Michael Capuzzo: Ivermektin, a gyógyszer, mely megroppantotta a koronavírust – Első rész
AZ ÍRÁS ELŐZETESE, BEVEZETŐJE ITT OLVASHATÓ.
Michael Capuzzo, a New York Times legolvasottabb publicistájának oknyomozása után született írása, amelynek megteremti arra az esélyt, hogy a Gutenbergtől a Google-ig tartó hosszú út során most első ízben az újságírók váljanak az emberiség megmentőivé. Rajta hát, kedves magyar újságírók! – Magyarok Világszövetsége, Sajtószolgálat
Michael Capuzzo
A GYÓGYSZER, MELY MEGROPPANTOTTA A KORONAVÍRUST
1./5. rész
Egy nagymama egy buffaloi kórteremből indított globális harcot
azért a gyógyszerért, amely megmentené az életét
és véget vetne a pandémiának.
2020. december 18-án reggel, amikor a híradók a COVID-19 halálozásáról szóló, riasztó New York-i rekordot jelentettek be, és az időjós fehér karácsonyt jósolt Buffalonak, Judy Smentkiewicz az ünnep miatt izgatottan utazott haza lakástakarító munkájából. De nagyon fájt a háta, és szokatlanul kimerült volt. „Azt hittem, hogy ez az életkorom miatt van. Nyolcvanéves vagyok, és minden nap dolgozom” – mondta. „Soha nem gondoltam a COVID-ra.”
Judy kis háza Cheektowagában, Buffalótól pontosan keletre van, teljesen felkészítve már a karácsonyra. A lánya, Michelle néhány mérföldnyire lakik, és naponta ötször beszél az anyjával, lányával együtt a nagymama háza előtti gyepen állította és díszítgette fel a fát és a hóembert, ameddig csak olyan nem lett, mint az „It’s a Wonderful life” [Ez az élet csodálatos] egyik jelenetében. A fia, Michael a feleségével, Haley-vel jött fel Floridából, hogy segítsen húgának családi karácsonyi vacsorát főzni, általában huszonöt főre, de most már csak a közvetlen családtagoknak, mert a „COVID mindent megváltoztat” – mondta Michael.
Michael ötvenhét éves, már csaknem harminc éve nem él Buffalóban, és élvezte a hazautazást. De most aggódott. Anyja naponta tizenkét órát aludt. Enni nem tudott. A telefont sem tudta felemelni. „Semmi baj, csak fáradt vagyok” – mondogatta. De Judy mindig a nappal kelt. Miután egyedülálló anyaként felnevelte két gyermekét, közben harmincöt évet töltött a Metropolitan Life Insurance Company [Életbiztosító társaság] irodavezetőjeként, reggelenként még mindig eljárt hazulról hetente ötször házakat takarítani a barátnőivel, „hogy elfoglalják magukat”. December 22-én, karácsony előtt három nappal Judynak pozitív lett a COVID-19-tesztje.
„Le voltunk taglózva” – mondta Michael. A családi karácsonyi vacsora meghiúsult. Judy otthon, karanténban töltötte a karácsonyt, négy nappal később mentővel vitték a Millard Fillmore külvárosi kórházba, szilveszterkor pedig Michael-t és Michelle-t felhívták a kórházból, értesítvén őket, hogy anyjukat átvitték intenzív osztályra. – Minden olyan gyorsan történt. – Nem lehetünk vele – mondta Michael. "Nem tudjuk megfogni a kezét, nem alhatunk vele egy szobában."
Jegyzetelni kezdett, hogy megértse az egészet. "SZÍVBE MARKOLÓ volt hallani a telefonban, ahogy elcsuklott a hangja, amikor beleegyezett, hogy lélegeztetőgépre kössék" – írta. Édesanyját benyugtatózták, és nem reagált, mintha kómában lenne, mivel egy lélegeztetőgép mechanikusan lélegeztette. Az orvosok azt mondták, hogy nemigen tudnak többet tenni érte, és hogy az életben maradásra alig van esélye.
