Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 241.

 241.

Leginkább befelé légy büszke rá, hogy magyar vagy,

legalább befelé légy büszke rá: a magyar nagy.

Nagy, különösen ha a megélt időt tekintjük,

mióta emberként egymást magyarságra intjük.

Erkölcsi nagyságot teremtett föld művelése,

napját hit ragyogtatta, hogy beérik vetése,

s hogy hűsége, szorgalma ifjakra átragadjon,

megtette a lehetetlent: vannál többet adjon.

Nem a szerencsének: fémeknek volt a kovácsa,

kenyerének sosem fogyhatott ki a kovásza,

de mennél többre jutott, munkája eredménye

földönfutókat vonzott, rablásnak lett kitéve.

A rablók öltek, gyújtogattak és tovább mentek,

s hősiesen harcoltunk, amikor visszatértek,

családunkért, hazánkért megvédtük tőlük a hont,

ahol legszebben az örök béke dallama zsong.

Életmód-alkotás csúcspontja a törvényhozás,

szívünkbe véstük, eszünkkel féltük minden sorát,

s nem tudsz róla, hogy betartod, ha az természeted,

úgy neveltek elődeink, az nincs, hogy megszeged.

Ebben vagyunk hát a legnagyobbak: kiműveltünk

olyan emberséget, mit egyetemessé emeltünk,

s ebben követ most már minket mindenki a földön,

szívesen adtunk, előbb szomszédunknak, kölcsön.