Gyimóthy Gábor: Lili Marlén

frissítve 2025.05.25

Lili Marlén

Vannak dolgok, amelyeken

gondolkozni nem szabad,

ha az ember szereti, hogy

az elméje ép marad.

Ilyen dolog a háború.  

Észbontó, hogy létezik!

Gazember politikusok-

nak kedvéért művelik.

És a világ nem hördül föl;

természetesnek veszi,

hogy a bőrét – hiszen parancs –

a vesztőhelyre viszi!

Ezrek, százezrek, miliók

halni vonulnak! – Pedig  

nincs, ami az életüknél   

kedvesebb lenne nekik…

Ezen ne törjük fejünket,

mert hát itt megáll az ész.

Megőrülést kockáztat, ki

ezen tűnődni merész!

És mindez olyan korszakban,

amelyben a technikánk  

más bolygóknak elérését

könnyedén ruházza ránk.

Háború és marsutazás;

iszonyatos szakadék,

mi e kettő között tátong.

Agybénító szörnyűség!

Hogy’ lehet az, hogy a fajtánk

nem ismer politikát,

amely e bizonyos téren

túllépné a kőbaltát?!

Máig nem találtunk rendszert,

mely ragadna puskatust

s agyonverné a háborút

gerjesztő politikust…

*

Ámde néha van olyasmi,

ami valódi csoda

s képes a harcoknak zaját

kicsit tompítania.

Volt egy dal a háborúban,

mikor az keményen dúlt,

mely átlépett frontvonalat

s legyőzte a háborút!

Katona-sóhaj volt bár, de

női hangon terjedt el,   

„Látlak-e még majd kedvesem?”

dalba foglalt kétellyel.  

Dolga nem volt egyszerű, mert

be akarták tiltani.

Hiszen a kattonadalnak

harcra kell buzdítani.

Azt mondta a propaganda,

hogy e dal halál szagú.

Ám életbenmaradásról

szól-e vajon háború?  

Esténként tíz óra előtt  

csendült föl a dallama.

E dallal tért nyugovóra

több milió katona.

Nem ám csak német oldalon:

befogadta Anglia,

és aztán angol szöveggel  

dalolta Amerika...!

Öt magyar szöveggel terjedt

itthon is, lépten nyomon.  

Csak oroszul nem hangzott el,

legalábbis úgy tudom.

Az igaz volt, hogy sorai

között sejlik a halál,

hiszen hogy’ jut kedveséhez,

kit gyilkos golyó talál?  

Minden katona fejében

harcba menetel előtt,

pontosan e kép merül föl,

e látomás gyötri őt.

Ám a dallam, s a női hang

minden rémet elsöpört.

Noha csupán három percig,

utat a reménynek tört...  

Indulóként is játszatták,

de az esti rádió,

amelyből tíz előtt áradt,

dal volt és nem induló!

                      *

Sajnos hihető, maholnap   

új háborúban halunk.

Lenne-e most egy ilyen szép,

mindent legyőző dalunk...?  

Az eredeti, német szöveg:

Lili Marleen

Vor der Kaserne,

Vor dem großen Tor,

Stand eine Laterne

Und steht sie noch davor.

So woll'n wir uns da wiederseh'n,

Bei der Laterne woll'n wir steh'n,  

Wie einst, Lili Marleen.

Wie einst, Lili Marleen.

Unsere beiden Schatten

Sah'n wie einer aus,

Das wir so lieb uns hatten,

Das sah man gleich daraus.

Und alle Leute soll'n es seh'n,

Wenn wir bei der Laterne steh'n,

Wie einst, Lili Marleen.

Wie einst, Lili Marleen.

Deine Schritte kennt sie,

Deinen schönen Gang.

Alle Abend brennt sie,

Doch mich vergaß sie lang.

Und sollte mir ein Leid gescheh'n,

Wer wird bei der Laterne steh'n,

Mit dir, Lili Marleen?

Wie einst, Lili Marleen.

Wie einst, Lili Marleen.

Aus dem stillen Raume,  

Aus der Erde Grund,

Hebt mich wie im Träume

Dein verliebter Mund.

Wenn sich die späten Nebel dreh'n,

Werd' ich bei der Laterne steh'n

Wie einst, Lili Marleen.

Wie einst, Lili Marleen.

Szöveg: Hans Leip 1915, Dallam: Norbert Schultze 1938.

Ha jól tudom Leip, aki a szöveget versként írta, másnap a harcba vonult. Igaz, hogy az  még csak az első világháború volt… Az öt, magyar szöveg közül kettő elérhető. A másik hármat, valami szerzőjogi ügy miatt betiltották. Azt hiszem, hogy Magyarországon, a háború után nem volt szabad énekelni. Az alábbi kis, rögtönzött (de énekelhető) fordítással azt próbálom bemutatni, hogy nagyjából miről szól a szöveg. Így talán kicsit  érthetőbb a fönti versem tartalma.  

Lili Marlén

Ott a laktanyánál,

A nagy kapunál

Állt egy utcalámpa,  

S még ma is ott áll.

Ott foglak átölelni én

A viszontlátás ünnepén,

Mint egykor, kis Marlén...

Mint rég, Lili Marlén...

Kettőnk árnya egy volt

A kopár falon,

Látható volt, egymást

Szeretjük nagyon.

Ott fogunk állni te meg én,

És ránk vetül a lámpafény,

Mint egykor, kis Marlén...

Mint rég, Lili Marlén...

Rádismer a lámpa,

Sokszor láhatott.

Engem elfelejtett;

Rég nem jártam ott...

És ha nem jönnék többé én,

Kit lát majd ott a lámpafény

Melletted, kis Marlén...?

Veled, Lili Marlén...?

Mint a csöndes térből,

Tán a föld alól

Ajkad álomképként

Énfelém hatol.

Kései köd, ha száll felém,

A lámpánál úgy állok én,

Mint egykor, kis Marlén...

Mint rég, Lili Marlén...

A fordítás és a vers:

Zollikerberg, 2025 V. 22.  

Ez a változat volt hallható esténkét a katonarádió adóból. Lale Andersen énekel:

A szöveg közepére besuszteroltak egy ötödik strófát, ami azonban az eredeti Leip-versben nem volt benne. És említésre méltó, hogy a versszakok utolsó sora csak a dalban kerül ismétlésre.