlegelése.
Az érzéketlen számolgatás nem közömbösség,
hanem rideg felelőtlenség, felelősség nem-
vállalás, miközben jószándék hegyeket mozgat,
a szeretet türelmes, tényleg mindent elvisel.
A visszalépést is megteszi, ha kell, nem áldoz
fel milliókat, ha a jövő kimenetelét
fontolgatja, ámde boldogítani szeretne
mindnyájunkat, minket, akik embernek születtünk.
A mi feladása így igen veszélyes lenne,
én és te kimaradna a sejtelmes ő-ből, kit,
azaz mit kellene imádattal fogadnunk, most
még meg tudjuk fékezni mögötte bújó őket.