Judyt a COVID-19-kezelés globális színvonalán látták el, ahogyan az Egészségügyi Világszervezet, a Nemzeti Egészségügyi Intézet és az összes nagyobb közegészségügyi ügynökség ajánlotta. Ezt „támogató kezelésnek” hívták.[supportive care – voltaképp passzív kezelés, arra való, hogy amennyire lehet, megakadályozzák vele további komplikációk kialakulását, de többet nem tudnak tenni a beteg felgyógyulásáért, az innentől kezdve, úgyszólván az ő saját dolga]
Judynak azt mondták, hogy maradjon otthon, minthogy az orvos úgysem tehet érte semmit. Úgy vélték: az a legjobb, ha a betegeket távol tartják az orvosoktól és mindenki mástól. A második héten aztán légzési nehézségei támadtak. Ez azt jelezte, hogy a betegség a potenciálisan végzetes stádiumig erősödött, és ideje kórházba menni, ott pedig az orvosok nemigen tudtak sokat tenni, csak több támogató kezelést nyújtani. Más szóval, Judynak magát kellett volna megmentenie.
„Nincs olyan vírusellenes gyógyszer, amely hatékonynak bizonyulna a vírus ellen” – írta a New York Times 2020. március 17-én, „Tudósok százai küszködnek azért, hogy megleljék a koronavírusos betegség gyógymódját” címmel.
Ez volt a világjárvány hetedik napja, ekkor a Covid-19 okozta halálesetek száma világviszonylatban 7 138 volt. „Ha az emberek megfertőződnek” – írta a Times –, a legjobb, amit az orvosok nyújtani tudnak: a támogató kezelés. A beteg elegendő oxigént kap, a lázát csökkentik, és lélegeztetőgépre kapcsolják, az szükség esetén nyomjon levegőt a tüdejébe, hogy az immunrendszerének legyen ideje a fertőzés leküzdésére.”
A halálos áldozatok száma meghaladta a 3,3 milliót, mire ez a történet sajtó alá került, és a tudósok még mindig küszködnek. Az NIH és a WHO 2021-ben még mindig a Tylenolt [azaz a Paracetamol-t] és a vizet javasolja. A COVID-19-betegség egyik szakaszára sincs még most sem jóváhagyott kezelés. Az oltások terítése ellenére sem „ezek a teljes válaszok” – mondta nemrég a „60 perc”-ben Dr. Francis Collins, az NIH igazgatója – ha a gazdag országokban megjelennek és folyamatosan végigsöpörnek a földön az oltások legyőzésével fenyegető vírusváltozatok, miután létrejöttek a többi 7,9 milliárd, túlnyomórészt szegény emberben, akik nem kapnak egyhamar egy nagy gyógyszeripari szurit.
A Wall Street Journal szerint 2021-ben a halálesetek száma hamarosan meghaladja a 2020. évit, és alighanem további milliók halnak meg. „Az emberek továbbra is meg fognak betegedni” – mondta Collins. „Szükséges, hogy kezelni tudjuk őket."
Michael folyamatosan hívta az orvosokat és a nővéreket, de – „nem hallottunk mást, csak rossz, rossz híreket. A mama semennyivel sem lett jobban, nagyon rossz bőrben van. Ez hosszú és nehéz munka lesz, készüljön fel rá."
Az orvosok és a nővérek azt mondták, hogy kimerítették az összes kezelési lehetőséget, és Judy – mint még oly sokan – valószínűleg meghal.
Azt mondták, hogy ha egy nyolcvanéves COVID-19-beteg lélegeztetőgépre kerül, akkor az valószínűleg halálos ítélet – az ilyenek nyolcvan százaléka azt nem éli túl. A hosszan tartó kritikus betegség jellemzően körülbelül egy hónapig tart, alig vagy egyáltalán nem változik, a betegek körül tehetetlen orvosok és nővérek, és a szeretteik Zoom-hívásából hangzó búcsúja és sírása, végül elkékülnek, és megfulladnak.
De miközben Judy haldoklott a Buffalótól nyolc mérföldre északkeletre fekvő kis kórházban, majdnem hatszáz mérföldre délre, a virginiai Norfolkban, Dr. Paul Marik, az Eastern Virginia Medical School hatvanhárom éves, élethossziglan kinevezett professzora és világhírű klinikai kutatója tudtán kívül arra készült, hogy megmentse az életét egy „csodaszerrel”, amely a kiirtja a COVID-19-et.
