Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 225.

 225.

Tudjuk-e még a virágok jelentését,

ismerjük-e jól növényeink szerepét,

vagy csak lődörgünk drága parkokban bután,

ájuldozva a sok széptől, de tudatlan?

Hallottunk valamit a gyógynövényekről

harangozni, gyógyteákat dicsérgetni,

vagy az olajos magvak fontos szerepét,

de inkább analfabétákként vonaglunk

a növényhatározó feladat során,

összemosva a hasznosítható és a

„haszontalan” – mert „csak” lélekre ható –

tulajdonságot és nekünk szóló jelet.

Elfeledtük, elfeledtették, és kiment

divatból a magunkkal törődés ezen

a szinten: öngyógyítás, önszórakozás,

egészség és szépség őrzése, nyerése.

Hogy „majd lesznek, akik nekünk szolgáltatnak

medicinát, esztétikumot”, mondták, de

még isten is csak akkor segít, ha magad

is törekszel ugyanarra, hát még eme

testünket-lelkünket érintő folyamat

bonyolításában mennyire együtt kell

működnünk, sőt, irányítanunk azt, ehhez

elengedhetetlen: fű-, fa-, virágszótár,

melyben megtaláljuk nemcsak leírását,

képét, hanem azt is, mire jó, mikor kell

alkalmazni és hogyan, s mennyire vagyunk

időnyerők, ha társaságukban töltjük.