Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 221.

 221.

A hosszú időnek nem tudjuk, mennyi a fele,

a végét várjuk, s nem emlékszünk, hol volt kezdete,

várakozás közben csak arra gondolunk folyton,

célhoz érjünk, eredményre jussunk végső ponton.

De ezen már régen segített az emberiség,

naptárt alkalmazva jött az egyszerű segítség,

nézve Nap-kelte helyét vagy a csillagos eget,

napi járóföld szerint osztott fel életteret.

Nehézséget a Föld gömbalakja úgy okozott,

hogy forogván, évszakonként más naphosszat hozott,

de ez megváltozott, ha eltávolodott onnan,

északra vagy délre menve, rövidebb-hosszabban.

S aztán elkezdődött az idő darabolása,

előbb sötétséget elűzi világossága,

majd a delelő Nap nyújtotta a nap közepét,

s faárnyék haladása kezdett új világ mesét.

Lassanként oda jutottunk, hogy megtervezhettük

egész évszakok minden napját, haszonba vettük

a napok óráját, percét, pontosítva olyan

ügyeket, melyek hossza nem tetszőleges folyam.

Ma már az óraszerkezet határoz meg minket,

megmondja, mikor vedd fel s mikor tedd le a sminket,

de azt a hosszú időt nem mutatja meg soha,

minek végén csak lelkünk nem lesz idő-mostoha.