A gyógyszer felfedezése a dolognak csak egyik része volt, de hogy időben eljusson Judy orvosaihoz, hogy megmentse őt, és eljusson ahhoz a sok ezer emberhez, akiknek szükségük volt rá, az olyan gyötrelmes utazás lett volna, amely vetekszik az Iditarod mushers 1925-ös, 675 mérföldes, jégen és havon át a Nome nevű alaszkai városkába vezető szérumszállító vágtájával. Annak eredményeképp tudta Dr. Curtis Welch megállítani ott a diftériajárványt. De az „Irgalom” mostani nagy „Versenyfutásának” sokkal kevesebb esélye volt a sikerre, mert az akadályok nem a természetben voltak, hanem más emberek fejében és szívében.
*
Marik hozzá volt szokva, hogy legyőzze az akadályokat. A legendás professzor, egy 182 centis, 103 kilós, kopaszodó, hordó-mellkasú, harminc év után is az őshonos dél-afrikaiak ropogós akcentusával beszélő medve, az orvostudomány történetének második legtöbbet publikáló intenzív terápiás orvosa. Összesen több mint 500 szaklektorált publikációja és könyve jelent meg, 43 000-szer idézték tudományos munkában, és kutatói minősítése „H”, több Nobel-díjasénál is magasabb szintű. Marik a „Marik-koktél” megalkotójaként világhírű. Ez egy olcsó, biztonságos, az FDA által jóváhagyott generikumokból összeállított forradalmi koktél, amely a világ bármely pontján – Zürich, Zimbabwe, Chicago vagy akár Chengdu kórházában – 20-50 százalékkal csökkenti a vérmérgezés okozta halálozási arányt, és csaknem nullára csökkenti, ha a [páciens] csakhamar megkapja kórházba való beszállítása után. Amióta publikálta az úgynevezett „HAT-terápiát” (hidrokortizon, aszkorbinsav [intravénás C-vitamin] és tiamin) a szakterület legrangosabb, szakértők által felülvizsgált folyóiratában, 2016-ban, Marik világszerte nyilvánosságot kapott. Az internetes James Bond-mémek a „Marik-koktéllal” ünnepelték – megrázva, nem kevergetve, – és a világ minden részén, a kórházi intenzív osztályokon az orvostudomány történelmi alakjaként tisztelik, amiért tökéletesítette a vérmérgezés kezelését. Ez a betegség tavaly a rákot és a szívbetegséget megelőzve a világ első számú gyilkosává lépett elő, a Lancet [a világ legtekintélyesebb orvosi lapjainak egyike] szerint. Marik csavaros eszű zseniként és különlegesen melegszívű orvosként ismeretes (az orvostudomány évkönyvében legtöbbet publikáló kollégája nem találkozik betegekkel), és a járvány kezdete óta törekszik a COVID-19 hatékony kezelésére.
Most, mialatt Judy orvosai kudarcot vallottak, ő hosszú napokat és éjszakákat töltött a Sentara Norfolk Általános Kórházban, az EVMS [Eastern Virginia Medical School] egyetemi karának nagy, 563 ágyas, oktató kórházában, ahol is Marik a tüdőgyógyászok és az intenzív kezelést végzők főnökeként súlyos állapotú COVID-19-betegek százait kezelte, akiket az 1,8 millió lakosú, Hampton Roads régió teljes területéről utaltak oda.
A járvány arra kényszerítette, hogy az éjszakai órákban a Zoom-on át végezzen nagyvizitet, és készítsen YouTube-videókat, amelyekben tanácsot adott az egész világ orvosainak és kórházainak a COVID-19 kezelésével kapcsolatban, naponta szétküldve az egész világ orvosainak az EVMS COVID-19 eljárásrendjét, és csak ilyenkor jutott ideje arra, hogy vadásszon a szakirodalomban a „csodaszerre”, amely megmentené Judy Smentkiewitzet, és véget vetne a pandémiának.
Ezt pedig nem sokan tartották lehetségesnek.
(folytatjuk)
Előző részek:
Comments