Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 279.
- szilajcsiko
- 2021. okt. 24.
- 1 perc olvasás
279.Egyedül kószálsz a tájban,
hegyek közt téli magányban,
s mit keresel, úgy jön elő,
mint éhes szemnek legelő.
Nem kell találni kiutat,
mely az erdőből kimutat,
benned dobban a föld szive,
ahogy menetelsz messzire.
Kemény szikla olyan fehér,
amennyi benne rejtve fény,
belekapaszkodik marék,
ha mély a lelki szakadék.
Maradsz míg leszáll sötétség,
ebből lesz világoskék ég,
magadhoz hűség ereje,
hegy legmagasabb teteje.
