Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 254.

 254.

Ahogy a természet sem alszik sohasem,

a Föld mélyében is élnek folyamatok,

társadalmak mélyrétegeiben szintén,

s még a Gondviselő se gond nélkül ragyog.

Ahogy a fa nő, az nagyon lassú nekünk,

a fának pedig a földtani terület,

a földrengéshez vezető mozgás lassú,

de a végén hirtelen vált a vetület.

Nemcsak a növények, az állatvilág is

képes alkalmazkodni tőle független

körülményekhez, változásokhoz, csak az

embersokaság maradt oly neveletlen,

hogy nem viseli el, ha maga okozta

helyzete ellehetetleníti sorsát,

és kitör belőle, mint a vulkán, nem néz

apróságokra, finomságokra, torkát

megragadva kényszeríti ki az őrá

hivatkozóból az őt szolgáló rendet:

teremtést, vezeklést, megújulást,

s főként szabaddá tenni az emberkertet.

Lettünk, mint fán levelek, égen madarak,

sok milliárd, s hiányzik közakaratunk,

hoztunk hozzá hagyományt az igaz múltból,

megmenthet, ha belőle egymásnak adunk.