top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2093)

Szerző képe: dombi52
dombi52
1 órával ezelőtt
2 perc olvasás










A mi szavunk le van foglalva minekünk, épp mink

vagyunk, akik valójában értelmességet, észt

gyakorlunk, tulajdonlunk, mesterségesség miénk,

ne adjuk, nem adjuk át semminek magunk helyett.

 

Mesterei lettünk a gondolkozásnak, növény-

és állatvilág anyagcseréjén úgy túllépve,

hogy magunk alkotunk élethelyet magunknak, nincs

röghözkötöttségünk, belső természet pórázunk.

 

Külső határainkat belátjuk, testi mivolt és

ahhoz szükségességek sokszorosan felülmúlt

adottságainkká váltak, mivel elmeszüleményt

használati eszközzé tudunk alakítani.

 

Füveket – odafigyelve magjuk vetésére –

élelemforrássá, de állatokat is persze

tűzhasználattal, és betegségeket gyógyítunk,

napra pontosan tervezetten éljük életünk.

 

Élőállat-szelídítéssel erőforráshoz

jutottunk, de a víz erejét is felhasználtuk,

hogy a csónakot képes fenntartani, aztán a

gépesítéssel újabb segítséget szereztünk.

 

S ezen a ponton fordulat állt be felszínesen

látók szerint, önmagától mozgónak nevezve

a járműveket, megtévesztették önmagukat,

mintha azokban nem elmés szerkezetünk járna.

 

Üzemanyagból erőt termelve, s igen könnyen

meghibásodva, minek javításával tovább

tudtuk fejleszteni, vagy újabb jobbra cserélni,

egész addig, már szavunkra hallgat, mint a kutyánk.

 

De a kutyánk nem mi vagyunk, mi nem vagyunk kutyák,

értelmi fölényünk lelki megnyilvánulásunk,

amit elnyomó szokásba jött nem elismerni,

tudásunk fölöttes szellemből eredeztetni.

 

Ám ennek bizonyítására még nem került sor,

mert az ilyen kapcsolódás túlvilágivá vált,

vallást alapított, mint a mi helyünkbe lépő,

nagybetűs MI is akként szeretne szerepelni.

 

Hogy létrehívói, kiszolgálói kapjanak

még több támogatást, jutalmat és kitüntetést

emberközösségek részéről, ne vegyék észre,

hogy megalázásszerűségben részeseltetnek.

 

Hogy újabb átcsoportosítás zajlik tudomány

és haladás nevében, inkább álcája mögött,

lassanként kihúzva a talajt a lábunk alól,

bolygónyi méretben megszerezni befolyást.

 

És ahogy a tudás terén már megszerezték a

kizárólagosságot, szolgálatukra legyen,

de a nagyközönség felkészültség hiányában

ne férjen hozzá, ezt most mindenkire kiterjesztik.

 

Ahogy a gazda gombnyomásra etet, mondjuk

a tehenészetben, úgy bármihez hozzáférni

csak ellenőrzötten tudjunk, ahogy nincsenek már

vadon legelő csordák, mi se legyünk szabadok.

 

Emberi sokaság, tömegméret eltakarja

előlünk a lényeget, látszatra még nagyszerű

találmányok, építmények gazdagítják mindünk

életét, bonyolultnak vagyunk kiszolgáltatva.

 

A szervezettség, mint a finom áramkörök is,

létfeltétel lett, minek előteremtésére

már nincs elegendő erő és figyelem, kopik

fegyelem, a rendszer összeomlása fenyeget.

 

És erre nem lehet megoldás a mi kényszerű

lecserélésünk a döntéshozatalban művi

szintű kiszámolósdira, ugyanaz nem fogja

megjavítani betáplálva, ami okozta.

 

Mert az adatfeldolgozás sosem gondolkodás,

jelen lehet akár felfoghatatlan számosság

és elképesztő műveleti gyorsaság, attól

még nincs benne erkölcsi súlyok mérlegelése.

 

Az érzéketlen számolgatás nem közömbösség,

hanem rideg felelőtlenség, felelősség nem-

vállalás, miközben jószándék hegyeket mozgat,

a szeretet türelmes, tényleg mindent elvisel.

 

A visszalépést is megteszi, ha kell, nem áldoz

fel milliókat, ha a jövő kimenetelét

fontolgatja, ámde boldogítani szeretne

mindnyájunkat, minket, akik embernek születtünk.

 

A mi feladása így igen veszélyes lenne,

én és te kimaradna a sejtelmes ő-ből, kit,

azaz mit kellene imádattal fogadnunk, most

még meg tudjuk fékezni mögötte bújó őket.

legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page